Zsigmondy Jenő: Egyet. egyházi szabályrendelet gyűjtemény (Budapest, 1905)
VI. Theologia-ügyiek - A) A magyarhoni ág. hitv. ev. theologiai akadémia szervezete és ügyrendje - Ügyrend - V. Fegyelemtartás
könyvecskébe beiratik s jótétemények és ösztöndíjak kiosztásánál tekintetbe vétetik. 146. Úgy maga az egyház, mint az akadémia rendje, hivatása megköveteli, hogy az egyház leendő lelkészei és tanárai a nyilvános istentiszteletben ép úgy, mint az Úr sz. vacsorájánál hivőleg vegyenek részt és csupán elháríthatatlan akadály menthesse fel őket ezen sz. kötelességök gyakorlása alól. 147. Az igazgató által rendezett akadémiai ünnepélyeken az erre fölhívott hallgatók kötelesek szerepkörüket lelkiismeretes előkészülettel betölteni. V. Fegyelemtartás. 148. Az akadémia fegyelmi hatóságát a tanári kar gyakorolja, mely ezen fontos feladatának kell hogy az akadémia jellege, rendje, mint magok a hallgatók érdekében lelkiismeretesen megfeleljen. 149. Az akadémia tanári kara felelős levén ezen fegyelem betartásáért úgy a felsőbb igazgató-testületeknek, mint az egyetemes gyűlés által a közegyháznak, minden intézkedéseit oda irányítsa, hogy a hallgatóság e tekintetben is akarja és tudja becsületszavát beváltani. 150. Az akadémia hallgatói állampolgári tekintetben, az országos törvényeknek és helyhatósági intézkedéseknek, különben az akadémia törvényeinek és hatóságainak alárendelvék. 151. Mindaz, mi az igazgató vagy tanári kar nevében a fekete táblára kiszegeztetik, kellőleg kihirdetettnek s az akadémia polgáraira nézve kötelezőnek tekintetik. 152. A hallgatók mint az akadémia polgárai a fennálló akadémiai törvényeknek és határozatoknak, a tanári kar törvényes intézkedéseinek engedelmeskedni, társadalmilag is illendő magaviseletre kötelezvék.