Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)

I. Könyv - Első rész

74 tesen a bécsi cancellaria és a pesti m. kir. helytartótanács hatáskörébe tartozott, ennélfogva szüksége merült fel annak, hogy az országos végrehajtóhatalom eme főhatóságai mellett a protestáns ügyek állandó és hathatós támogatása czéljából az egyház részéről ügyvivők (ágensek) alkalmaztassanak, a kiknek feladata az, hogy az egyház részéről az említett hatóságok előtt eldöntendő prot. vallásügyekben informáljanak, azoknak elintézését sürgessék s viszont minden, az egyházat érdeklő fontosabb mozzanatról az egyházi hatóságokat idejekorán értesítsék. Úgy ezeknek az ágenseknek díjazása, valamint a királyi udvarba gyakorta kiküldött deputatióknak a szükséges költséggel való ellátása, egyszóval mindazok a közszükségletek, melyek az összegyház érdekében voltak fedezendők, szükségessé tették azt, hogy egyetemes közpénztárt létesítsenek. Hiányos forrásaink nem képesek bennünket részletesen tájékoztatni arról, hogy az alsóbbfokú egyházi testületek milyen viszonyban voltak az egyetemes pénztárral, és hogy különösen kezdetben milyen elvek szerint s milyen mérvben vetették ki az egyes egyházközségekre az egyetemes pénztári járulékokat, annyi azonban kétségtelen, hogy az 1735-iki pesti gyűlés egy ilyen pénztár felállítását kimondotta s az első pénztárnokot is megválasztotta. Már az 1741-iki pozsonyi gyűlés részletesebben foglalkozott a közadózás kérdésével s az ez időben volt mintegy 200 anyaegyházközségre kivetette a járulékokat s azok behajtásával az egyházak világi elöljáróit bízta meg. III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt egyházunk államjogi helyzetét a Carolina Resolutio II. és az időnkint kibocsátott kisebb jelentőségű királyi és helytartótanácsi rendeletek szabályozták. Az állami hatalom részéről nyíltan semmi olyan nagyobb jelentőségű intézkedés nem történt, a mely az 1715-iki törvények és a Károly-féle rendeletek által megteremtett jogállapoton egyházunk előnyére vagy hátrányára változtatott volna. Másrészt azonban alattomosan, a klérus befolyása alatt álló kormány mindent elkövetett arra, hogy a protestánsok mondhatni állandó sérelmeik orvoslásával s panaszaikkal ügyüket az udvar előtt lejárassák. A vallásszabadság, politikai és jogi egyenlőség — melyet még a Lipót alatti törvények is biztosítottak — az állam és jogélet terén sehol sem érvényesülhettek. A 18. sz. a rendi