Székács József kiad.: Bányakerületi utasítások (Pest, 1871)

Hatodik rész. Utasítás segédpapok számára - Hetedik rész, Utasítás papok számára

— 16 — némi változtatás szükségesnek mutatkoznék, s olyanul az előbb­kelő egyháztagok is elismernék, arról az egész gyülekezetet az ágostai vallás VII. czikke alapján tanítsa ki, a dolgot azonban so­ha se erőszakolja. De a karácsoni vagy más alkalmakkor az éj­jeli istenitiszteletet, a hol szokásban volna még, ildomosán meg­szüntetni törekedjék. 10. A rendes lelkész a szószéken tartandó minden beszé­dért felelős levén, minden oly esetben, hol arra helyette más lép föl, kötelességében áll az ez által tartandó beszéd iránt bizonyos­ságot szerezni, hogy abban misem foglaltatik, a mi nem keresz­tyén szószékre való. 11. Nyilvános bűnöket nyilvánosan róvjon meg, de a bű­nösöknek megnevezése, vagy bárminemű megjelölése nélkül; magánsérelmeit a szószékről soha se boszulja meg. 12. A hol szokásban van, adventi tanítást, azonkívül szentháromság utáni első vasárnaptól tizenötödikig a felserdült, ifjúsággal, ide értve a mesterinasokat is, délután, a gyülekeze­tekben pedig, melyeknek több leánygyülekezetük van, mindjárt a délelőtti istentisztelet után, ott marasztván a leánygyülekezet­beli ifjúságot, katechizálást tartson. 13. Sarlóját más vetésébe ne bocsássa, de maga se en­gedje meg, hogy gyülekezetében az ő beleegyezte nélkül, rendkí­vüli esetek kivételével, akárki más prédikáljon vagy más papi eselekvényeket végezzen. Ε tilalma azonban a hivatalosan eljáró püspökre vagy esperesre nem terjedhet ki. IIa pedig ünnepélyek­kor, vagy keresztelési, esketési, temetési alkalmakkor más társát tisztelné meg bizalmával valamely híve, azt a meghívottnak en­gedje ugyan meg, de a palástdij őt magát illeti mindenkor. 14. Az istentiszteletet a gyülekezet által meghatározott órában, és igy akár saját kényelme, akár másoknak kedveskedni­akarás tekintetéből, se előbb, se később ne kezdje. 15. Istentiszteletkor s más papi cselekvényekkor haszná­landó egyenruhául az úgynevezett Lutheröltöny ajánl tátik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom