Evangelikus egyházi szemle, 1901 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1901-01-30 / 1. szám

Vo felügyő által kitűzött vezéreszméje Ezen vezéresz­mére különös világot vet az egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvének 66-ik pontja, mely szórni szóra ekképen hangzik: „66. (Zs.) Fölvétetett Veres Jó­zsef esperesnek felebbezése a bányai egyházkerü­letnek a szarvasi istentisztelet nyelvének ügyében hozott határozata ellen. Az egyetemes közgyűlés tekintettel arra, hogy a véleményadásra kiküldött bizottság jelentése sze­rint a megfelebbezett kerületi határozat az iratok­hoz csatolva nem volt és ennek folytán az ügy tárgyalásába nem bocsátkozhatott, ez ügyben ér­demleges határozatot ezúttal nem hozhatott.“ Nézetünk szerint a szarvasi istentiszteleti nyelv kérdésében Veresnek joga sem volt felebbezni; mert hiszen ő a bányakerületi határozat által mint gyülekezeti tag rövidséget nem szenvedhe ett. A szarvasiak megnyugodtak a bányakerület határo­zatában és ezt az esperes — ha tisztán egyházi czél lebegne szemei előtt, csak örömmel fogadhatta volna. És azután az ily emberek azt mondják, hogy őket politikai czélok nem vezérük. A tények be­szélnek ! — A b.-csabai ág. b. ev. egyház nagytemplomi orgonáját alaposan átalakíttatja, kibővitteti — a régi orgona síp-anyagának felhasználásával. Áz uj or­gona 36 fő és 22 mellék változattal bir. Az orgona építését Soukenik János szegedi orgonaépitő nyerte el. 19500 koronát kap a munkálatért. — A „Debreczeni Protestáns Lap“ 1-ső számá­ban a következő tanulságos ezikkecskét közli: — „Hogy kell nevelni a jó egyháztagokat?'' Pár nap előtt egyik vidéken lakó lelkész bará­tunknál voltunk s ott véletlenül egy jó arcú gö­rög katholikus öregasszonnyal találkoztunk. Vé­letlenül megtudván, hogy az asszony olyan al­földi vidékről való, hol görög-kathoiikust irmagul is bajos találni, óvődni kezdettünk vele ilyen formán: ..maga öreg néni magyar asszony, ugye­bár, csak a vallása görög?" „Nem én bizony tisztelet.es uram, mert én oláh vagyok; az apám, meg az öreg anyám is az volt.'1 „Ugyan hogy mondhat már ilyet, hiszen a szeme sem úgy áll; aztán meg olyan kifogástalanul beszél magyarul, hogy oláhul valószínűleg nem is tud." „Tudok biz én s nem is akarom elfelejteni s ha a mi tisztelcndőnk harangra gyűjt, bár szegény cse­léd asszony vagyok, én is adok neki egy forintot." „Nohát már miért adna - kötődtünk vele to vább — hiszen több pénze van annak a pópá­nak, mint magának." „Az meglehet nagy jó uram, hanem mi nem úgy szoktunk szólani, mint a magyarok, hogy t. i. a mit adunk, a papnak adjuk; mi lelki szükségből adakozunk s a mit a pap kap, azért az becsületesen megszolgál." (Ez okos nyilatkozatnak rajtunk kívül még egy má­sik lelkésztársunk is fültanuja volt!) „Helyesen! öreg néném, de hát akkor miért nem követelik Nyomatott a „COBVlNA“ könyvnyomdáb meg attól a pópától, hogy a magyarul ilyen jól beszélő híveknek magyarul misézzen?" „Áztépen nem tehetjük, mert annak a papnak kötelessége j óvni az anyaszentegyház nyelvét," így beszélt i ez az öreg oláh asszony; mi pedig, a kik ott I jelen voltunk, összenéztunk s azt kérdeztük egy- I mástól: vájjon mikor voltak Magyarországon olyan jó idők, midőn a magyar mellére vágott s büszkén vallotta magát kálvinistának!?" Egész terjedelmében közöltük e czikket. Ta­nálságos korrajz az hazánk és egyházi viszonyaink legújabb korszakából. Az „Ev. Egyházi Szemle" ezéljaira adakoztak: Dr. Simko L. egyházfelügyelő 6 kor. Makovicky V. kereskedő 2 kor. Ezen adományokból ingyen példányokat adunk szegény lelkész és tanítóknak. Előfizetési felhívás, Jlz uj éofolyam kezdetén újból elő- \ fizetésre alkalmat nyújtunk Lapunk ba- \ rátáit kérjük, hogy az eddig is tapasztalt ) buzgosággal terjeszszék a lapot. JJz előfizetési pénzek (egész énre 4 korona, fél énre 2 korona) az alant jel- \ zett czim alatt küldendők . Evangélikus Egyházi Szemle 4 kiadóbiuatala Békés-Csabán. Szerkesztői üzenetek. Jamriska és.Jfoc^a. Eperjes. Nem kívánom, hogy le- ) rakják a fegyvert. Önökkel nem harczolok. Különben is a tanit- ) vány nem lehet különb mesterénél. Nem győztek meg arról, hogy az a felvilágosítás, melyet beösmernek, nem volt de- \ ( nunciálás. Csak igy tovább, még lehetnek önök is eperjesi theo- 1 logiai dékánok ! Bp. Köszönöm a jóakaró bátorítást.. Igaza van, hogy a frá­zis uralma következtében hazai országos egyházunkra is alkal- ( mazni lehet az Üdvözítő azon mondását: „A mennyeknek or­szágán erőszakoskodnak, és az erőszakoskodók ragadják magok­hoz azt.» (Mát. 11- 12.) Bizony siralmasak kilátásaink. V. ur kéthónapi1 tollrágás után végre megcsinálta leg­újabb förtnedvényét. Erre már serétet sem pazarlók. Sz. Gy. D. Az eredményeket én nem látom ; de hát sok­szor üdvös még a pusztában elhangzó szó is. A baráti üdvözle­tért köszönet. Néha te is tentába márthatnád a tollat. Dr. B. I. R. Ideális világnézet manapság a ritkaságok közé tartozik - annál jobban kell becsülnünk. L —in talán találkozunk. N. L. S. Igen óhajtanám én iá, ha az „Ev. Egyh. Szemle" barátai ez évben találkozhatnának. A találkozási helyet majd a lapban közzé teszszük. nz. Minden igyekezetem daczára a czikk ezen számból ki­maradt ; a jövő számban közlöm. Cz. S. K. E. Nem tudtam, hogy V. korteshadjáratba n még Dunántúl is szerepelt s hogy ott arra biztatta a híveket, hogy menjenek ki a templomból, a midőn nem az ő pártjabeli lelkész lép a szószékre. Nyilván azt akarta, hogy üres legyen a templom mint saját egyházában. Szarvason is már e téren eredményekkel dicsekedhetik.-gy. A czikket a jövő számban közlöm. Túl sokat nem, érdemes vele foglalkozni. Elég a serét ! A Koren Pál által irt Konfirmácziói vezérkönyv megjelent. A 13 ívre terjedő műnek ára (kötve), beleértve a postaköltséget is, egy korona. Meg­rendelhető Csabán a Corvina könyvkereskedésben. m Békés-Csabán Főtér, volt Michnay-féle ház.

Next

/
Oldalképek
Tartalom