Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1898-01-30 / 1. szám

3

ugyanily módon a második kötetet is ismertetni. Azt hiszem, ez lesz logjobb Qiódja annak, hogy a szives olvasót arról meggyőzzem, chogy ezen kötet szelleme és kiválósága sem áll az első köteté mögött. Jó lesz, ha ez alkalommal is azon rendben haladunk, melyot az első kötet ismertetésénél követtünk.

Az ó szövetségi bibliai történetre vonatkozik, Lotz egykorbécsi,mosterlangoni tanárkétczikke Asa judai és Baesa izraeli királyokról. — Idő tartozik még Orolliczikke Bénájáról, Dávid király vitézéről. — Az ó szövetségi bibi. theologiába sorozzuk Baudissin ezikkeit az ó testamentumban előforduló különböző pogány bálványokról, valamint az olyan pogány istenségekről, melyoknek nevoit a zsidók gonosz szellemek megjelölésére használták. Az elsőkhöz tartoznak : Asima, a hamatbeliek istensége,Astarte és Asera, továbbá Atargatis, ayr istennő, Baal és Bel, amelyekről valamint Astarte és Asoráról egy igen terjedelmes, kimerítő czikk szól. Az utóbbiakhoz tartoznak : Asmodi, Belial, Beelzobub, az uj te8tamentomban az ördögök feje és valószinüleg Azazel is, melyről Volck írt. Asmoninak van megfelelő perzsa alakja ; de azon törekvéssel szemben, mely a zsidó daemonologiát teljesen Perzsiából át- vettnek tekinti, a szerző hajlandó elfogadni, hogy a zsidók ezen daemonnak csak nevét kölcsönözték a perzsáktól, míg annak képzetét önállóan alkották. Az ó szövetségi bibi. theologiához tartozik még ürelli báseli tunár czikko a'körulmo- téltetésről és a kultusi tisztaság kedvoért előírt fürdésről. A körülmetélés Orelli szerint nem az emberáldozat maradványa, mintha uz valamikor a jahvismus követelménye lett volna ; mert minden megcsonkítás ellenkezik a mózesi törvénynyol. Nem áldozat, hanem tisztálkodó aktus az. Mint a Jhvh- hoz való tartozás symboluma, a szövetség jele, a proselyták felvételének feltétele volt. Ide sorolható végül még Dalman czikkea „bat kol“-ról és Kittel czikke a szegényügyi törvényekről a hébereknél.

A későbbi zsidó történetről szól Klostermann czikko Barkochbáról. A perzsa királyról Artach- sastaról Lindner írt.

Az ó szövetségi czikkek végén meg lehet említeni azon czikket, a mely a modern ó szövjtségi forráskritika atyjával, a franczia orvos Astruc-kol foglalkozik. Könyvének tartalmát e czikk bőven ismerteti. Úgyszintén Buhl, lipcsei tanár, az ó szövetség szövegéről, annak történetéről és problémáiról igen behatóan és tanulságosan értekezik.

Az uj testa mentőm szövegéről, annak történetéről és kritikájáról szóló jeles czikket Gebhardt, lipcsei főkönyvtáros, írta- Figyelme mindenre kiterjed. Szól az újtestamentomi írott szöveg történetében a kéziratok anyagáról, a szöveg megromlásának okairól, a kéziratok osztályozásáról. Végül felsorolja és jellemzi az eredeti szöveg legrégibb kódexeit. Ezt-már azért is örömmel kell fogadnunk, mivel tudományos könyvekben csak e kódexek jeleit (betű, szám stb.) szokták adni — ami czikkünk 80gitsógóvel tehát mindig föl lehet keresni az illető kódexet a maga jele után. A nyomtatott szöveg történetében a régebbi kiadások mellett méltatja Bengel, Griesbach, Lachmann s különösen Tischondorf és Tregelles érdemeit az uj szövetségi szövog helyreállítása körül. Befejezésül még felsorolja a szövegkritika főbb elveit s azokat példákkal illustrálja. Általában — azt mondhatjuk — főleg nálunk, bevégzott munkának veszik a szövegkritikát és egyszerűen alapúi veszik a Tischendorf féle szöveget. Bár ez tényleg a Westcott- Hort-féle szöveg mellett a legjobb, mégis sok helyütt nem menti föl az embert a további vizsgálat alól. Mert Tischondorf sokszor, mint azt tanárom Zahn oly jól mondta — az általa föltalált Sinaitikus iránti atyai szerotote behatása alatt ennek ad előnyt más szöveg fölött. Józan és gondos szöveg kritika óvja meg az embert olyan következetlenségektől is, milyenbe Dr. Masznyik Endre „A nőkérdésről a keresztyén egyházban- ez. felolvasásában (Ev. egyh. és isk. 1897. évi 15. s lti. sz.) esett. (Van- nakezoo felolvasásnak, eltekintve az egész felolvasás félszogségétől, ezen kivűl még számos exege- tikai gyengéi, inelyokre azonban* itt most rá nem tórhotünk.) 6 ugyanis a János ev. 8 1 —11. elbeszélt történetet, a parázna nőről, felhasználja eszméi melleti érvnek (ezt is jogtalanul, mert „mota- basis ois allo genus- utján) noha szövegkritikai- lag bizonyos, hogy ezen perikopa eredetileg nem tartozott János ovangeliumá-hoz. Másrészt meg 1 Kor. 14 34 sk.: a nők hallgassanak a gyülekezetben, „szerinte aligha hiteles," ámbár nem hisszük, hogy orro csak egy tekintélyes kézirat tanúságát is fel lehet- nehozni, mert azon körülmény, hogy a D. E. F. G. jelű kéziratok a szóban forgó verseket későbbi helyen hozzák, nem sokat nyom, ha tudjuk, hogy ezen kéziratok részben egymástól függnek és későbbiek. Tényleg som Tischendorf, sem Westcott és Hort nem is tulajdonítottak nekik e helyen annyi súlyt. Azért is ezen Ítéletet is csak a szeszélyes nem tudományos u. n. konjekturalkritikával lehet támogatni, melynek sogitsógóvel minden kényelmetlen helyet ki lehet küszöbölni a szövegből. Még Ilar- nack, ez a liberális theológus, is egy előadása alkalmával, melyet hallgattam Berlinben, elvetette a kritikának ezen veszedelmes módszerét.

A bibi. kritika történetéből két hires ember ismortotóso omlitendő : Baur F. Ch. és Bauer Bruno. Már ha az ember az elsőnok neve alatt felsorolt irodalmat látja, tudja, hogy hires emberrel van dolga. Legalább valamikor tanaira az uj szövetségi iratok keletkezéséről ép úgy esküdtek, mint ma Wellhausenóre az ó szövetségről. De a tübin-