Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1898-06-20 / 6. szám
91 a kivételnek, az erre irányuló munkásságot figyelemre so méltatják — mintha o nép nem is volna az ő pásztorkodásukra bízva. Az idegen farkasok berohanását az Úr gyülekezetébe e veszedelmes időkben csak komoly munkával lehet ellensúlyozni. K Ü L MIS SIÓ. — A lipcsei missio 50 évvel ezelőtt helyezte át székhelyét Drezdából Lipcsébe. Ugyancsak 1848- ban kezdette meg indiai missióját a tanulók között. — A hermannsburgi missió a jövő évben ünnepli 60 éves fennállását. Igazgatója, E Harms, jelenleg Délafrikában tartózkodik s még néhány évig ott marad, hogy a viszonyokat gondosan tanulmányozza s egyszersmind rendezze Egyebek közt a pénzügyi viszonyokat is rendezi — jó eredménnyel. A her- mannsburgi mission ári u sok eddig nem úgy dij áztatták, mint más missiooariusok, e hátrány nemsokára el fog tűnni. Harms távollétében Haccius végzi az igazgatói teendőket, kinek oldalára nemrég másodigazgatót hívtak meg Wendebourg lelkész személyében. Tavaszi időben, többnyire május és junius elején tartatnak széjjel az országban az u n. ünnephetok (Festwoche), a melyben rendszerint külmissiói ünnep is van. Ezen ünnepek jelentősége igen nagy, mert rendkívül alkalmasok a missió szeretetét éleszteni és fejleszteni a nép szivében. Isten igéje, a pogány világ tényleges állapota, a missiói munkának fáradsága és öröme — mindmegannyi tény és nem szóbeszéd, élénk benyomást tesz minden hívőre, s e tényéktől nem szabadulhat egy könnyen (m nt ünnepi szónoklatoktól), bevonják őt is a közös nagy munkába, örömest veszi ki részét a fáradságból, áldozatból és örömből. Ilyen ünnepen láthatni, hogy a missió valóban a keresztyénség müve. E tudat nem csak emel, hanem buzdít több munkára, több áldozatra. Különösen nagyjelentőségű a missionarius beszéde az ünneplő gyülekezethez — ha beszámol munkájáról azoknak, a kik őt kiküldötték, illetve kiküldetését lehetővé tették. Szinte kézzel fogható itt a kölcsönhatás missiógyülekezet és missionarius között. Nagyon érthető, hogy ilyen órák mindkettőnek uj erőt, uj örömet adnak a nagy mű folytatására. Bárminálunk is jönne máraz az idő, hogy ilyen ünnepet láthatnánk, áldását élvozhetnők! KÜLFÖLD. — Németország. A hesseni Giesonbcn tartott esperosségi gyűlés (Dekanatssynode) a következő tételeket fogadta el az öngyilkosok temetésót illetőleg: 1. Az öngyilkosság a keresztyénség álláspontján nehéz égbekiáltó bűn, vakmerő beavatkozás az isteni fenntartásba, mert Istennek egyedül van joga az életet, melyet ő adott az c mbernok, ismét elvenni. Az egyháznak ennélfogva a temetést illetőleg különbséget kell tennie olyanok között, kik önhatalmúlag vetették el az életet s olyanok között, kiket az Úristen szólított el. A conductus (temo' tési kíséret) elejétől fogva azon feltételen nyugszik : „Iston szólította el ezon embert.2. Az egyházi temetés mindazon esetekben megtagadandó, a melyekben tudatos öngyilkosság , forog fenn, vagy a melyekben az öngyilkosság, mint biinteljos magaviseletnek végső következménye, mint végső szem az igazságtalanságok lánczolatá- ban tűnik tel. 3. Ha teljesen elmezavart állapotban emelte kezét valaki maga ellen, illő, hogy az egy- , ház ily szerencsétlennel szomben enyhén járjon el s no tagadja meg tőle az egyházi temetést 4. Oly < esetekbon, melyekben ké es, vajon öntudatos, vagy öntudatlan öngyilkosság forog fenn, adja meg az egyház a hozzátartozók kívánságára az egyházi temetést. (17 szavazat azon hozzátovést kívánta : ha hiteles tanúk, első sorban az orvosnak, meghallgatása után, az öngyilkosnak beszunithatlansága megái la pi Itatott.) 5. Minden öngyilkosnak temetése külső disz nélkül meghatározott ágendáris formában történjék. A Stöcker szerkesztette Deutsche Evangel. Kchztg. e tételekhez még megjegyzi: „Nézetünk szerint az egyházi tapintat az egyháznak méltóságára és állására való tekintet azt kivételi ily szomorú és komoly esetekben, hogy a lelkész még a tisztán ágondáris közreműködéstől is teljesen tartózkodjék.“ — Mikor fog hazai ev. egyházunkban, hol még a másvallású öngyilkosokat is a hívek lelkiismeretét megzavaró, hamis szcretetből temet- getjük, ily egészséges, nem a világ Ítéletét néző, hanem a lelkek üdvét kereső meggyőződés tért hódítani ? A párbajban élését ek temetésének ügyében a meek len burgi regens, János Albrecht herczeg nemrég utasítást adott ki, melyben a következő megszívlelendő elvi kijelentéseket adja: „Migaz } igazságügyi bizottság jelentése azon eredményre jut hogy ez időszerűit felesleges minden további indítvány ez ügyben, B. polgármesternek nyilatkozata egyháziatlannak és nem ev -lutheránusnak tartja, hogy azon párbajban elesettől ismegvonas- sék az egyházi temetés, a ki különben egyháziasan gondolkodott. E felfogást első sorban azzal támo ; gatja. hogy noha a párbajnak indító okai keresz- tyénellenesek, mégis szeretetlen és nem protestáns eljárás, ha a párbaj vivőt halála után nyilvános gyalázattal illetjük és keményen sújtott hozzátartozóitól megtagadjuk a lelki vigasztalást Ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy az egyházi temetésnek megtagadása legkevésbbé sem egyházi büntetés, hanem csak a párbajban elesett magaviseletének szükséges következménye, a ki kimúlásakor tudatos ellenkezésben állott Isten igéjével, úgyhogy ' hiányoznak a feltételek arra nézve, hogy az egy- ■ háza temetésen résztvegyen. Egyébiránt pedig nem | felel meg a valóságnak azon feltevés, hogy a csa< Iádtól megtagadtatik a lelki vigasz, mivel épenki- í váló kötelessége az illető lelkésznek, hogy az elesetthez tartozókat támogassa és vigasztalja. Ha pedig ama követelés, miszerint a családnak vigasztalást kell nyújtani, úgy értendő, hogy az egyház a temetésen való részvételével azon reménynek adjon kifejezést, hogy az elesett boldogan elhunyt, arra szükséges utalni, hogy az egyház, ha nem akar hazugságba keveredni, nincsen azon helyzetben, hogy e reményt Isten igéjével ellentétben hirdesse Ha továbbá arra is történt hivatkozás, hogy a párbajban közvetlen elesett is bűnbánó érzelmekkel halhatott meg és hogy az egyháznak ama
