Horváth Zoltán: A nagygeresdi egyezség (Miskolc, 1940)
Történelmi sorsközösség
lehetősége. A protestáns felfogásnak a szemlélődésre, vizsgálódásra, kritikára való hajlamossága okozta, hogy egy merev vallási formula mellé hosszú ideig egyik egyház sem kötötte le magát. Ennek azonban később szükségszerűen be kellett következnie (különben az ellenreformációnak és a frakciókra való oszlásnak nem lehetett volna elejét venni) és ez azután mindinkább szertefoszlatta azoknak a reményét, akik a közös összefogástól remélték a magyarországi reformáció diadalát. A reformáció első hulláma a lutheri—melanchtoni felfogásban hódít szerte az egész országban. Azonban a teljes szeparáció a katolikus egyháztól ekkor még nem történt meg. Midőn az elkülönülés hazánkban már befejezett tény, a reformáció híveinek nagyobb részét már Kálvin táborában találják. Különösen a tiszta magyar vidékek mutatnak különös fogékonyságot a lutheri iránytól már kellően előkészített kálvinizmus számára. A nép a puritán kálvini felfogásban a reformációnak egy további fejlődési fokát véli látni és így a fejlődésmenet egyáltalában nem forradalmi, hanem evolutiv jelleget öltött. Annál is inkább, mivel a lelkipásztorok maguk is ezen a meggyőződésen voltak. Időközben nyugaton a marburgi kollokvium tisztázza a dogmatikumok kérdését, majd a speyeri birodalmi gyűlésen mélyül el e tekintetben a szakadék. Zwingli ugyan reális alapon áll, midőn az egyesülés egyetlen módjának azt látja, hogy fel kell hagyni az ellentétes nézeteket kibékíteni akaró mesterfogásokkal és erőlködésekkel, s azon tárgyak közös alapján akarja megalkotni az uniót, melyekre nézve mind a két fél egyetért, azokban pedig melyekre nézve nincsenek egy érteleniben, egymást tűrnék el, sőt hitnézeti különbség, ellenére tekintenék testvérekül, mígnem az Úr azokat, akik tévedésben vannak, jó tetszése szerint felvilágosítja 2). A hitbeli meggyőződés azonban gátját képezte minden további egyesülésnek. Azonban éppen a hitbeli meggyőződés volt oka annak,, hogy azok a pásztorok, akik nálunk Luther lobogója alatt 2) Patay Pál: Magyar prot. unió. Bp. 1918. 7. 1.
