Szeberényi Andor: Az 1791-ik pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme. (Pest, 1869)

Zsinati tárgyalások - Hatodik ülés, ootober 3-kán

teendők lelkes teljesítése által ; hanem igenis az egyházi ki­tűnőbb tagjai, s különösen a földes urak vallásos példája ál­tal. — Ezen nyilatkozat új előbeszédül szolgált a megújult vitatkozásoknak, megkezdettek azok az előbbeni módon. Többen azok közül is, kik a kánont pártolták, ezen beszéd után ellene fordultak. És miután soká tartott a harc, fölszó­lalt a bányakerületi püspök Szinovicz: Fölhozta a III-ik századbeli katarusokat, kik nagy fölvilágosodottsággal és jámborsággal dicsekedtek, s azt hitték semmi vallásra sincs szükségük. A vitatkozó hévben levő papokhoz pedig fordul­ván azt mondta : ne vitatkozzunk többé ezen kánon fölött, tegyünk eleget kötelességeinknek a megváltoztathatlan is­teni kánonok szerint, a többit bízzuk az Istenre és az időre. Ezen nyilatkozatot mások ekként folytatták: az egyház tör­vényei, milyen ezen kánon is, az isteni tisztelet látogatásá­ról, ámbár emberek hozzák, nem ellenkeznek az Isten törvé­nyével, s nevezetesen ezen kánon, mely fölött ezen vita tart, ugyan azon szavakkal van a sz;ent Írásban megjegyezve. A papság nem bír annyi súlylyal, bogy ezen romlott időszak­ban hivatalos tényeivel a nyilvános isteni tisztelet tekinté­lyét megőrizhesse. Az Isten törvényeit nem lehet a gyarló és változékony emberi szabad akaratra bízni, s inkább kell engedelmeskedni az Istennek, mintsem az embereknek. A templomok az erény s az igaz életbölcseségének iskolái, a jó életnek és boldog halálnak hajlékai. Ezen megjegyzések megtétele után a kánon újra fölolvastatván, se dulo szócs­kával bővíttetett, s így lett kifejezve : „utcultusdivinus ab omnibus sedulo frequentaretur." Azon rész­nek, mely ezen kánont az egyházi törvények sorából kizárni akarta, azon szó sedulo nem tetszett. Az elnök újra támadható vitatkozásokat megakadá­lyozni akarván, megparancsolt csend után igy szólt : Van több eset, kivált a köznép között, a milyenekből nagyobb részt áll az egyházi testület, hogy némelyek az isteni tiszte­let látogatását elhanyagolják, s ez leginkább konokságból ered, mi gyakran botrányra szolgáltat okot, s megesik, hogy a jó és kegyes keresztények is ilyetén rosz példák által tév-

Next

/
Oldalképek
Tartalom