Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)

II. Könyv. A magyar evangelikus egyház alkotmánya és közigazgatása - Első rész. Önkormányzati testületek s ezek kormányzati hatóságai és tisztviselői - III. fejezet. Az egyházkerület

470 Dunántúl. Az utolsó protestáns Nádasdy Ferencz gróf, 1643-ban áttért apósával, gróf Esterházy Miklós nádorral, együtt üldözte a dunántúli evang. egyházakat. Dunántúlnak 1673 —1742-ig nem volt evang. püspöke; az evangélikusok száma felette megcsappant. Ez alatt az idő alatt az esperesi kormányzatot annyira megszokták a dunántúli evangélikusok, hogy, bár a III. Károly-féle rendelet alapján már 1734-ben módjukban állott volna az egyházkerületet újjászervezni s püspököt választani, ezt csak 1742-ben vitték keresztül. A rózsahegyi zsinat I —IV. czikkelyei az egyházkerületek beosztására nézve a következőképen rendelkeznek:

1 „Voltak ugyan ezen Magyarországban a vármegyék bizonyos kerületekre és egyházmegyékre osztva, melyeknek élén az 1610-iki zsolnai és az 1614-iki szepesváraljai határozatok szerint bizonyos superintendensek állottak; minthogy azonban ezen kerületek és egyházmegyék az evangelikus rend annyiféle elnyomatása alatt majdnem egészen feldulattak és annyira összezavartattak, hogy kevesbedés és sokaknak az ágostai hitvallástól való elszakadása miatt ez idő szerint még csak rendesen kormányozni sem lehet: ennélfogva az új állapothoz képest négy főtisztelendő és méltóságos superintendenst a püspöki hivatalban meghagyván és megerősítvén, ezen kerületeket bizonyos osztályokra osztandóknak tartottuk és beosztottuk. Nevezetesen pedig az egyik kerület megalkottatik Szepes, Sáros, Zemplén, Abaújvár, Ungh, Beregh, Ugocsa, Szathmár és Bihar vármegyékből és az ezekben levő szab. kir. városokból, melyeknek élén már elébb is állott és most megerősíttetik méltóságos és főtisztelendő superintendens idősb Zábler Jakab, azon határozott kijelentéssel, hogy ha ezen részeknek egyházai idővel az ő régi virágzásukra emelkedve visszaállíttatnának; ha a szepesi tizenhárom város régi szabadságát visszanyerendi, a nevezett szab. kir. városoknak, jelesül pedig Kassának, Lőcsének, Szebennek, Bártfának, Eperjesnek és Késmárknak, Sáros városával együtt az említett tizenhárom szepesi városoknak szabadságukban legyen, a Thurzó-féle kiváltsággal megerősített szepesváraljai határozatok szerint, de csak is a mostani méltóságos és 1 L. dr. Zsilinszky Mihály: „Egy forradalmi zsinat története" czímű művének 60 — 62. L, mely az eredeti szöveg magyar fordítását híven adja vissza.