Zsigmondy Jenő: Egyet. egyházi szabályrendelet gyűjtemény (Budapest, 1905)

II. Lelkészügyiek - D) Miniszteri leirat a keresztnevek anyakönyvi kiigazításáról

Úgy látszik tehát, hogy a bányai ág. hitv. ev. püspök általában kizártnak tekinti a keresztelés ténye folyamán nyert utónév (keresztnév) kiigazítását, szoros kapcsolatba hozván a keresztnevet a meg nem ismételhető s nem változtatható keresztelés tényével, míg ellenben a tiszántúli ev. ref. püspök szerint a keresztelés kiigazítható akkor, ha a lelkész a kereszte­lés ténye közben tévedett, azaz, ha a bejelentett kereszt­névtől eltérő néven keresztelte meg és anyakönyvezte a szülöttet. Különösen figyelemmel kell lenni az elől felvetett kérdés elvi jelentőségére hitelvi szempontból már arra a két eshe­tőségre is, hogy egy helyen (pl. György néven) bejelentett fiúszülöttet a keresztelő lelkész tévesen megkeresztelt és ez alapon anyakönyvezett más (pl. János Johan fiú, sőt leány, pl. Johanna) néven is ; valamint hogy megtörténhetett, mi­szerint a lelkész a szülöttet a bejelentett néven keresztelte és anyakönyvezte, de a bejelentés hibás volt, mert a szülők vagy nem a bejelentett nevet óhajtották gyermeküknek adni, vagy pedig már is volt egy, a bejelentett névvel azonos nevű élő gyermekük. Hogy a közhitelességgel vezetett felekezeti anyakönyvek kiigazítása körül követett és az 1895. deczember 31-én 71,588. sz. alatt kelt (R. T. II. 1686 : 1.) rendeletemmel elhatározásomnak fentartott eljárás egyöntetűsége, valamint az ily anyakönyvek közokirati jellege érdekében a szóban forgó elvi jelentőségű kérdés megoldassék, van szerencsém a felügyelőséget felkérni, hogy a kérdés érdemében az egye­temes közgyűlés véleményét vélem közölni, illetve a társ­protestáns egyházzal, a melyhez azonos tartalmú leiratot intéztem, lehetőleg egy és ugyanazon hitelvi álláspontot elfoglalni méltóztassék. Budapesten, 1901. évi május hó 15-én. Wlassics.

Next

/
Oldalképek
Tartalom