Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1900-12-30 / 12. szám
180 szik, mert mint reformátusok ezt nem hihetik. Hi- ? szén az nem lelkész, hanem pinczér szerepére vál- ^ lalkoznék, aki a vendéget kívánsága szerint szolgálja j ki és valóságos gúnyt űzne a legszentebbel, az Ur testével és vérével és a hitetlen bűnének részesévé válnék. Hiszen a szentség nem az övé, hanem az ) Űré. Avval ő nem tehet a mit akar, nem tehet hozzá és nem vehet el belőle semmit. Ilyen bűnnek tu- \ datos elkövetésére ev. lelkészt képesnék tartani, > valóságos sértés és ev. lelkészt, kinek lelkiismerete neki épen, mivel ő igazán egyháza hitvallásain és annak tiszta tana álláspontján áll, ily bűn elkövetését meg nem engedi, ana kényszeríteni akarni, kötelezni, hogy ezt mégis tegye, ez az igazi hit- \ vallási hithüségnek üldözése volna olyan egyház- han, mely még mindig jogilag teljesen ezen hit- Daliások álláspontján áll. Ez a lelkiismeret olyan } leigázása volna, amilyet a róm. kath. középkor sem tud felmutatni. Luther is borzadalommal ér- | tesült — mint mondja — „arról, hogy egy tem- > plombán vagy egy oltárnál mindkét rész (t. i. re- ; formátusok és evangélikus) egy úrvacsorában részesüljön és az egyik rész azt higyje, hogy puszta kenyeret és bort nyer, a másik rész pedig nyerje $ Kriszsus valóságos testét és vérét.“ Azért is a luth. egyház mindenütt és mindenkor, ahol és amikor önmagához hü maradt, ellenezte az ily urvacsorai keverést (Abendmahlsmengerei) és csak a reform, egyház tartotta, ott a hol, lehetségesnek, hogy a különböző hit daczára is egy oltárhoz járulhatunk. Miért nem járulhatunk akkor a római kath. úrvacsorához ? Vagy az ev. és a ref. egyház nem ép úgy két egyház, mint az ev. és a róm. kath. egyház ? Ahol azért ezen a felekezet iránt közönyös urvacsorai synkrétismusnak hódolnak, tulaj dón kép a luth. egyház huzza a rövidebbel, az kénytelen magát megtagadni, mig a ref. rész csak elve sze- ) rint cselekszik. Vagy pedig legtöbbnyire úgy ál- J lanak az ily urvacsorai synkrétisták, hogy nekik tulajdonkép sem a luth., sem a ref. egyház tana az < úrvacsoráról nem kell, mert ők egyáltalában már nem tudnak az úrvacsorával mit kezdeni; ő nekik \ mindkettő túlhaladott álláspont. De ilyenek döntsenek aztán ily fontos, a lelkész és minden hivő embernek annyira lelkiismeretébe vágó dologban? j Jellemző az egész egyezség felfogására és ( egyházunk igazi álláspontjának és tiszta tana ismeretére az a tény, hogy mig a 8. §. b) pontja az úrvacsora szentségének kiszolgáltatásánál nem követeli, sőt kizárja a két egyház híveinek külön ) külön saját lelkészük által való kiszolgálását, addig ugyanezen §. c) pontja szerint „a konfirmálást mindkét egyház növendékeivel külön saját hi főállású lelkészük végzi.“ Tehát a konfirmáczió (amely nem szentség) fontosabb mint az úrvacsora és méltó arra, hogy esetleg az illetékes ref. lelkész eljöjjön annak végzésére, de a leszentebb, az úrvacsora nem érdemli meg, hogy ezért a ref. vagy ev. lelkész az egyesült gyülekezetbe fáradjon — amint az a szokás pld. tudtommal a szombathelyi uniált gyülekezetben is megvan. De a konfirmácziót egész korrekt római felfogással és teljesen meg elolően a rationa- lismusnak ezen sentimentális expectoratiókra alkalmat adó kedven ez ünnepélye iránti előszeretetének — magasabbra állítják, mint az úrvacsorát és mint minden egyéb egyházi functiót, mert a 18. §. a) pontja szerint „a lelkész köteles e konfirmálás kivételével minden egyházi funktiót (a más vallásu- nál) teljesíteni.“ Azután úgy a lelkésznek (8. §. c. és d. pontja,) mint a tanítónak (9. §. c. pontja) „nem szabad magyarázatai alkalmával a másik egyház hitelveit bírálni (1) vagy sérteni (!)“. „ügy a lelkész, mint a tanító óvakodni tartoznak, nehogy a növendék előtt bármelyik hitelveiről gánesolólag vagy a vallási kegyeletet sórtőleg nyilatkozzanak.“ „A tanító kerülje mindazt, ami bármelyik egyházhoz tartozó hívek hitvallásbeli érzékenységét a legcsekélyebb mérvben is sérthetné“. Ez teljesen az az eljárás, melyet a porosz fejedelmek követtek uniói törekvéseik első kísérletei alkalmával, (melyeket követett aztán végre a teljes unió) melyek elől pld. egy Gerhard Pál is inkább elhagyta hazáját, minthogy általuk korlátoztatta volna egyháza hitvallásai által megkötött lelkiismeretét. Tudniillik a mi egyházunk hitvallásai, lépten-nyomon rámutatnak arra, hogy ami egyházunk tana megfelel az Isten kijelentett szent igéjének, az ellenkező tanítás pedig nem, és igy sok pontban a ref. egyház tana sem. És kell-e ennél más bírálat ? Vagy ez is meg van tiltva, amit hitvallásaink követelnek, hogy tanítsuk ? Kérdem, mogtilthatja-e nekem egyházunknak egy kormányzó közege, hogy én hitvallásaink tanát tanítsam, hogy én annak szellemében végezzem hiva- lomat ? Nincs az a hatalom, mely erre a jog és törvény értelmében képes lenne, mig egyházunk jogilag is, még a zsolnai zsinat által elfogadott symbolikus könyveink, egyházi hitvallásaink álláspontján áll, mig még evangélikus és nem uniált egyház. Ilyenné azonban nem teheti egy egyetemes gyűlési határozat, hanem legfellebb egy újabb zsinat. Az egyezségnek még sok más pontjához is férne még egy-egyszó. De nem folytatjuk tovább. Csak figyelmeztetjük az illetékes köröket, hogy ezen egyezménynyel épen az exponált helyektől távoltartják az oly erőket, melyek éppen odavalók volnának, t. i. azokat, akik az egyházunkért igazán lelkesedni tudnak, mert annak tanát teljesen magukénak vallják. De egyszersmind kérjük -azokat — hátha netalán mégis csak többen volnának — akik velünk egyházunk hitvallásainak szilárd és luth. egyházunkban egyedül igazán jogosult álláspontján állanak: indítsunk mozgalmat gyülekező
