Evangelikus egyházi szemle, 1901 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1901-11-30 / 11. szám

174

2vta fel az ügyre kartársai figyelmét, kik felháborodva határozták el, hogy az esperességi lelkészegyletek tárgyalják a kérdést. Csodálatos azonban, hogy a jegyzőkönyvben elfelejtették (?) ezt megemlíteni. Az egyetemes papi konferencián Scholtz Ödön ágfalvai lelkész indítványozta, hogy fejezze ki az értekezlet rosszalását s tiltakozzék ellene, hogy theologiai tanár büntetés nélkül ilyen elveket hirdethessen, de Biszkup ozdini lelkész indítványára jövő évre halasztotta az értekezlet az indítvány tárgyalását, mert Stromp volt jelen, tehát nem védekezhetett volna. Abban azonban a jelenlevők mind egyetértettek, hogy Stromp eljárása nem tűrhető, mit Laucsek János vadosfai esperes is lelkes szavakkal kijelen- ; tett. A kérdés tisztázása tehát egy évi halasztást | nyert; elég idő arra, hogy minden oldalról meg- ' világítva, a jövő évi egyetemes lelkészi értekezleten < megmutathassuk, megmondhassuk Stromp urnák < (s társainak), hogy a magyarhoni ágost. h. evang. egyház lelkészi kara egyértelmüleg elitéli egyház- > ellenes nézeteit s eljárását s elég erős arra nézve, j hogy ha tiltakozása nem használna, elmozdítsa Stromp urat azon tanszékről, melyre ily módon ér- demetlenné vált. E lapok múlt számában lie. dr. Daxer György főgymn. va lástanár mély tudással ' kezdte meg Stromp értekezésénék megvilágítását s hisszük, hogy kívüle mások is síkra szállnak az egyház tana érdekében hasábjainkon. Mi semmi esetre sem engedjük elaludni a kérdést addig, mig önfiától megsebzett egyházunk nem kap elégtételt!*)

Dunántúli.

— „Törvény“. Múltkori vezérczikkünk illustrálá- sára állandó rovatot nyithatnánk lapunkban. Még csak a törvény külső megtartására sem fektetnek súlyt — pedig ez az egyházi közigazgatásnak csak minimuma. Tudjuk, hogy az állami életben is mily destruktiv az az irány, mely nem a törvényt tartja ) szem előtt, hanem a pillanatnyi előnyt és hatást. Az \ egyházi téren a törvény nem respektálása még vészt- hozóbb. Ugyan miként várhatunk attól szeretetet, a \ ki még a törvényt sem tartja meg.

A „Zemplén“ czimü lap 41-ik száma közli nagy / dicsérettel elhalmozva a tiszavidéki esperesség zem- > pléni körlelkésze „rendeletét“, melyet mi is szórni- < szóra az alábbiakban közlünk :

171—901. sz. \

Tisztelendő Iskolaszéki Elnök Ur ! ^

Kedves Testvéreim ! )

Két évvel ezelőttikörlelkésszé történt megválasz- \ tatásom — mondhatom nem várt volt; hiszen alig ) léptem át esperességünk küszöbét s igy annyira meglepett, hogy meglepetésemből kifolyólag— mintvissza*) Lapunk munkatársa kívánságára közöltük a czikket, mi ) is helytelenítjük a megtámadott értekezésben foglalt elveket, de 5 az üldözést nem helyeseljük s még kevésbé az egyetemes l lelkészi értekezlet ítélő fórumát, melynek csak neve az »egyete- < mes" — s mely eddig még mélyebb munkát nem végzett — / theologiai irányt adni már az adhoc szervezettel is egyáltalában > képtelen. Szerkesztő.

$ emlékezni méltóztatik — a belém helyezett bizalom

> megköszönéséről is megfeledkeztem.

Azonban mint a tett embere, ki a : „Nesze semmi, fogd meg jól“ elvekre keveset épit, én is —

; a mellett, hogy szivemben hordom a hálaérzelmet az esper. gyűlés minden factora iránt, igyekeztem már két éven belül a reám ruházott kötelezettségeknek : erőm s tehetségem szerint eleget tenni; a felügyele- ) tem alatt levő körrészre kiadott rendelkezéseknek \ pontos betartása, érdekeinek megvédése s iskoláink ) színvonalának emelése képezte kiváló gondoskodásom s tárgyát.

; A két óv alatt eszközölt iskolalátogatásaim,

] nemkülönben az évzáró vizsgák alatt szerzett tapasz- \ talataim azon rendíthetetlen meggyőződést érlelték

> meg bennem: hogy e két tannyelvű iskolák, fejtse- ) nek ki bármily szorgalmat s alkalmazzanak, nem bá- ! nőm ón, bármily nevelési s oktatási módszert, avagy ! methodust — végeredményében — tisztelet a kivé; teleknek — a szemfényvesztéssel határosak. Mutatnak ebből is, mutatnak amabból is kicsit, keveset ; de az a kicsi sem teljes, de az a kevés sem tökéletes, csak aféle csinált „nebánts-virág.“ Úgy, hogy teljesen igazat kell adnom egy a nevelés és oktatáshoz nem értő földmivelő egyén következő szavainak: „lieh Milosc! do tedi ne moze celkem dobre budz,pokel drecko dva piseealki duje naraz ; lebo jednu lebo druhu, ale ne dva naraz !“ Magyarul: Eötisztelendő Ur m ! Addig nem lehet egészen jó, mig a gyermek két sípot fu egyszerre, vagy fújja az egyiket, vagy fújja a másikat, de nem kettőt egyszerre !“ «*»>

Ez az egyik sip pedig szilárd meggyőződésem szerint csak a magyar nyelv lehet, élvén magyar államban. Legyen tehát a zempléni dekanátus iskoláinak tanitásnyelve — a vallástant sem véve ki — kizárólag magyar.

J. Ha komolyan vesszük a magyar nyelvnek iskoláinkban való sikeres tanítását: azt nézetem szerint — csakis a direkt módszer alapján érhetjük el; a hol a tanító kizárólag magyarul beszól, kizárólag magyarul tanít, a hol a tanító az iskola falain kívül is kizárólag magyarul társalog a gyerekekkel. 2. Ha az egyes tantárgyakat m. p. o. a vallást egészben a gyermekek anyanyelvón, a többieket pedig a ma divó szokás szerint óhajtjuk taníttatni: itt a tanító az előbbeni pontban jelzettek rovására kénytelen túlsókat anyanyelven magyarázni és megesik, hogy a jobb tehetségű tanulók mindkét nyelven bevágják a tanultakat, mi által túlterheltetnek s a kívánt s az óhajtott czól az még sincs elérve. 3. Ha magyar honpolgárt akarunk nevelni az idegen nemzetiségűből, abba mindenekelőtt magyar szellemet és jellemet kell beoltanunk ; mi ismét csak úgy érhető el, ha nem fogjuk a gyermeket két nyelvvel kínozni egyszerre, hanem beszélünk vele csak egy nyelven s azt szívvel, lélekkel megkedveltetjük.

4. Ha az anya kisdedét 1 — 8 évig tartó folytonos irányítás mellett beszólni megtanítja, ugyanazt megteheti kétszer annyi vagyis 6 óv leforgása alatt a tanító is, csak módszere legyen helyes. S mint a gyermek utánozza szüleit, úgy fogja utánozni tanítóját is, vagyis gondolatai, érzelme, cselekvése játéka, dala magyar lesz.

5. Végül mint mellékkörülményt hozom fel, hogy a mi népünk már megérett annyira, hogy nemcsak nem ellenzi gyermekének magyarul tanulását, hanem mint Pazdics, V.-Hoszszumezőn, Csáklyán már egyenesen óhajtja.