Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889
1887
32 azoktól cserepéldányokat vettem, melyekből egy-egy példányt az egyházmegyékkel közöltem, egyet pedig a kér. levéltárba tettem le. Kzen jelentésem után teljes tisztelettel maradtam a Főtisztelendő Egyházkerületi Gyűlésnek Győrött, 1887. augusztus 23-án. Hivatalos szolgája Karsay Sándor, püspök. A gyűlés ezen közérdekű, a hitbuzgóság tevékenységét, az egyházi élet terén előfordult nevezetesebb mozzanatokat hü vonásokban feltüntető évi jelentést egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetni határozza, és mig a haladást tanúsító jelenségek felett örömének ad kifejezést, egyszersmind Főtisztelendő Püspök Urnák lankadatlan munkásságáért hálás elismerését nyilvánítja. A jelentés egyes pontjait illetőleg: a) Az I. pontban jelzett vallási sérelmekre nézve a gyűlés elfogadja azon indítványt, hogy e tárgyban bevárandó a múlt évi egyetemes gyűlés által — jegyzőkönyzének 13. p. szerint — a vallás- és közoktatásügyi ministerhez intézett felterjesztés eredménye. b) A jelentés VI. pontjával egyértelemben kegyelettel emlékezik meg a közgyűlés is a múlt év folytán kerületünkben elhunyt lelkészekről. Különösen Horváth Sándor győri lelkésznek, gyámoldai föpénztárnoknak és kerületi levéllárnoknak, ki a gyámoldai pénztárt 20 éven át híven, lelkiismeretes pontossággal kezelte és ez által nevezetes szolgálatot végzett e fontos intézmény megszilárdítása érdekében ; úgy Kitter István gyötiki lelkésznek, a tolna-baranya-somogyi egyházmegye esperesének s egyházkerületi főjegyzőnek, ki tudományos képzettségével, nemes jellemével tiszteletet szerzett hivatalának, holtáig csüggedetlen őrködött s fáradott az eg'yház érdekei körül ; végül Király József Pál nyug. főtanodai tanárnak és tanitóképezdei igazgatónak, ki sokoldalú ismereteit igazi lelkesedéssel áldozta az ifjúság nevelésére, és a kinek soproni ev. tanitóképezdénk története is ott mutat helyet megalkotóinak sorában : emlékét — érdemeiknek hálás méltánylása mellett — jegyzőkönyvileg is megörökíti. c) A jelentés ugyan e pontja felhívja az egyházkerület figyelmét a megürült gyámoldai főpénztárnoki hivatalnak, valamint a kér. levéltárnoki állásnak is választás utján betöltésére : A eyülés kerületi gyámoldai föpénztárnoknak Nt.