Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)
II. Könyv. A magyar evangelikus egyház alkotmánya és közigazgatása - Harmadik rész. Az evangelikus egyház iskolái
610. 70,000. sz. a. kelt vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministeri rendelettel kiadott „ Utasítás"-ban körülirt módon a kir. tanfelügyelő gyakorolja. Miután ez utasításnak alább ismertetendő rendelkezései szerint az evang. elemi és felső népiskolákat fenntartó és kormányzó egyházi hatóságok a kir. tanfelügyelővel, mint felügyeleti hatósággal, a legszorosabb érintkezésben állanak s ezen új utasításban felette kiterjesztett felügyeleti hatáskör ismeretének hiánya egyrészt az egyházi hatóságok és a kir. tanfelügyelőség között szükségtelen összeütközésre nyújthat alkalmat, másrészt a féltve őrzendő autonomikus jogok megvédését is lehetetlenné teszi, ennélfogva velők tüzetesebben kell foglalkoznunk. A kir. tanfelügyelők számára kiadott s fentebb hivatkozott utasítás a legrészletesebben — így többek között a tanítók nyugdíjazását illetőleg is — tájékozást nyújt a felől, hogy a felekezeti népiskolák, az állami főfelügyeleti jog szempontjából, milyen viszonyban vannak a kir. tanfelügyelőséggel. Ezen utasítás idevonatkozó szakaszai szerint a kir. tanfelügyelő állandóan ellenőrzi úgy a politikai, mint az egyházközségeket abban: a) hogy a tankötelesek számára van-e kellő számú felszerelt tanterem, a szükséges tanítói állások szevezve vannak-e és hogy a tankötelesek az egész szorgalmi idő alatt rendesen járnak-e iskolába, el vannak-e látva a legszükségesebb tankönyvekkel és íróeszközökkel? b) hogy az iskolában törvényes képesítéssel bíró tanítók vannak-e alkalmazva, azok alkalmazása megfelel-e a törvény kívánalmainak, van-e szabályszerű díjlevelük és a javadalmazás megfelel-e az 1893 : XXVI. t.-cz. rendelkezéseinek? 1 c) a tanítók tudnak-e oktatóképességgel magyarul, és a magyar nyelv tanítása tekintetében az 1879: XVIII. t.-czikkben, illetőleg az 1905. évi 72,000. sz. a. kiadott körrendeletben megszabott követelményeknek megfelelnek-e? d) ha a községben 30 olyan mindennapi tanköteles található, a kik a helyben létező elemi népiskolába helyszűke miatt nem járhatnak, az esetben, ha a községben felekezeti népiskola áll fenn, az illető felekezeti főhatóságot szólítja fel arra nézve, hogy hajlandó-e a hitfelekezet az iskolát 1 L. jelen mű 33. §-át.