Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1900-12-30 / 12. szám

190

allein daraus müssen den Grund unsers Glaubens nehmen.

A vita, melj a felolvasásra következett, azt mutatta, hogy Schian alig fog hivő re akadni a lelkészi karban. A püspök is kijelentette, hogy a régi peri- kopák hive. Több oldalról hangoztatták, hogy nálunk Magyarországon nincs „perikopakónyszer.“ Tudtunk- kal azonban a legtöbb egyházban a lelkészek régi szokás szerint szigorúan tartják magukat a régi peri- kopákhoz és a hivek is ragaszkodnak azokhoz. Szóba hozatott a régi perikopák revisiója is — a minek csak ott lehet értelme, a hol ilyen „perikopakényszer“ van. Mert a hol nincs, ott a lelkész maga segithet a bajon, ha valamely perikopa tulhosszanak vagy rövidnek, vagy az egyházi időszakba nem illőnek látszik. Továbbá ha a régi perikopák nem kötelezők, még kevésbé tehetik kőtelezővé a revideáltakat, úgy. hogy ezen szempontból is a hivatalos revesió feleslegesnek mutatkozik. Külömben már több mint száz éve, hogy javítják a reformátió kora óta használatos perikopáinkat. A ki e javitások történetét figyelemmel tanulmányozza, azt látja, hogy a revisió mindig kisebb körre szorult. Az eisenachi revisió (1890.) például csak három helyen helyettesíti a régi textust ujjal (Laetare : Rom. 5, 1—11 ; VII. p. Tr. Máté 9, 35 — 38; XIII. p. Tr. : Rom. 3, 21—28) és azonkívül nehány esetben másképen határolja meg a textust, mint hogy eddig szokásban volt, tehát nagyon óvatos és sokkal szükebb határok közt mozog, mint a legtöbb előbbi revisió, p. o. a badeni vagy a hannoverai vagy a würtenbergi a 18-ik században. Kár is sokat változtatni a régi perikopákon, a melyek mellett sok század tapasztalata tanúskodik, ás ezáltal er. egyházunkat megfosztani, olyan közös szellemi birtok és kapocstól, a mely az idő, a tér és a nyelv korlátain túl a közösség érzetét fántartja. A hol persze hiányzik a történeti érzék és valódi ökumenikus érzület, ott könnyen adják oda az apáktól ránk hagyott örökséget ... A változtatás és experimentálástól tartózkodhatunk különösen ott, a hol a régiek mellé uj perikopa-sorozatokat lehet behozni. Hiszen azok már oly nagy számban megvannak, hogy alig szükséges őket ujjal szaporítani.

Végül következett Trsztyénszky föesperes értekezése a betegek gyónásáról, a melyben szóba hozta egyházi életünk több baját és rámutatott arra, hogy az úgynevezett belmisszióból veszély is származhatiki egyházi életünkre. A gyónást illetőleg azt a tanácsot adta, hogy csak akkor menjen a lelkész beteghez, ha hivják.

— Az eperjesi theologiai intézetben 12 theologus ellen szigorú vizsgálatot indítottak, mivel theologus társaik (az egész létszám 22) az illetőket feladták a tanári testületnél, miszerint lefényképeztelek magukat egy csoport képen, melyen egyesek tótul Írták alá neveiket. A vizsgálatot a theologiai tanári kar

ólén dr. Szlávik Mátyás vezette. A kollégium igazgató választmánya december 21-ón tartott ülésén a következő hét theologust az intézetből kizárásra Ítélte: Wanitsek Emil (4 éves theol.) Skrovina Ottó (3 éves theol.), Solcz János (3 éves theol.), Bezek János (2 éves theol.), Cobrda Vladimir (2 éves theol.), Jánoska György (1 éves theol.), Porubjak János (1 éves theol.) A többi öt theologustól minden jótéteményt, melyet az intézetben élveztek, elvontak. A tanárok maguk elismerték, hogy az összes bevádolt theologusok erkölcsi magaviseleté kifogástalan, és hogy tanulás és szorgalom tekintetében legkiválóbb növendékei az eperjesi theol. intézetnek.

Az itelet azon indokolással hozatott meg, hogy mivel külön csoportban vétették le magukat a bevádolt tbeologusok, azáltal megbontották a testületi szellemet s nyelv és nemzetiség szerint elkülönözve magukat, a zsinati törvény ellen vétettek, mely tiltja a nyelv szerint való különválást. (Ilyen badar magyarázatára a zsinati törvények miként képes ép emberi elme, valóban nem vagyunk képesek felfogni.)

A bevádolt theologiai hallgatók azzal védekeztek, hogy ők sem az intézet, sem az egyház ellen nem vétettek akkor, a midőn külön csoportban fény- képeztették le magukat, a mikor az előző években a magyar theologusok ugyanazt cselekedték, mire a vizsgálók azzal válaszoltak: „az más dolog, azoknak hazafiasságához kétely nem féru. Kifejtették a bevádoltak a vizsgálók előtt az okokat is, melyek miatt a többi vádló theologusoktól távol tartották magukat — erkölcsi nézeteik nem-egyeznek, korcsmákba és másfelé velük járni nem akartak. De ezen érvelés — ahol nem politikáról volt sz), a bölcs tanári karnak nem imponált. A vezér, dr. Szlávik többször ismételte, hogy az Ítélet másként hangzott volna, ha a vádlottak beösmerték volna vétküket, bocsánatot kértek volna; de az utóbbiak ezt cselekedni nem akarták, mivel erőnek erejével nem kenhették magukra a bűnösséget. A vizsgálat erőnek erejével azt akarta kideríteni, hogy az illetők külön egyletet alkottak, de ezt sem sikerült bebizonyítani, mivel az illető theologusok tényleg sem egyletet, sem társulatot nem alkottak. A fényképeket lefoglalta a vizsgáló bizottság — azok ott fognak őriztetni az eperjesi kollégium levéltárában. (Pedig kár — talán nem nem lett volna felesleges, ha a vizsgálóbizottság is lefényképezted magát az utókornak. Szerk.)

Ezen tudósítást kaptuk az eperjesi dolgokról, szavahihető levelezőnktől. Valóban az embernek szeme, szája eláll, ha arra gondol, hogy nálunk ilyesmi is lehetséges. Szegény fiuk, szegény szülők hol keressenek oltalmat?

Ismét az a nem qualifikálható eljárás, melylyel már a múltban találkozunk. Theologusok feladják theologus társaikat. Az intézet vezetőjének első fel* adata lett volna figyelmeztetni őket a denunciálás csúnya voltára.