Szeberényi Andor: Az 1791-ik pesti ev. ág. hitv. zsinat történelme. (Pest, 1869)

Zsinati tárgyalások - Második ülés, september 15-kén

September 16, 17 és 19-kén a bizottságok működtek, a melyekbe 44 világi és 39 egyházi volt kiküldve. Sept. 18-ára úr napja esvén, isteni tisztelet tartatott, mint a pesti rendes imaházban, mind pedig a zsinati terem­ben, és pedig itt S zinovicz püspök szláv és Instito­r i s z magyar nyelven, ott pedig Molnár német nyelven szónokolván. A második ülés jegyzökönyve e következőkép szól: 8. Az ülés kezdetén ő excellentiája az elnök úr jelen­tette, hogy tegnapi napon, épen midőn az ülés eloszlott, megjelent ő excellentiájánál a helvét hitvallású testvér urak zsinatjának küldöttsége, azon megbizással, miszerint ezen zsinatot fölhívja, hogy azokban, melyek a mindkét hitfele­kezetű egyház rendezését illetik, vegyes küldöttségek álla­pítsák meg az alapelveket, s közösen tanácskozzanak. Ez ügyben, e mai napon fog a zsinat szine elébe küldöttség megérkezni. 9. Fölolvastatott a mindkét hitfelekezet által ő felsége trónjához benyújtott folyamodvány, melyben mind a két hitfelekezet által tartandó zsinat engedélye alázatosan ké­retik. Ennek kapcsában 4 küldöttség neveztetett : 1-sőt az egyházi, valamint törvényszéki, úgy polgári kormányzat formájának kidolgozása, és a házassági forumok rendezése illet, a 2-dik a házassági törvényeket alkotja. 3-dik az iskolai intézetekről, a legújabb országgyűlés 26-dik t. c. 5. §. értelmében készít javaslatot. 4-dik gazdasági, az evangélikusok elvesztett alapitvá­nyaikat kutatja, a meglevők biztosításáról gondoskodik, s új alapok mikénti megszerzéséről tesz javaslatot. A mi az első küldöttséget, t. i. az egyházi kormány formájának, s a házassági forumok kidolgozását illeti, ez a helvét hitvallású testvér urakkal összeül, s javaslatát a zsi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom