Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879

1879

—- 14 ter úrhoz felterjesztetni kérte, mely elismerésre méltó szándék méltánylásával, kivánata teljesittetett. Itten tudatja egyúttal, hogy Turcsányi Endre körmendi lelkész a kerület megbízásából „Bibliai tör­ténetek“ czimü művének 1-ső füzetét már kiadta ; úgy Eapi Gyula képezdei tanár, mint Turcsányi Endre lelkésznek a népnevelési irodalom terén kifejtett munkásságért elismerés jelentetik ki. 24- ik pontjában főtiszt. Superintendens ur az államsegélyek és házassági felmentvények di­jainak időközi takarékpénztári kamataiból az 1875-ik évtől fogva összegyűjtött 400 frtot a kerület­nek rendelkezésére bocsátja; mely összeg a soproni főtanodai tanári nyugdíj alaphoz esatoltatni határoztatok. 25- ik pontjában az egyházkerület intézkedésre felhivatik az iránt, hogy miután az 1831-ik évben kiadott magyar agenda példányai alig kaphatók, a vallásosság és az egyházi cselekvények épü­letes és szép rendben való érdekében a kerület által egy uj magyar agenda szerkesztessék és kiadas­sák, annyival is inkább, mert a hivatkozott agenda is ezelőtt közel félszázaddal az egyházkerület fel­ügyelete alatt szerkesztetek s adatott ki; az indítvány helyeslőleg elfogadtatván, többek közreműködésével a szerkesztési mun­kálatok vezetésével főtiszt. Superintendens ur, jelentésének bevárása mellett megbizatott. Ezen jelentés egész terjedelmében helyeslő tudomásul vétetvén, főtiszt. Superintendens urnák a kerület ügyei vezetésében tanúsított ernyedetlen buzgalmáért és lelkiismeretes munkálkodásáért a kerület elismerését és köszönetét jegyzőkönyvileg fejezi ki. Jegyzetté : Káldy Gyula, kér. világi főjegyző. 38. Felvétetett a kér. főiskolai nagybizottmány 1879-ik évi junius hó 23-ikán Sopronban tartott gyűlésének jegyzőkönyve, melynek a) II. pontja szerint a nagybizottmáuy kiterjeszti figyelmét a tavali kér. gyűlés jegyzőkönyv 38-ik pontja b) III. száma alatt foglalt azon határozatára, melynek értelmében a bonyhádi algymnasiuranak az egyház-kerülethez való viszonya ügyében beterjesztett javaslat a tolna­­barauya-somogyi egyházmegyének további megfontolás és hozzá szólás végett kiadatván, ezen esperességnek e tárgybani nyilatkozata bevárandónak határoztatok ; a mely a kerületi nagy­bizottmány részéről is megnyugvással fogadtatott, határozathoz képest felvétetett most ezen kerületi gyűlésen ezen pont alatt a tolna-baranya-somogyi egyházmegye ez évi esperességi gyűléséből kelt és jegyzőkönyvileg felhozott nyilatkozata, a mely szerint ugyanis ezen egyházmegye mély fájdalommal veszi, hogy a kér. iskolai nagybizottmány a kisbizottmánynak e tárgyban már előbb benyújtott engesztelékeny javaslatától eltérőleg, az egyházmegyének esperességi czimen, de kerületi érdekben fentartott tanodája érdekében támasztott méltányos kivánatait és kérelmeit kizáró javaslatával az esperesség irányában a régi álláspontot fog­lalta el ; az iskolai nagybizottmáuy e tárgyban adott javaslata egyes pontjait, illetőleg pedig az egyházmegye a következőkben nyilatkozik: az esperesség ezentúl is fentartja bonyhádi algymnasiumát esperességi intézetül, de ennek fentartásához a kerülettől az eddigi 630 frt helyett 800 frt járulékot, u. m. egy tanár fizetését kéri ; a soproni tápintézethez a javas­latba hozott 100 frt helyett tekintettel külön teherviseléssel fentartott iskolájára és tápinté­zetére ezentúl is csak 42 írttal járulna, az iskolai nagybizottmány javaslatában fentartott, azon kikötésre nézve pedig, mely szerint azon esetre, ha a soproni tápintézet eddigi java­dalmaiból fentartható nem volna, az ez iránt felmerülhető szükségletek uj adó kivetés tárgyát képeznék, az esperesség bizalommal kéri az egyházkerületet, hogy ezen javaslatot sem előterjeszteni, sem határozat erejére emelni ne méltóztatnék. Az egyházkerületi gyűlés az esperességnek az ezekben összefoglalt nyilatkozatát jó indulatulag meghallgatván, újabban is élénk kifejezést ád azon érzelmének, mely szerint a nagybizottmáuy javaslatának az esperességhez történt beterjesztésével semini­­kép sem volt szándékában a gyászos emlékű vitás kérdés felelevenítésével a régi sebeket felszaggatni, sőt inkább az esperességnek külön tanintézete fentartása iránt kifejtett buzgóságát és áldozatkészségét, valamint abban felekezetűnk tan- és nevelési érdekeinek tett hasznos szolgálatait teljesen elismeri és méltányolja; mégis azért bony­hádi algymnasiuma számára a kért 800 frt évi járulékot, mint egy tanár fizetését — nem lévén erre biztos rendelkezési alapja — ez alkalommal meg nem adhatja ugyan, és e helyett ezentúlra is csak 630 frt évi járulék fizetésére kötelezi magát, de eseten­­kint az esetleg rendelkezésére álló pénzekből és alapokból az esperesség méltányos kivánataiuak arányában ezen intézetét mindenkor a telhető segélyezésben részesittetni elhatározza; különben pedig miután a nagybizottmány ezen javaslata iránt, melyhez képest a múlt évekből való sopronyi tápintézeti tartozás a bonyhádi algymnasium

Next

/
Oldalképek
Tartalom