A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem alapítványi szabályrendelete. Budapest 1943.

Az egyetemes alapítványi bizottság az egyetemes alapítványi ható­ság (12. §.)-hoz tartozó alapítólevelekről ugyancsak alapítványi törzs­könyvet vezet, amelyben az egyes alapítólevelek lényeges adatai beve­zet eudők. Az egyetemes alapítványi bizottság az őt a VII. E. T. 2. §. 2. bek. értelmében megillető felügyeleti jogát az évenként az egyházkerületi alapítványi bizottságok által a 30. §. 2. bek. rendelkezései szerint éven­ként bemutatandó jelentések és szükség szerint külön is bekívánando további jelentések alapján gyakorolhatja (Az alapítványi törzskönyv mintáját a VII. sz. függelék mutatja.) VIII. Äz alapítvány jövedelmének hovafordítása. 21. §. Az alapítványok kezelése, biztosítása, gyümölcsöztetése ós jö­vedelmüknek mely célokra fordítása tekintetében az alapító akarata szol­gál zsinórmértékül. Ha az alapítvány célját szükségszerűen meg kell változtatni, ez esetben az E. A. 227. §. szerint kell eljárni. 22. §. Az alapítvány céljának megváltoztatásához szükséges, hogy a megváltoztatást az alapítványi hatóság indítványára, az illetékes alapít­ványi bizottság (15. §.) meghallgatása mellett, az egyetemes alapítva­ványi bizottság jóváhagyja. (E.A. 227. §.) 23. §. Az előző §§-ok szerint elrendelt változtatások hatálya megszű­. nik, amint, az eredeti rendelkezés megvalósítása ismét lehetővé válik és az eredeti rendelkezés visszaállítását az egyetemes alapítványi bizott­ság elrendelte. 24. §. Ha az alapítvány céljának megváltoztatása meg nem valósít­ható és ebből, vagy más okból, az alapítvány megszűnik, akkor az ala­pítvány vagyona felett, ha csak- az alapítólevélben más rendelkezés nincs, az evangélikus ogyházegyetem rendelkezik. Az alapítvány va­gyonának elértéktelenedése esetén, az illetékes alapítványi bizottság felterjesztése folytán az alapítványt az egyetemes alapítványi bizottság­javaslatára az egyetemes presbitérium megszüntetheti. Az alapítványban történt minden változásról az egyetemes felügyelő, mint az egyetemes alaptíványi bizottság elnöke, értesíti a legfőbb felügyeleti jog gyakor­lására hivatott kormányhatóságot. (Lásd V. függelék.) IX. Rz alapítvány elhelyezése. 25. §. Az alapítvány elhelyezésére általában az E. A. 231. §-a az irányadó. 26. §. Az alapítvány tőkevagyona, árvaszerű biztosítékot nyújtó jel­zálogkölcsönökben. vagy óvadékképes értékpapírokban helyezendő el, eset-

Next

/
Oldalképek
Tartalom