Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879
1877
- 16 -8. a kér. főiskolai nagybizottraány, tagjai által az intézetet évenkint többször meglátogattatván, hiteles tudomást szerezzen annak szelleméről s működéséről ; rendes félévi vizsgáit figyelemmel kisérje s mindezekről hivatalos jelentést terjeszszen a kerületi gyűlés elé. Végre ugyanezen pont alatt jelenti, hogy a felügyeleti jog gyakorlását az „Egyházi rendszer“ 389. §-a értelmében hivatásának tekintvén, a felügyelettel ez évre a kerületi iskolai kisbizottmányt bizta meg ; a küldöttségé jelentésben foglalt s a kér. főiskolai nagybizottmány által elfogadásra ajánlott vélemény s a felügyeleti jog gyakorolhatására nélkülözhette« feltételek, a kerület részéről egész terjedelmükben helyeslőleg elfogadtattak és ezen feltételeknek az intézettulajdonos részérőli elfogadásához és teljesítéséhez köti az egyházkerület védő oltalmát s az állam irányában a felelősség viselését. Miről Láhne Frigyes magán tan- és nevelőintézettulajdonos — főt. Superintendens ur által hiteles jegyzőkönyvi kivonatban tudomás és a feltételek elfogadása esetében alkalmazkodás végett — értesittetni rendeltetett. A kér. főiskolai nagybizottmánynak ez évre a felügyelet gyakorlása iránti intézkedése tudomásul vétetett. XI. pontja alatt előterjeszti, miszerint a tanév alatt elhalt Petrik János tanárnak tantárgyait fél éven keresztül Rajcsányi János, Müllner Mátyás és Grombótz Miklós tanárok tanították, miután hasonló esetekben korábbi eljárás szerint az adott órák száma arányában dijazandók, ezen rendkívüli kiadás utalványozására az egyházkerület felhivatik ; a megfelelő összeg a tanodái pénztárból utalványoztatott, miről a kerületi pénztárnok és számvevő értesittetnek. 50. Olvastatott a kér. főiskolai nagybizottmány f. évi junius 20-án Sopronban tartott gyűlésének jegyzőkönyve, melynek 6-dik pontja szerint Király József Pál, Kolbenheyer Mór és Braun Nándor a kér. főiskolai kisbizottmány tagjai — mint a Láhne-féle magán tanintézet felügyeletével ez évre megbízottak — jelentik, miszerint a nevezett intézetben nagyrészt kielégitö tanerők működnek, s az intézet szelleme hazafias, miről a magyar-nyelv tanítására fordított gond s a magyar nyelvnek az intézet felsőbb osztályaiban néhány tantárgyban tannyelvül való folytonos használata is bizonyságot tesz ; megnyugtató tudomásul szolgál. 12-dik pontja alatt felvétetett Müllner Mátyás a soproni főtanoda igazgatójának a főtanoda szellemi beléletéről hű képet adó évi jelentése, melyszerint a gymnasiumban 308 tanuló, a theologiában 18 hittanhallgató Íratott be, összesen 326 ; az év végén jelen volt 300 gymnasiumi tanuló és 16 hittanhallgató, összesen 316-an. A főtanodai ifjúság között — ide nem értve a képezdei növendékeket — 2203 frt és 5 db arany ; theologiai, illetőleg tanári pályára készülő, a főtanodában végzett academicusok között 1260 frt; más pályára készülők között 896 frt, összesen 2156 frt osztatott ki az iskolai évben ösztöndíjul. — Hálásan felemlítendő, hogy a «mit. vallás- és közoktatási minisztérium ez évben a főtanoda egy növendékét a Balassa Zsuzsánna-alapitványból 120 frtnyi ösztöndijban részesítő. Az ifjúság erkölcsi viselete s tudományos törekvése — kevés kivétellel — általában kielégítő volt; erkölcsi nagyobb vétségért az elutasítás egy ifjú ellen alkalmaztatott; a tanulóifjúság önérzetét és erkölcsi jó közszellemét jellemzi, hogy a botrányt elkövető ifjúnak elutasitását — az ifjúság becsületén ejtett sérelem orvoslásául — saját tanulótársai kérelmezték. A tudományos művelődés, önszorgalom és munkásság általi fejlesztésének a gymnasium felsőbb osztálybeli ifjai s a hittanhallgatók között szép jelei s eredményei jelezhetők ; a theologiai egylet, valamint az összes ifjúság által kitüzetni szokott pályakérdésekre beérkezett s az illető szaktanárok által megbírált pályamunkák nemcsak jóakaratról, de sikeres törekvésről tesznek bizonyságot.. A főtanoda kebelében létező magyar önképző-egylet a munkásságnak és nemes versenynek haszuos teréül mutatkozott, s az ez évben életbe lépett néhai báró Radó Gedeon „Radó Lajcsi “-féle alapítványa ez irányban üdvös ösztönül és serkentőül fog szolgálni. Az ezelőtt két évvel tanári felügyelet alatt létrehozott ifjúsági olvasókör az ifjúság szellemi s erkölcsi emelésére hatását nem tévesztő, mert a napilapok s folyóiratokból merített szellemi táplálék, társalgás és eszmecsere megóvja az érettebb ifjúságot oly közhelyek látogatásától, hol az idő és pénz pazarlásán kívül még erkölcseit is veszélyeztetheti. Azonban az igazi vallásosság az erkölcsiségnek legbiztosabb s legszilárdabb alapja, melynek ébresztésére s ápolására az igazgató és tanári kar buzgón törekedett, de mégis az egyháziatlanság s a köz isteni tiszteletek elhanyagolása a felsőbb osztályok hallgatói között — a hittanhallgatókat sem véve ki — mindinkább elharapódzóik ; s az igazgatóságnak rendelkezésére álló szokott eszközök alkalmazásával ezen ugylátszik korunk szellemében gyökeredző bajnak orvoslása nem sikerült ;