A Magyarországi Evangélikus Egyház közép- és középfokú iskoláinak rendtartása (Győr, 1942)

A) Gimnáziumok és leánygimnáziumok

20 mulasztás esetében a tanuló abban a félévben, amelyben a mulasztás tör­tént, legfeljebb 3-as magaviseleti érdemjegyet kaphat. 12. Ha az igazolatlanul mulasztott órák száma az iskolai év folyamán annyira szaporodik, amennyi a rendes tárgyak heti óraszáma, a tanulót a tanulók sorából, minden fegyelmi eljárás mellőzésével törölni kell. Az igazolatlan óramulasztások miatt a tanulók sorából törült tanulónak ok­mányait azonnal ki kell adni. Tanulmányi értesítőjébe az osztályfőnők bejegyzi, hogy a felszaporodott igazolatlan óramulssztások miatt, a ta­nulók sorából töröltetett. Az intézet pecsétjével ellátott záradékot r.z igazgató írja alá. A záradékot ugyanilyen módon az anyakönyvbe is be kell vezetni. (L. 3. sz. záradékot.) 40. §. Iskolánkívüli elfoglaltság. A tanuló az iskolán kívüli minden elfoglaltságát (magántanítás, zene, stb.) köteles kívánatra az osztályfőnöknek bejelenteni, aki ügyeljen arra, hogy a tanulónak elég szabadideje maradjon iskolai kötelezettségeinek teljesítésére. 41. §· Nyilvános szereplés. 1. A tanuló iskolán kívül nyilvánosan általában nem szerepelhet. Ki­vételes esetekben azonban az igazgató engedélyt adhat a tanulónak olyan nyilvános szereplésre, amely önmagában is nevelő hatású. 2. Nyilvános színpadon és filmen való szereplést csak az egyházi fő­hatóság engedélyezhet. 3. Ügyelni kell arra is, hogy a tanulót (az egész ifjúságot) ünnepélye­ken való részvételre az iskolán kívül túlzottan ne kötelezzék. 42. §. Belépés iskolánkívüli egyesületbe. 1. Gimnáziumi tanuló az iskolán kívül álló társulatnak vagy egyesü­letnek tagja, vagy növendéke nem lehet és ilyen egyesületek működésé­ben sem az iskolai év folyamán, sem nyári nagyszünetben részt nem vehet. Ez a tiltó rendelkezés nem vonatkozik az egyházi főhatóságok jóváha­gyásával alakult ifjúsági vallásos célú egyesületekre. Sportegyesületbe csak a KISOK kiadási engedélye alapján léphet a tanuló akkor, ha az igazgató a tanári kar meghallgatása után a belépést engedélyezi. (L. V. Κ. M. 68.550/1928. XIII. sz. r.) 2. Iskolánkívüli cserkészcsapatban való működés sem engedélyezhető. 43. §. Tánciskola. 1. Nyilvános tánciskolába tanuló nem járhat, nyilvános táncmulatsá­gokon részt nem vehet. Magán- vagy zártkörű tánciskolát és táncmulat­ságot is csak az látogathat, akinek erre az igazgató a szülők írásbeli ké­résére és felelősségére engedélyt ad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom