A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem szabályrendelete a tanítóválasztásról. Győr 1941.-

I–XXIXII. Függelék

47 pítható meg az ily oklevél értéke, vagyis 20 jeles mellett 4 jó érdemjeggyel még jeles, 20 jeles és jó mellett legfeljebb 4 elégséges érdemjeggyel még jó-rendűnek minősül az ily tanítói oklevél. Végül arra is figyelmeztet, hogy 1924-ig a tanítók (nők) osztályozá­sánál 5 érdemjegy szerepelt, miért is az 1924. év előtt kiadott oklevelek érdemjegyeit a 38.766/1924. VI. ü. o. rendelet értelmében az általános érték­megállapítás előtt át kell számítani úgy, hogy a kitűnő (1) és a teljes (2) érdemjegyek mind jelesnek (1) veendők. Az ily tanítói oklevél tehát még jeles-rendű akkor, ha abban a kitűnők és jelesek mellett legfeljebb 4 jó; jó-rendű még akkor, ha a kitűnő, jeles és jó érdemjegyek mellett legfeljebb 4 az elégséges érdemjegyek száma. XVII. Függelék. 1. aj A Vkm.-nek a vármegyei közig, bizottságokhoz intézett 69,030/ 1934. VI. sz. rendelete. „Az állami elemi népiskoláknál időnként eszközölt helyettes tanítói alkalmazásoknál és a nem állami elemi népiskolákhoz ú. n. „kisegítő tan­erők" kiküldésénél azt az elvet tartom szem előtt, hogy ezeknél az alkal­mazásoknál csakis olyan tanerők vétessenek figyelembe, akik tanítói képe­sítésüket már régebben megszerezték, tanítói oklevelük legalább jó-rendű, alkalmaztatásukat súlyos családi, szociális és egyéb méltányos körülmé­nyek, rászorultságuk, kifogástalan erkölcsi és társadalmi magatartásuk indokolják. Ezzel szemben a nem állami elemi népiskoláknál az utóbbi időben meg­ejtett segéd- és helyettes tanítói választásokra és alkalmaztatásokra vonat­kozó, hozzám felterjesztett iratokból az tűnik ki, hogy az illetékes helyi hatóságok túlnyomórészben nincsenek figyelemmel a fentebb felsorolt szempontokra és körülményekre és iskolájukhoz rendszerint olyan egészen fiatal oki. tanerőket választanak meg segéd-, illetve helyettes tanítói minő­ségben, akiknek megválasztását (alkalmaztatását) méltányos körülmények a legtöbb esetben egyáltalában nem indokolják. Ennélfogva — szigorú miheztartás és további megfelelő eljárás vé­gett — értesítem a tek. Közigazgatási Bizottságot, hogy az esetben, ha a kérdéses nem állami elemi népiskola újonnan megválasztandó kezdő (segéd- vagy helyettes-) tanítójának illetményeihez fizetéskiegészítő állam­segéllyel járulok hozzá, csakis akkor fogom a megválasztott kezdő tanerő megválasztását (alkalmazását) jóváhagyni és részére a fizetéskiegészítő államsegélyt kiutalni, ha a tanító megválasztásánál a helyi hatóságok a fentebb felsorolt szempontokat és körülményeket gondosan figyelembe veszik, — miért is felhívom a Közigazgatási Bizottságot, hogy a fizetés­kiegészítő államsegélyben részesülő nem állami elemi népiskolai kezdő­tanítók megválasztásának a tek. Közigazgatási Bizottság részéről történő elbírálásánál a legbehatóbban vizsgálja meg, hogy ezek a megkívánt szem­pontok tényleg érvényesültek-e és amennyiben azt látná, hogy azok az illetékes helyi hatóságok részéről figyelmen kívül hagyattak, hozzám a kezdő tanítói választás jóváhagyásának és a fizetéskiegészítő államsegély kiutalásának megtagadása iránt tegyen indokolt javaslatot, mert a mai súlyos gazdasági viszonyok között megengedhetetlennek tartom, hogy tanítói oklevelüket már régebben megszerzett, legalább jó-rendű tanítói oklevéllel rendelkező, alkalmaztatásukra súlyos családi és egyéb méltányos

Next

/
Oldalképek
Tartalom