Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889
1881
28 laszt maiglan sem kapott. Hasonló sérelem jön szőnyegre még a gyűlés folyama alatt más esperesség részéről, mely szerint oly evang. hitfelektől, kik róm. kath. hitfelektől birtokot vettek, a rém. kath. plébános részére végrehajtás utján karczfizetést szedetnek, még pedig megyei közigazgatási határozatok ellenében kormányrendelet mellett, mely sérelem külön fogván előterjesztetni, itt csak jeleztetik. A törvénytelen elkeresztelések és anyakönyvezések országszerte szaporodván, ezen sérelmekkel szemben egyházunk részéről minő eljárás volna követendő, ezen fontos és szükségszerű kérdés inditotta br. Radvánszky Antal egyetemes felügyelő ö Nmgát arra, hogy a négy egyházkerület részéről egyetemes tanácskozmányt hivjon öszsze, azután egyetértőleg br. Vay Miklós ref. főgondnok Ö Nagyméltóságával, az öt reform, kerülettel, melyek épen azon idő szerint Budapesten conventi gyűlést tartottak, közösen tartandó tanácskozmányt hozzon létre, mely közös tanácskozmány Budapesten f. évi márczius ii—12-én megtartatván, abban egyházkerületünket báró Prónay Dezső kér. felügyelő, Radó Kálmán és Ritter István tolnai esperessel együtt képviselte. Ezen közösen tartott tanácskozmlinyból az országos képviselőházhoz egy kérvény nyujtatott be, melyben az 1868. 53-ik és az 1879. 40 t. czikkeknek szükségessé vált kiegészítése végett, pótló czikk hozatala kéretik. Egyéb az elkeresztelések és átgyóntatások körül elkövetett sérelmek iránt anynyiban szolgáltatott elégtétel a v. és közokt. miniszter úrtól egyházunknak, a menynyiben azokat helytelenítette, illetőleg a keresztelési kivonatok kiszolgáltatását, és ezzel az anyakönyv kijavítását elrendelte. Il-ik pontja alatt a vallásos buzgóság áldozatkészségének következő örvendetes jeleit mutatja be: a) A soproni felső egyházmegyében: Ágfalván Ringauf Zsuzsánna 392 frtnyi és Huber János 57 frtnyi hagyatékából az oltár szereltetett és diszittetett fel. Rabold 30 frtig oltárát és szószékét díszítette. Csáva a papiak udvarát nagyobbitotta. Bánfalva faiskolának tágas területet engedett át. Locsmánd temetőjét nagyobbitotta. b) A soproni alsó egyházmegyében: Beled temploma tetejének kijavítására 112 frtot költött. Ed ve Így. részére Zongor Józsefné 100 frt. alapítványt tett. Bük a múlt évben jelzett 500 írton felül temploma belsejének kijavítására újólag 400 frtot fordított, melyhez a helybeli nőegylet 120 írttal járult. Ugyanazon gyülekezet a tanítói lakon 300 írttal pajtát épitett. N. Geres den Csaplovics Dániel a gyülekezetnek hagyott 500 frtot, a lelkész és tanító fizetésének javítására szintén 500—500 frtot; Zámory Kálmánné, szül. Káldy Ida úrnő 150 frtos oltárteritőt ajándékozott; Rupprecht Jánosa ns.ládonyi és pórládonyi 1. gyülekezetnek iskolai czélra 100 frt., a szemerei iskolának 5 frt, Rupprecht Lajos a pórládonyi iskolának 40 frtot