Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1898-01-30 / 1. szám
o immár megszorotték Krisztust, az Urat, azok tárt karokkal köblökre öleltek mindenkit, a ki Krisztust szintén szorette és megtalálta benne az ö üdvözítőjét.^ Ls ezek készok voltak külsőleg is egyesülni. Ok a szerotot által a confessio korlátjain túí akarták magokat tenni, annál is inkább, mert a coufessióknak a fődolgokban való megegyezésének előfeltétele általános volt. Így hát ezek a szeretetot helyezvén előtérbo — habár az igazság rovására — szintén hevültek nemcsak a két prot. egyháznak egymással, de sőt lohetőleg azoknak a kath. egyházzal való egyesüléso iránt is, tévesen értelmezvénésilyegyesüléssel mogvalósítaui akarván az Urnák ama mondását: .Löszén egy akol és egy pásztor.“ így a rationalismus uniáló törekvéso pártfogásra tulált az újonnan ébredő egészséges pietisrausnál is. De leghatalmasabb pártfogásra talált e törekvés a mél ven vallásos Tér. hitvallású porosz uralkodóháznál, melynek egyik őse, Zsigmond, brandenburgi választó fejedelem, 1013- i ban az ev. huh. egyházból politikai indokból az ev. ref. egyházba lépett át ós a ki, hogy a saját ref. és alattvalói túlnyomó nagy többségének luth. hitvallása között létező nagy különbséget megszüntesse, már uktsor ismegkisérletto létrehozni az uniót De ezen kisérUt az akkor még erős lutheránus öntudatú hívők és papok ellentállásán megtört. *) Ettől fogva ezen uniótörekvés traditi- | ójává lett a porosz uralkodóháznak. Őseinek ezen ' traditióját magáévá tette és megoldandó felada túl tűzte ki III. Frigyes Vilmos is, a kinek mélyen vallásos és a művészet iránt is fogékony kedélyét nem elégitotte ki a ref. egyház sivár, száraz, inkább a fejhez mint a kedélyhez szóló istontisziolete* és a ki épúgy, mint ősei resielte. hogy i alattvalóinak túlnyomó többsége más, az ő őse által elhagyott egyháznak hive. Midőn tehát megérkezett az 1317-iki év és evvel a reformátiónak 300-os évfordulója, ezt a legméltóbban úgy vélte megünnepelhetni, ha foganatosítja a két egyház egyesítését egy .újra élesztett a mérséklet, gyöngédség szellemének hódoló ev. egy h ázz á.“ így az 1817. Szcpt. 27-én kiadott „kabinets- ordre“-ja, mely ezen uniót elrendelte; csak tol mácsa volt annak, a mi igen sok egyházát szerető, s nem szerető lutheránusnak, a reformátusoknak, pedig kezdettől fogva hő óhaját képezte. Maga III Frigyes Vilmos példává! járt elől, a mennyiben a potsdami „(Iainisonskirche“-ben rendeletére luthera- i nusok és reformátuok vele együtt közösen vették fel az úrvacsorát. Az úrvacsoránál a kenyérhasználatának és törésének ref. szokása lett egyik külső jele az unió behozatalának, illetőleg a gyülekezetek részéről való elfogadásának. A lutheránusok és reformátusok sok gyülekezetben együtt kezdtek járni az úrvacsorához, habár a nép maga, különösen Poroszország keleti részeiben, a hol csak kovés református volt, sehogysem értette a dolgot. (folyt. köv). •) Az ezen kísérletnek szintén ellenszeg-Qlű híres énekszerzö és berlini udvari prédikátor: Gerhardt Pál elvesztette ellentállása következtében hivatalát és kény leien volt Berlinből távozni. (Lsf»MM- 1 k IRODALOM. Kovács Andor: Balzsam. Vasárnapi, hétköznapi, ünnepi és az élet koraihoz s viszonyaihoz alkalmazott imádságok 1897. Ferenczi B. Miskolci. 1G° — 186 1. Ára? — Kovács Andor hernád-vécsei ev. lelkész imakönyve, melyről a bírálat kedvezően szólott, napvilágot látott — csinos kiállításban. Az imakönyvben közölve van egy püspöki ajánló levél másolata a hivatalos számmal ellátva, mely a szerzőt „magas hitíí és vallásos mély érzelmű fiatal lelkésznek mondja.* Az előszó elmondja a mii kiadásának történetét minden részleteivel és gyűlési határozataival egyetemben. Az ily részletek nem imakönyvbe valók Ereieti imákkal lépni a nyilvánosság elé, nem csekély feladat, nem k’s merészség. Nincs hiány imakönyvekben s csak az a ljaj, hogy imakönyveink nem veszik tekintetbe a már régi klasszikus imákat s különösen reformátorunk, Luther, mély imáit. Lőhe a német evangélikus népnek örök kincset adott imagyűjtemé- nyével, melyet az imairÓknak tanulmányozásra eléggé nem ajánlhatunk, \V. Lőhe: Samenkörner des Gebetes. Einundvierzigste Auflage München. 1897. C. II. Beck’sche Verlagsbuchhandlung 62-1 1.) A „Balzsam* imái hivő alapon álló'c s csak az a kár, hogy bizonyos monoton hang vonul át az egészen s az imák is mind egyforma hosszúságúak. Nincsenek rüvidebb fohászok mint póldáúl Székács imakönyvében. Az ima többször elmefuttatnssá változik át Szokatlan kitétel a többek között például az: .Szentlélek! lelkem békéjének fehér galambja, röpködj fölöttem, oltalmazz engem, hogy álmom csendes, szelid, édes legyen*. A szentirásban nagy jártasságot árúi el a szerző. Tanúi mányozza a régi klassikus imákat, Luther, Seriver, Gerhard, Stareke imáit s értékesítse azokat műve új kiadásánál. Sz SclirÖdl József: „A magyarhoni Protestantismus hatása a magyar nemzeti szellem fejlődésére.“ A Luther-társaság XXIX. kiadványa. Budapest, 1898. Ilornyánszky Viktor bizománya. 186 lap. Ara 50 kr. Már mindjárt a czímlap kitételén meg kell akadnunk. Oót az áll: a protestáns magyar nép szamára irta: Schrödl József főgym. tanár. Tehát a czimlap népies művet igér s e népies mű kezdődik mindjárt az első lapon oly hosszú ponttal, a moly magában foglal 17, mond tizenhét nyomatott sort. Mire az ember e pontnak végére ér, már rég elfelejtette, hogy mivel is kezdte. Ha a nép egy
