Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1898-01-30 / 1. szám
15 nem tartunk feleslegesnek.-A bíráló bizottság hangsúlyozza ugyanis,miszerint confirmácziói tankönyvnél irányadóul kell elismerni egyházunknak sym- boliku8 könyveiben foglalt tanát. Örömmel olvas* tűk a bírálat ezen részletét és kiváncsiak vagyunk, vájjon bizonyos emberek a bíráló bizottságra is ráfogják-e nyomni a „vakbuzgóság“ bélyegét. Vakbuzgóság ugyanis a legújabb epitheton ornans, melylyel a „semmiféle theologia“ hősei azokat illetik, kik egyházunk hitvallásainak hű barátai s azért készek a tévtanitókkal mogharczolni és a kik az ág. hitvallással egyetembon damnant secus docente«. Azonban ezen bírálat olyan állításokat is kocz- káztat, melyok symbolikus könyveinkkel nem ogyez- nek. így az egyik pályamunkának hibául rója föl, hogy azt mondja: „A mogigazulás alatt bűneinknek bocsánatát értjük.“ Pedig a iustificatio és a remissio peccatorum hitvallásainkban synonim fogalmak, a mint azt az ág. hitvallás 4. czikke is bizonyítja. Az apologia (III, 169.) pedig a scholas- ticusok mogigüzulási tanát megfeddi azért, mert „Non docet iutificationem esso remissionem peccatorum. A Form. Cone, harmadik czikkébon azt mondja, (I, 3, V.) Credimus . . . vocabulum iustificare ... in hoc articulo idom significare quod absolvere a peccatis és az elvetendő tóvtanok közzé sorolja azt: vocabula non idem osse ac a peccatis absolvere et absolvi (antithesis 3.) Nem értem továbbá, hogy miért vetik el a 6-ik számú munka maghatározását a szentségekről, mig a 3-ik munka ki nem elégítő meghatározaaát elösmerik „ámbár nem teljes.“ Mit jelentsen ez a mondat: „holott a szentirás ama kitételeihez mérten, hogy a jelekhez Ígéret járul?'4 Hiszen „accedit verbum ad elementum et fit sacramentum“ nem a szentirás, hanem Augustinus mondása! Ellenben helyesen emeli ki a bírálat, hogy az igén és szentségeken kívül más kegyelmi eszköz nincs. Igazán szégyenletes dolog, ha találkozik pap, a ki ezt nem tudja. Legnagyobb csodálkozással olvastam azonban a bírálók azon állítását, hogy Krisztus érettünk halt meg ugyan, de nem egyszersmind helyettünk. Van elég sok theologus, az ki a utóbbit tagadja. De a ki a symbolikus könyvekre hivatkozik; olyantól nem vártam volna, hogy hitünk eme sarkalatos igazságát merné tagadásba venni 1 Hajlandó vagyok azért azon feltevésre, hogy itt valami félreértés forog fen. A bírálók talán csak Anselm tanának egyes hibás részleteit akarják elvetni. Mindenesetre nem fog ártani hitvallásaink némely pontjait idézni, a melyek világosan mutatják, hogy egyházunk vallja a „satisfactió vicariát.“ így a Conf. Aug. (3) szerint Krisztus élete és halálának czélja az volt „ut reconciliaret nobis Patrem et hostia esset non tantuA pro culpa originis sed etiam j)ro omnibus actualibus hominum peccatis.“ A nagy káté szerint (Christus) j^dhaoe, passus mortuus et sepultus, ut pro me satisfaceret meamque culpam quao mihi luenda fuerat persolveret ; a Form. Cone, szerint „peccata nostra per túlit.“ Az Apologia szerint Krisztus „subiit poenam poccati et victima pro nobis factus est (III, 58)“ és (XXI, 19.) „Ut si quis amicus pro amico solvit aes alienum, debitor alieno merito tamquam proprio liberatur. Ita Christi merita nobis donantur ...........“ L uther egy prédikáoziójában azt mondja : „er hat müssen an unsere Statt treten und für uns ein Opfer werden, den Zorn und Fluch, darein wir gefallen . . . solbst zutragen und dafür genug zuthun.“ Szentirási hely is elég van Krisztus helyettes engesztelő haláláról p. o. 1 Pét. 2, 24, Gál. 3, 13. Jan. ev. 1, 29, 2. Kor. 5, 21. Kol. 2, 14, stb. Az énekes könyv is tanúskodik róla p. o. Gerhardt böjti énekeiben. A bírálók azt állítják : „ha Krisztus helyettünk meghalt, akkor Istennek kötelessége minket kivétel nélkül — még a meg nem térő gonosztevőt is — az üdvösségre fogadni. “(Hát ha érettünk — akkor nem ?) Ezen aooinianistikus okoskodásra már régi dogmatikusaink megadták a holyes feleletet. Ugyanaz áll azon furcsa állításra nézve, hogy a hivő „felmentve éretheti magát attól hogy buzgó hittel elsajátítsa Krisztust, minthogy ő helyette úgy is lefizette a váltságdíjat.“ végro mit is értsünk az alatt, hogy Krisztus érettünk meghalt, ha nem halt meg helyettünk? Én nem értem, hogy lehet ezt a kettőt egymással ellentétbe helyezni? Azért kérem az igen tisztelt bi- biráló urakat, vonják vissza symbolikus tanunkkal ellenkező nézetüket. Mert a lenti idézetekkel szemben még sem lehet azt állítani a satisfactio vicaria tanáról, hogy „a symbolikus iratokban annak nyomát sem találjuk" se azt, hogy „ellenkezik a szent- írás tanításával.“ Ha pedig félreértettem volna a bírálók véleményét, akkor 6em lesz felesleges, ha nyilatkoznak további félreértés megakadályozása végett. Mert amint Luther mondja (Art. Smalc. II. 1.): oportet nos de hac doctrina esse certos et minime dubitaro, alioquin ... et papa et diabolus ot omnia adversa ius et victoriam contra nos obtinent.“ Habár ezen kérdéssel nincs összefüggésben, mégis mivel ugyancsak az Ev. E. és Isk. (21. lap)- ban állott; felhasználom az alkalmat Censor egyik állítását helyreigazítani. Censor Pethest dorgálja, mert kihagyta, hogy Melanchthon fodozto volna fel Terentiusban a metrumot s rythmust. Koldo (Loci comm. 1890. 9. lap) o kérdésről igy nyilatkozik : „Unrichtig ist, wie ich noch in meinen Mart. Luther I. 168 angegeben, dass Mol. zuerst dio Entdeckung gemacht, dass derselbe in Versen geschrieben sei. Ausgaben mit Versabteilungen hat
