Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1898-02-28 / 2. szám

rint az ev. egyház többet követeljen az államtól, mely csak azt adja vissza, a mit egyházi javakban régen elvett. Különösen sérelmesnek találták többen azt, hogy a hol az egyházi jövedelem nagyobb, mint a mennyit az uj törvény igényel, ott e többlet a közpénztárba beszolgáltatandó. A többség elfogadta a porosz javaslatot.

„Pro memoria“ ide Írjuk azon jellemző beszédet, melyet a német császárnak Chinába távozó testvére búcsúzóul intézett császári bátyjához, ekként szólva: „Engemet nem csábít a dicsőség és babér, engemet egyedül az vonz, hogy felséged szentelt személyének evangeliomát hirdessem a külföldön mindenkinek, azoknak, a kik hallani akarják s azoknak kik hallani nem akarják.“ Igen helyesen jegyzi mega Hamburgban megjelenő „Der christliche Herold.“: „Mi az igazság igéjétől tudjuk, hogy csak egy evangeliom van, az a drága ige, hogy Jézus Krisztus e világra jött üdvözíteni bennünket, bűnösöket.“ A Kreuzzeitung megjegyzi: „Ő fensége Henrik herczeg nem szerencsés szavainak megváló- | gatásában.“ Sajnálatos dolog, ha a felsőbb regiók emberei használják az ily nem menthető blasphemiát.

Amerika. A „Christian World" szerint a mormon szekta, melyet a nevezett lap kárhozatosnak jelez, az elmúlt évben nagyobb gyorssasággal terjedt mint az előtt, 1400 missionáriusuk van, a kik minden fizetés nélkül működnek, mivel „egyházuk“ elvei szerint ilyet húznia a missionáriusnak nem szabad. A mormonok hivatalosan feladták a sok- nejüsóget. A németországi nagyobb városokban vannak gyülekezeteik, igy Berlinben, Frankfurtban, Dresdában akadtak „követők“. Szemtanuk, a kik látták e szekta vallásos gyakorlatait — azt mondják, hogy keverékét képezik azok a methodista és baptista sajátságoknak.

BELFÖLD.

Fentartott „téves“ nézetek. Az „Egyházi Szemle“ f. é. 1-sö számában tudomást vevén a con- firmácziói kátékra vonatkozó s az Evang. egyh. és isk. hasábjain közzé tett bírálatunkról, abban kifejtett álláspontunkról általában elismeréssel emlékezik meg. De egyes állításainkat jóakaró figyelmeztetéssel „Téves nézetének mondja. Erre akarunk a következőkben ugyanazon jóakarattal felelni, egész röviden megokolva kifogásolt állításainkat s ezzel azt, hogy miért tartjuk fenn továbbra is eme téveseknek mondott nézeteinket.

Első „téves“ nézetünk az volna, hogy a meg- igazulásra nézve egyik munkának azt a meghatá20

rozását : „A megigazulás alatt bűneink bocsánatát értjük“ — hibáúl rójuk fel. A czik Írója szerint tehát ez a meghatározás helyes. Annak igazolására idézi az Augustana IV. czikkót, az Apológiát III. 196,. a Form. Concordiae III. czikkót. — Hitvallási irataink idézett helyeinek helyes megértése végett nem szabad szem elől téveszteni azoknak polemikus jellegét, a mi első sorban az Augustanában világosan látszik a negativ és positiv meghatározás szembeállításában. De épen az Augustana nagyon világosan megérteti, hogy a megigazulás fogalma nem egyenlő a bűnök bocsánatával. A bünbocsánat (ez és nem saját érdemünk) a megigazulásnak eszközlő tényezője;— a megigazulás a bünbocsánatnak (ennek és nem saját érdemünknek) eredménye. A megigazulás jelenti az embernek állapotát az Istenhez való viszonyban, a bűnök bocsánata pedig jelenti az Istennek cselekedetét. E két fogalom csak nem lehet azonos ! A megigazulás gazdagabb, a bűnbocsánat egyszerűbb fogalom. Nem fedik egymást.

Az Apologia impietásnak mondja, qui nőm docet justificationem esse remissionem peccatorum,

— Talán legrövidebben felvilágosíthatnék a dolgot példával. A modern materialismusnak valamely hívével vitatkozva, ezt mondanók: „Téved (impius est?) a ki nem tanítja, hogy az ember szellemi lény.“ De ebből következik-e, hogy szerintünk ember és szellemi lény azonos fogalmak?

A szellemiség az ember természetének csak egyik tényezője. — Közelebb eső példa: „Téved (impius est) az a farizeus (Luk. XVIII. 9—14) a ki elhitte, hogy ő igaz és egyebeket semminek állít, mivel ő a mint imádságában dicsekve mondja •

— a törvényt teljesíti s az ellen nem vét: — téved tehát, midőn nem tudja, hogy a megigazulás a bűnök bocsánata utján érthető el. — A „Téves nézetek“ Írójának nem kell bizonyára mondanunk, hogy ez a farizeusi felfogás fokozott mértékben megújúlt a r. kath. egyház pelagianismusában, mely szerint az ember nem csak annyi jót tehet, a mennyire saját igazsága czéljából szüksége van, ennélfogva — igaz lévén — bűn bocsánatra nem szorul, — hanem felesleges jó cselekedeteket is végezhet. — S hitvallási irataink ezzel a pelagianis- mussal küzdenek !

Ezekben véltük röviden okát adni annak, miért nem tartjuk kielégítőnek a megigazulásnak azt a meghatározását, hogy a megigazulás alatt bűneink bocsánatát értjük. S lehet talán reménylenünk, hogy ezek alapján e nézetünket a „Téves nézetek“ Írója, is kiveszi a „téves" nézetek sorából.

A szentség fogalmára nézve egészen rövid megjegyzést akarunk csak tenni, A szentség kegyelmi eszköz, méltóságára és hatására nézve egészen egyenlő a másik kegyelmi eszközzel, az igével. A különbség a kettő között egyedül alaki. Az ige-ige, a szó, a beszéd, vagy az irás alakjában. A