Evangelikus egyházi szemle, 1898 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1898-10-30 / 10. szám
144 Hamburg egyike azon kitötöknek, hol a kivándorlók búcsút mondanak Európának, hogy uj világrészben keressenek uj otthont és uj hazát. Ezek a kivándorlók üsszeszoritva a nagy tengeri hajó fedélzetén, sok kisértésnek vannak kitéve. A kivándorló hitsorsosokra kiváló gondot fordit a fentnevezett missió egylet. Jó szellemű vallásos könyvekkel látja el a kivándorlókat, tanácscsal, útmutatással szolgál nekik, mielőtt a hajóra szállnának, utoljára istentiszteletet tart velük. Müller lelkész oldala mellett működik még egy diakónus is. (őszinte, igaz hivő és buzgó lelkész Müller, kinek minden tette azt tanúsítja, hogy követi az Üdvözítő példáját az önfeláldozásban. Nincs az a fáradság és munka, a melytől visszarettenne a legszegényebb. a legelhagy atottabb szegény kivándorló érdekében. Csak azt fájlalja, hogy sokan a kivándorlók közül már késön fordulnak hozzá, akkor, a midőn a lelketlen ügynökök nagv kárt tettek s elvették perczen tjeiket a szegény kivándorló utolsó filléreiből! A németországi kivándorlók száma az utolsó évtizedben nagyon leszállóit, a mennyiben lS87-ben Németországból 172,(KX) vándoroltak ki, inig a múlt évben csak 23.249-en. Jelenleg legnagyobb számmal a lengyelek vándorolnak ki s Müller fájdalommal emlité. hogy e szegény nép nyelvét nem érti. VIII. ■Ricklinjg. A Lübeck-féle vezető vasútvonalon Oldenslohe állomáson átszállva, a Neu-Münster-felé menő vicinális vasúton elérkeztem a pusztán fekvő vasúti állomásra, melynek neve Rickling. Az előző állomás, Segeberg kis városkájában vásár volt s ott tömegesen szálltak fel vasúti kocsinkba a vásárból hazatérő lókupeczek. Végig kellett hallgatnom a lovak természetét és szokásait tárgyaló épületes beszédeket. Némelyik utas oly élénken adta elő humoros közbeszúrásokkal lóvásárlási történeteit, hogy az egész közönség hangos kaezajjal fejezte ki tetszését. Elnéztem figyelmesen e népnek tréfáit és enyelgéseit. Jóhiszeműség sugárzik ki arczukon, trágár szavakat és szemérmetlen kifejezést nem használnak. Rickling kis falucska. Az egyik vasúti szolgának át adtam kézi podgy ászomat, higy őrizze azt> a mig vissza nem jövök. De az eljárás itt nem oly rövid, mint nálunk. Nem akarta adelig eltenni holmimat, inig azt meg nem mérte s mig Írásban elismervényt nem adott. Megjegyeztem, hogy utam sietős, mire való az a sok teketória. De emberem vissza vágott: „Ez nálunk szigorú rendelet s mi a rendeleteket meg szoktuk tartani“. Ez a hivatás hűség meglepett és megörvendeztetett. Én e jelentéktelen dologban is az evangeliom hatását látom. Ahol az utolsó vasúti szolga is igy fogja fel hivatását, ott az állam gépezete nem recseg a hiábavaló, haszontalan frázisoktól ! A vasút állomással szemközt van az egyszerű „Gasthaus“, a melyben tisztességes éjjeli szállást kaptam. Itt is azt a tisztaságot és becsületességet tapasztaltam, melyet Hermannsburgban volt alkalmam szemlélni. A vendéglösné szívesen bocsátotta rendelkezésemre segédjét, ki a vendéglőben elhelyezett vegyes kereskedést vezeti, hogy elkísérjen enge- uiet a pár pereznyire fekvő „Salem“ nevű, iszákosokat gyógyító intézetbe. Egy kis dombon áthaladva, szemünkbe tűnik egy egyemeletes épület, szép kerttel övezve. IMS!». szept. lb-án helyezték el alapkövét ez intézetnek, melyet 1887 junius 30-án megnyitottak. Eleintén csak 12 gyógyítandó egyén volt felvehető, de csakhamar szűknek bizonyult a helyiség és mi már kibővítették. Jelenleg 40 patiens számára van hely. Az intézet építési költsége közadakozás utján került elő. Körülbelül 2»»,uun márkába került s 20 hohl földterület környezi, melyet mivelhetövé tettek az intézet lakói. Eleintén azt hitték, hogy az iszákosságban sz3iivédők nem igen vesz k igénybe az intézetet s azért szabták a legnanyobb létszám it 12-re. De mily nagy volt a csalódás, a midőn mi:* a megnyitás első évében 17-en jelentkeztek, a másodikban 20, a harmadikban 28, a negye ükben 27, az öt > ükben 3 ), a hatodikban 32, a hete ükben 4 t a nyolezadikb m 42. A létszím ezen emelkedése világosan arra mutatott, hogy az intézményt már régen kellett volna létesíteni. Az intézet létesítésének czélja az volt: módot nyújtani az iszákosság rabságában szenvedőknek arra, hogy szabaduljanak ez átoktól, melynek létezéséért az egész társadalom felelős. Kísérőm elhagyott és én magam léptem az intést területére. Az intézet vezetője, Wetters ur, szo- ? báján kopogtattam. Három gyermekét tanította egy rezgő fejű úri ember, a mint később hallottam az . instructor maga is a paciensek közül való nyugdíjazott tanító, a ki hálából oktatja a vezető gyermekeit. Nemsokára belépett az, a kit vártam. Wetters ur igen erélyes tekintetű férfiú. Készséggel ajánlkozott az in- ; tézet megmutatására. Az intézetbe bármely iszákos felvehető, a ki ? valamely ragályos bajban nem szenved. A belépésnek ' önkéntes elhatározáson kell alapulnia. A gyógymód keresztyén világnézet megerősítése és a rendes munkás életmód megszokása. Mindenki, a ki az intézetbe belép, ) köteles testileg dolgozni. Az intézet körüli veteményes { kertet tisztán a szenvedő intézeti lakók mivelik meg. ) Itt dolgoznak ők egész tartózkodásuk alatt Wetters I > utasítása szerint. Az életrend az intézetben következő: <> és l/:>-kor felkelés, 7 órakor reggeli és utána reggeli istentisztelet, 7 '/a -9-ig munka, 9—10 villásreggeli, pihenés. 10—11 és l/2 ó.m m ink i, lD/a—12 pihenés, 12 ebéd, ll/a—1-ig munka, 4—ő uzsona és pihenés
