Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879
1859
protestáns testületet — már csak az egyformaság tekintetekül is — egyetemesen illetné, s ez érdemben is zsinatnak keilend határozni : a es. k. lit. osztályhoz fel— terjesztetni rendeltetik, hogy a zsinat határozatáig az eddigi gyakorlat tartassák fenn. 38. Felemlittetvén azon meglepő siker, mely a soproni képezde létrejöttével nyilvánult, — azon evangeliomi részvét, melylyel nemcsak egyes adakozók, hanem uralkodók is ezen intézetet segélyezték, — azon buzgalom és férfias fáradság, melyet ez ügy körül Kolbenheyer Mór, Király József és Pálfy József urak kifejtettek. Istené a dicsőség ez intézet létrejötte körül is, az ö szent lelke munkálódolt azokban, kik fáradtak, kik adakoztak. Köszönetét nyilvánít az egyházkerület mindazoknak , kik ezen intézet létrejöttét, adakozásukkal elösegétették ; a külföldi adakozóknak, s különösen az uralkodóknak ezen köszönet levélben nyilváníttatni rendeltetik, — mire nézve superintendensi helyettes ur megbizatik , hogy ez utóbbiaknak az illető követségek utján kézhezjuttattathatását, a magas kormánynál eszközölje. A buzgóság és férfias kitartás emlékéül pedig elrendeltetik : hogy Kolbenheyer Mór, Király József és Pálfy József urak arczképei lefestetvén , a képezdei terembe helyheztessenek. Mely lefestetésre szükséges költség tekintetébül aláírás nyillalik, s a mennyire az aláírási öszveg elégséges nem lenne , az egyházkerületi pénztárbul ulalványozlalik. Mind az aláírás , mind a lefestetés, mind pedig az elhelyezés eszközlésével Pozvék Keresztély, Ruprecht János, Krausz Theophil, Martini Frigyes és Braun Ferdinand urak bízatnak meg, az eszközlötlekrül jelentésük annak idején beváralván. 39. Superintendensi helyettes ur a táv. jegyzőkönyv 38-dik számára szóval jelentette : hogy Soprou és Győr városi gyülekezetek , az egyházlátogatásnak ellene mondván , a jelesített pontban rendelt egyházlátogatás általában elmaradt. Nyomban: Felolvastattak a soproni és győri gyülekezeteknek superintendensi helyettes úrhoz küldött, s általa itt előterjesztett nyilatkozataik; — melyek szerint a soproni gyülekezet el nem ismeri az egyházkerületnek, az ö kezelésére bízott alapítványok körüli vizsgálati és rendelkezési jogát; a győri gyülekezet pedig, ellenmond a vizsgálatnak azért, mert nincs törvényesen választott superintendens, s mert a közlött kérdő pontok, főleg csak a gyülekezet anyagi állapotára vonatkoznak, holott föfigyelein az egyház szellemi létére volna fordítandó. A beavatkozásluli felesleges óvakodásnak, a helyi jogok balfelfogásának, úgy annak, hogy a felügyelési és rendezési jog, a rendelkezési jogiul az óvást tevők által kellőleg meg nem különböztetett: tulajdonítván az egyházkerület azon ellenmondások keletkezőét; figyelembe vévén továbbá azt is, hogy az egyházlátogatás tettleg meg nem késértetett : figyelmeztetnek a városi gyülekezetek arra, hogy ezen ellcnmondásoknak mi törvényes alapja sincs, és egyházunk alkotmányos állása azt kívánja, hogy a világi hatalom beavatkozására — mely az önkormányzás belülrüli gátlása esetén el nem maradhat — alkalom ne szolgáltassák ; a táv. 38-dik sz. a. rendelt küldöttség pedig az egyházlátogatás teljesítésére tovább is megbízniik. Jelentése annak idején beváratván. 40. A hitjeleltek megvizsgálására. 2