Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889
1885
27 gyógy kezdés czéljából beiratásuk alkalmával 1—1 frt dijt fizessenek; — a nagybizottmány e javaslatot elfogadja, egyszersmind hozzájárul igazgató azon indítványához is, hogy mind azon ügyek megvizsgálásával és tüzetes tárgyalásával, melyek a képezdei növendékek egészségi állapotára vonatkoznak, az iskolai kisbizottmány bizassék meg. Tudomásul vétetik. M) Ugyanezen jelentés IV. sz. pontja nyomán, melyben néh. Lenek Samu soproni nagykereskedő örököseinek 500 frtnyi képezdei dijpénzalapitványa, Ostffy Pál curiai biró 200 frt alapítványa, és dr. Schreiner Károly, Kothermann Rezső lovag, Sólymossy László s Ihász Rezső adományai, a képezde többi számos jóltevőinek adományain kivül, hálás köszönettel megneveztetnek, a nagybizottmány a nevezett jóltevőknek hálás elismerését maga részéről is jkönyve által kifejezi. Egyszersmindörömmel vesz tudomást a képezdei 25 éves emlék-alapnak eddig 341 frt 01 krnyi összegre gyarapodásáról; ezen alapot a gyülekezeteknek és a tanügy lelkes barátainak további buzgó pártolásába ajánlja. Tudomásul vétetik. N) Olvastatott ugyanezen jelentés VI. pontja, mely szerint a képezdei növendékek a gyakorló iskolát rendesen meglátogatják, hogy a képezdevégzett legjelesebb tanitójeleltek egyikének a gyakorló iskolánál segédi minőségben alkalmazását az iskolai nagybizottmány kilátásba helyezte, végre, hogy a gyakorló iskola részére szükséges padok megrendelését illetőleg tett indítványt a kerületi közgyűlés elé pártolólag terjeszti. Az indítvány elfogadásával tudomásul vétetik. O) Ezen jelentés VII. pontja, mely szerint a képezdei épület felszerelését s egyéb szükségessé vált kisebb kiadásokat az isk. nagy bizottmány utólagosan jóváhagyja, tudomásul vétetik, P) Olvastatott az iskolai nagybizottmány jkönyvének 7-ik pontja, mely szerint Kapi Gyula képezdei igazgató, igazgatói tisztének 3 éve letelvén, hivatalát a személye iránti bizalomnak megköszönése mellett leteszi, mire a nagybizottmány őt igazgatónak a legközelebbi 3 évre egyhangúlag újból megválasztja. Tudomásul vétetik. Q) U. a. jkönyv 8. pontja szerint Kapi Gyula kép. igazgató élő szóval előadja, miszerint a kép. pénztárból a lycz. pénztárba évenként 1400 frt tétetik át, holott a tanitóképezde évi költségei, a 4-ik évfolyam és a gyakorló iskola felállítása következtében, tetemesen szaporodtak, miért is a képezdeipénztár részéről a főtanodának eddig nyújtott évi járulékot, a néhai Szabó József tanárnak nyugdíjul fizetett s ezután a pénztárban maradó 315 frt összegnek megfelelöleg, jövőre leszállittatni kéri. Ezen kérelmet a nagybizottmány, a főt. kerületi közgyűlés elé terjesztendő javaslat megtétele végett, pártolólag a pénzügyi bizottmányhoz teszi át. Tudomásul vétetik.