Evangelikus egyházi szemle, 1900 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1900-11-30 / 11. szám

164 betanulják Belohorszky „Vyuéováni konfirmanduv ‘ rövidke, de jó tankönyvét, no meg avval kapcsolat­ban Luther kis kátéját, az egyház rövidke törté­netét, az egyházi év beosztását, a mi szép tót litur­giánknak az egyházi év egyes szakaszaihoz való alkalmazkodását, kiemelve mindenütt a régi luth. liturgia fenséges voltát. A katechumének oktatásánál mindnyájunk, szerint főfeladat az Üdvözítőben való hitnek élesztőse s ennek alapján a Krisztus egyhá­zához való tántorithatlan ragászkodásnak fej­lesztése. Minden tanítási órát kezdjen meg a lel­kész jól megválasztott énekverssel és imával, me­lyet maga mondjon el gyermekded egyszerűséggel, de ihlettel s a tanítást zárja be ismét maga mon­dotta imával, Miatyánkkal és Doxologiával. Már mint katachumének szokják meg a leendő egyház­tagok, hogy a lelkész jelenléte figyelmeztesse őket mindig arra, kinek szolgálatában ő — a lelkész áll. Persze, hogy ehhez naponkénti ^előkészület kell. De a dolog nagy fontossága s azon elodázhatlan postulatum, hogy újabb, hitteljesebb s egyházia- sabb generációt neveljünk fel, parancsolja, hogy a konfirmandusok oktatását komolyabban vegyük,mint eddig. Kiemelkedve a köztünk elég nagy mérték­ben elterjedt lethargiából és fatalisztikus kénye­lem szeretetből, mely miatt a világ szemünkbe csapja azt a csúnya példaszót: Sacerdotium otium, leg­alább arra a pár hónapra, mely a tanítási időre terjed, fogjuk meg a dolog végét, hogy minden lelkész kihasználva minden perczet hivatása be­töltésére, önérzettel visszamondhassa a világnak: Sacerdotium non est otium. A mai konfirmált ifjak és hajadonokkal ok­tatás után is tartsa fel a lelkész az összeköttetést s kisérje figyelemmel viselkedésüket. Hisz ezen korban vannak leginkább kitéve a csábításnak, kivált azok, kik a szülői házat s szülőföldet hosz- szabb, vagy rövidebb időre elhagyva, mint cselé­dek, vagy napszámosok kénytelenek kenyérkereset után látni- Ezeknek halhatatlan lelkűkről gondos­kodni, őket szeretettel az egyház gondozó szárnyai alá terelni, szent kötelességünk. Ezeknek, valamint a hadsereghez bevonuló ifjak számára népies ima- és aszketikus könyvecskét olcsó pénzen kiadni, kö­telessége volna a Luther-társaságnak vagy a „Tra- noscius11 egyletnek. A serdülő mindkét nembeli ifjúság vallásos nevelésére áldásos, kipróbált régi intézménynyel bir a lutheri egyház ; értem a katechisációt, mely a szt. háromság utáni vasárnapokon délutáni isteni tisztelettel összekötve tartatik. Kár, hogy ezen ked­ves, jó intézmény esperességünk több egyházában márnévlegis alig ismeretes. Tudtommal megtartják még Bács-Ujfalun, Lalityon, Glozsánban, Bajsán. A hol megszűnt, igen nehéz, majdnem lehetetlen azt behozni. Huszonhat év előtt megpróbá'tam ifjú > hévvel eltelve, egyházamban feléleszteni. Nem ment. ! Most szánom-bánom, hogy az első kísérletek siker- \ télén sége lehangolt s abba hagytam. —- Persze az öregedő, hajlott korú, megtört erejű testvérektől < már nem lehet kívánni, hogy oly nehéz munkába > fogjanak. De az élet delén levő, vagy a lelkipásztori hivatalt azután elfoglalandó ifjú testvéreket egyház­■ hatóságilag kötelezni kellene, hogy a katechizációt ; az egész esperesség területén behozzák. Ifjú ko- j romból tudom, az ifjúság lelkületére mily áldásos intézmény az, ha az illető lelkész tapintattal és érdekkeltően tudja vezetni a katechizációt. Meg­jegyzem, hogy a katechizációi oktatás előtt és után rövid, de szép liturgikus isteni tiszteletet tartani ; tanácsos, mint azt az én ifjú éveim alatt Nagylakon ) Istenben boldogult nagybátyám, Szarvason pedig Í gymnásista koromban (én még mint algyimnásista eljártam a katechizacióra) néhai Haviár Dániel békési főisperes tette. Mindkét helyen a nagytem­plomok zsúfolva voltak megtelve akatechizáció alatt. A két nembeli serdülő ifjúság pásztórizációját sok lelkész ifjúsági és leányegyletek által véli gya­korolhatni. Hát ez lehet igen jó ut városokban s ott, a hol a népben van hajlam a társúláshoz. A mi tót evang. egyházunkban ez egészen felesleges, sőt célját vesztett vállalkozás volna. Kora tavasztól, késő őszig mint földműves népnek, csak is vasárnap van az ifjúságnak pihenője. Katechizációi isteni tisztelet után egy-kót órai szórakozást az emberi l természet megkiván, mint a hogy nálunk alkonyai­kor a tisztességes családok mindkét nembeli gyer- I mekei a mulatságból hazamennek. Bizony nem ér- j nek rá egyleti összejöveteleken részt venni. De ; meg egyáltalában a mi tót népünkben nincs ki­fejlődve a társulati hajlam s nem szeretnek, nem tudnak szabályok által megkötött formák közt mo- I zogni. Megpróbálta ezt ezelőtt 27 évvel ifjú hévvel egyik testvérünk s bizony kudarczot vallott. A katonasághoz bevonuló ifjak meggyónnak 5 s az Úr asztalához járulnak Petrováczon. Igen szép ; intézmény. Én azon volnék, hogy egyházmegyénk I minden gyülekezetében meghonosuljon ezen szokás. Nagyon kivánatos volna, ha nálunk ismét be- ; hoznánk az ó-lutheri egyház azon intézményét, I hogy a házasulandók esküvő előtt felvennék az I úrvacsorát. Hogy ez a múltban, a rationalismus ) vasztációja előtt a tótoknál általános volt, annak nyomaira rájöttem. így teszem azt, tót vőlegény és I menyasszony esküvője napján egy falatot nem fog I enni addig, mig esküvőről haza nem mennek. A ; régi násznagyi és vőfélyi verses mondókákban többszöri utalás van arra, hogy a vőlegény és menyasszony, búcsúzva szüleitől, ^bocsánatot kér \ az Urnák szent teste és vére miatt, melyet föl­venni indul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom