Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1900-11-30 / 11. szám
166 pedig mint béresek. Megbocsáthatlan bűnt követ < el azon lelkész, ki a tanyai lakosokra nem terjeszti < ki a figyelmét. Evenként legalább kétszer, aratás < megkezdése előtt és az ádventi időben keresse fel < őket. Legjobban teszi, ha vasárnap délután. Vala- j mely tanyán, hol több szállás van közelben, előzetes j megüzenós után, tartson énekkel imával megelőző-' [ l®g rövid irás magyarázatot s intse őket, hogy \ gyermekeiket, a mennyiben iskolába nem járhat- \ nak, imádkozni és olvasni tanítsák Vagy az egy- < házi pénztár terhére, vagy gyűjtésből szerezzen be i egynéhány példány postillát és aszketikus könyvet s küldje ki a tanyákra, hogy a téli estéken, midőn < úgy is összeszokott gyűlni néhány közelfekvő tanya férfi és asszony népe, valamely folyékonyan olvasni ; tudó családtag felolvasson. Lám a szocialisták nem fáradnak el tanyáról-tanyára járva, hordani szét a maszlagot ! — Kivált a tanyai konfirmandusokról semmi esetre meg ne feledkezzünk. Kevéske jó akarattal segíteni lehet úgy a hogy, azokon is. < Tavaly a mi szegény gyülekezetünkben két szegény j analfabéta tanyai gyermeket tudtunk a böjti időszakon át ellátni. A haldoklók gyónása és áldozása sok gyülekezetünkben, mint hallom, már nem oly általános, j mint az előtt volt. Gyülekezetemben e tekintetben jól állunk. A múlt évben elhaltak közül egyetlen : egy sem mulasztotta el felvenni az Úr vacsoráját. És még káplán koromban megtanultam s megszoktam megboldogult bátyámtól, hogy a kurriculum vitaeben mindig kiemeljem: meggyónt-e az illető halálos ágyán, vagy sem. Ha nem tette, a felett őszinte sajnálatomat fejezem ki s megintem az élőket, hogy azt megbetegedésük esetére megcselekedni keresztyéni kötelességüknek tekintsék. Egyszerű mód, mely czélját nem. téveszti. A lelkipásztorkodás intensivebb gyakorlása persze, hogy a papnak minden idejét, testét, lelkét igénybe veszi Azért elodázhatatlan dolog, hogy hagyjunk fel már egyszer minden mellékes világias foglalkozással, kedvtöltéssel. Kivált a politikának, mely egyházunk testén a legcsunyább sebeket ejtette, jó lesz már egészen hátat forditani. Semmiféle baráti, rokoni, vagy bármiféle érdek miatt ne hagyjuk magunkat többé politikai akcióba besodortatni. Hisz okulhattunk már eléggé, hogy ott mi papok mindnyájan csak hálátlanságot aratunk. Der Mohr hat seine Pflicht gethan etc. . . Legyünk papok, a reánk bízott lelkek és egyházak gondozói és semmi mások. Minden óránk és perezünk, minden lelki és testi erőnk, minden félre tehető fillérünk, egyszóval mindenünk, a mit Isten adott, legyen az egyházé. Magunk iránt szigorúak, az asketismusig szigorúak, nagyon kevéssel beérők. Ruházatban, életmódban úgy magunk, mint családunk a rend, egyszerűség s a legmesszebb menő takarékosság pél lányképei, hogy jusson isv maradjon is a jótékonyság gyakorlására, szegények felsegélyezésére, az egyház sebeinek gyógyítására. Nagy hiba nálunk mindenütt az országban, de kivált idő lent, hogy a mulatozás hajhászata, az eszem-iszomnak való éles, fényűzés, egyszóval a po • gány világnézetnek való hódolás behatolt még az evangélikus pap hajlékába is. Egyrészt ennek tulajdonítom én azt a megszégyenítő körülményt, hogy nagyon keveset foglalkozunk theol. tudománnyal s elmaradunk. Nem akarunk némethoni evang. papok módja szerint tanulni, dolgozni, házat vinni s az Isten országán úgy munkálni. Pedig nagyon itt van már az ideje. Az ellenség sürög- forog, nem pihen semmi téren, mi pedig kényelemben, vagy apathiában rothadjunk ? A hamis próféták, a szekták emberei, bomlott eszü és szivü bujtogatók járják be gyülekezeteinket és mi ne őrködjünk ? Félre minden álszégyenkezéssel, mely legke- vésbbé illenék az evangeliom hirdetőihez, valljuk be férfiasán, nyíltan, hogy életünk javarészét elpocsékoltuk idegen Istenek szolgálatában. Meglehet azért, mert ferdén nevelt bennünket maga az egyház s nagyon befolyásolta gondolkodásunkat a bennünket körülvevő léha, romlott társadalom, osztatlan szívvel, egész lélekkel nem szolgáltunk az evangeliomnak. Megtérni, illetőleg jobb útra térni azonban soha sem késő. Mi, a kik többé-kevésbé túl vagyunk az élet delelő pontján, legalább még hátralevő napjainkat kizárólag az evangeliom szolgálatának szenteljük. Az ifiabbak pedig okuljanak rajtunk. Őszinte szivemből óhajtom, hogy az Ur szőllején több eredménynyel dolgozzanak, mint mink ! Szivemnek legfőbb óhaja marad végső lehel- letemig, adjon az Isten szegény egyházunknak olyan újabb papi generációt, mely az egyházi ügyeken kívül ne foglalkozzék semmivel, hanem a hivatalba lépés első perczétől kezdve mind végig csak is az evangeliomot szolgálja. Papokra, apostoli lelkű papokra van szükségünk! Híveinkkel együtt s magányunkban is szakadatlanul kérjük az egyház Urát, küldjön arató munkásokat, s ő meg fogja hallgatni kérésünket. Dolgozzunk szóval, Írással, tanácskozással, áldozathozatallal, ki a hogy tud, a mily adománnyal az egy Lélek által meg van ajándékozva, öszpontositva minden erőnket arra, hogy az egyház szolgáinak tisztességes fizetést és függet lenséget biztosítani s a pap növendékeket három jó semináriumban, egy tót, egy német és egy magyar nyelvűben az Ur szolgálatára bírjuk előkészíteni. Én bizton hi*zem, hogy az Ur meg fogja hallgatni imáinkat, sikerrel fogja koronázni igyekezetünket !
