Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889

1883

48 1882-ben 29G5 írttal szaporodott; a töblet tehát — hozzá adva azon 163-írt 76 kr. összeget is, melylyel az 1882-ki pénztármaradék az 1881-ikit meghaladja, a múlt évben 2339 írt 96 krral nagyobb megtakaritást eredményezett, mint a megelőző; és az összes felesleg 1882 végén = 3128 írt 76 krt tett. Nem oly nagy mérvű mégis örvendetes gyara­podást tanúsít a vagyoni kimutatás, a menynyiben ez 1881-ben 113,214 írt 03 kr., 1882-ben pedig 115,594 írt 37 kr. ; tehát 2380 írt 34 kr. szaporu­latot mutat. Csökkenti azonban ezen eredmény feletti örömünket, hogy ezen javulást csak a nagyobb összegben befolyt tagsági járulékok, vala­mint a nagyobb mérvű segélyezés (az egyházkerület részéről 2225 frt 27 kr) tette lehetővé és saját erejéből a gyámolda csak 152 frtot taka­rított meg, pedig a mindenkorra befolyt járulékokat 2797 frt 77 kr. értékben szabály szerint még akkor is tökésiteni kellett volna, ha semmi segélyt nem nyert volna is ; a nyugdijösszeg pedig 460 frt 30 krral apadt ugyan, de ez alig szolgálhat biztos előjeléül annak, hogy a nyugdijösszeg már a maximumot elérte volna; mihez járul még, hogy a tőkék kamatlába valószinüség szerint rövid idő múlva leszállítandó. A pénzügyi bizottmánynak a gyámolda iránt tett ezen jelentése tudomásul jegyzőkönyvbe vétetett, bb) jelentetik, hogy mindenkorrai fizetéssel a következő 15 tag tett teljesen eleget a gyámolda iránti kötelezettségének : Németh Pál vései, Nagy Sándor dömölki, Farkas Mihály palotai, Eősze Dezső veszprémi, Horváth Károly hántai, Zsakó János csákvári, Madár Mátyás velegi, Junkuncz Sándor n,-szokolyi, Berta Dávid lébenyi, Érmei Gyula apátii, Kirchner Elek mucsfai, Stiegler Gusztáv soproni, lelkészek, —' Sipos János tési, Rózsa János h. kis-somlói tanítók az első- és végül Tompos Gábor tapolczafői tanító a harmadik osztály szerint. Tudomásul szolgál. cc) felhozatván, hogy az egyszer mindenkorra befizető tagok egész­sége igazolására szükséges orvosi bizonyítvány szövegének megállápi­­tása a m. é. kér. gyűlés 34. G. j. k. pontja szerint szükségessé lett. — javaslatba hozatik, hogy ezen orvosi bizonyítvány mindenkor az illető járási orvos, vagy ha az orvostudori oklevéllel nem birna — a megyei orvos által, és pedig a szövegnek szakértő által készített és jóváhagyott mintája szerint legyen kiállítva. Elfogadtatván e szabály rendszerisittetik. dd) a jelentetik, hogy a tavali kér. gyűlés 34. R. a) j. k. pontja alatt hozott végzéssel a gyámolda alapszabályainak módosítása, illetőleg a gyülekezetek járulékainak megállapítása iránt fenforgó ügy határozott nyilatkozat végett az ott felsorolt egyházmegyékhez leterjesztetvén, csak a tolna- baranya- somogyi és a veszprémi, — tehát csak két esperesség részéről érkeztek be a nyilatkozatok és pedig amannak jelentése szerint egy gyülekezet a javaslatot elfogadja, egy határozottan nem nyilatkozik, 31 el nem fogadja, 3 épen nem nyilatkozik; a vesz­prémi egyházmegyéből : 3 gyülekezet elfogadja, 3 önként ajánl bizonyos

Next

/
Oldalképek
Tartalom