Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879
1847
Artner Lajos táblabiró urnák elnöklete alatt Kolbenheyer Móricz soproni lelkész, tyéssy László, Szabó Jósef soproni tanár és Badicz Imre mérnök urak ennek az ej házkerületi névtárral és más pontos térképekkel öszvehasonlitva megvisgálására kik dctnek, jelentésük jövő gyűlésre beváratván; egyszersmind ezen munkának sikeresit tekintetéből esperes urak oda utasitatnak, bogy a’ névtárban netalán létező hiánj pótlására megyéjük állományát, megnevezvén a tanodával bíró fiók gyülekezeteket hibátlan öszveirásban a’ fönkinevezett bizottmánynak Junius hó végéig használhatás 1 gett okvetetlenül megküldjék. XX YT. Edvi Illés Pál esperes, dömölki lelkész és kerületi levéltárnok ur főtisztelendő Superintendens úrhoz tézett levelében, 1-ör azon okból, mivel a’ levéltár a’ Superintendens közelébe való, 2-or mivel a’ véltár mostani helye vizenyős, és 3-or mivel haladó kora miatt levéltárnoki hivatalát más valakire i háztatni kívánná — a’ levéltárnak Győrbe áttételét indítványozván. A’ kérdés tárgyalásába bocsátkozás előtt, a’ helybeli körülmények' megvisgálására \ dós Jósef táblabiró, esperességi felügyelő és Kis János magasi lelkész urak kiküldi nek, jelentésük jövő gyűlésre beváratván. XXVI. Alsó Baranyában létező előbb Konyhádhoz tartozott, de 1845-ik év óla önálló magyar bolli 3-ik osztáf beli anyagyülekezet egyház állományának bejelentése mellett önállóságának jegyzőkönyvileg leendő 1 jelentésiért könyörögvén. Kívánsága ezennel teljesítetik, és a’ kiadandó egyházállományban e’ szerint följegye1 tetni rendeltetik. |j XXVII. Zsarnoviczky György hittan jelelt, ’s jelenleg csetneki intézet oktatója magyar, német és tót nyelv! ken cotta szerint kidolgozott egyházi lyturgiat szándékozván kiadni, főtisztelendő Superintendens urun hoz intézett levele szerint e’ munkájára előfizetőket kíván szereztetni. Kerületünkben a' lyturgiak nem énekeltetvén a’ kívánt köröztetés nem teljesítetik. XXVIII. Fölvétetett a’ lévai gyülekezetnek fölállítandó nemzeti magyar iskolájára segedelem nyújtásért kerül tünkhez intézett folyamodása. Egyházmegyéink és gyülekezeteinknek nemzetiségi tekintetből figyelmükbe ’s szivessf gükbe ajánl tátik. XXIX. Tapolczafői fiók gyülekezet és homokbödögei lelkész Dubovay Jánosnak ugyan tapolczaföi tanító Göre Dániel elleni, s a’ veszprémi esperesség törvényszék előtt elitéit pőre felebbvitel utján egyházkerületüli elébe hozatván. Ezen ügy minél előbbi megvisgálása üorner Ede egyházmegyei felügyelő és Perlak David esperes urak mint ezen esetben kinevezett elnökök — elnöklete alatt tartand egyházkerületi törvényszékre bizatik olly formán: hogy a’ nevezett elnökök a’ hozza juk közelebb lévő kerületi törvényszéki ülnökökből a’ törvényszékhez szükséges köz bírák számát kiegészítsék. XXX. Kutassy György esperes ur kérőleg fölhivá a’ kerületet, hogy már ötven éveken túl dicséretes szorga lommal működött nagy geresdi iskolatanitó Kis Pál részére — már az 1843-ik évi közgyűlésből ke határozat nyomán — a’ megérdemlett érdempénzért legfelsőbb helyre nyújtandó folyamodást megujjitaiu A’ nevezett tanító ismert érdemeivel az ajánlásra magát méltóvá tévén, kérelme telje sittetni rendeltetik. April 15-én a’ gyűlés folytattatván : XXXI. Szedenics György esperes ur az 1846-ik évi Martius 10-én Sopronban tartott egyházkerületi gyűlés lf jegyzőkönyvi számára hivatalosan jelentvén: hogy Pálfy Jósef számvevő urnák a’ veszprémi egyházme gyével közlött pénztári követeléseket kimutató munkáját előbbi számadási kivonatokkal egy e’ véget különösen kinevezett választmány összehasonlította, — ezen választmányi munkát — mint a’ Yeszprér megyei tartozásokról kimerítő feleletet adó okiratot másolatban bemutatja. A’ számvevői széknek átvisgálás végett kiadatik, véleményes jelentése beváratván. XXXII. Ugyan Szedenics György esperes ur egy úttal ajkai és gergelyi gyülekezetek részéről fölterjeszti: hog; az ajkai gyülekezet a’ soproni tápintézetnél 1844-ik évig 180 ft. 30 kr. — a’ kerületi nyugintézetnél pe j dig 54 ft. hátramaradását — mint nem kötelező tartozást — a’ múltra nézve határozottan megtagadja j jövőre nézve azonban ezen tartozás fejében annak tőkéjét a’ tápintézetre 100, — ’s a’ nyugintézetre 5lj váltó forintokkal egyszer mindenkorra letenni ajánlkozik; — a’ gergelyi gyülekezet pedig — töbl rendű pénztárhozi tartozása összesen 339 ft. 45 kr. terjedvén, — a’ nyug- és tápintézeti tartozásainál elengedését kéri. Szinte a’ számvevői széknek megvisgálás végett kiadatik, véleményes jelentése beváratván.