Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-03-30 / 3. szám
41 Az ó-testamen tomi bibliai történet és ,thoolo- gia is jeles tudósok által van feldolgozva. Adómról írt Bucbrucker müncheni fökonsistoriumi tanácsos, aki az első ember teremtése történetéből levezeti az emberről szóló dogmatikai tant és azt az uj szövetségtől kezdve végig kiséri az egész dogmatörténeti fejlődésen, úgyhogy ezen czikk legnagyobb része az ó testamentomi bibliai theologián túl terjeszkedik. Igen talpraesettek és általános tetszésünkre számíthatnak Köbleinek, a tudós erlangeni ó szövetségi exegetának czikkei Abrahámról és Amosról. Nevezetesen érdekes az Abrahámról szóló czikk, az utóbbi időben felmerült theol. viták miatt, melyeket Meiohold bonni tanár idézett elő. Meinhold eredetileg posit, irányút a Wollhausen- félével cserélte fel es az utóbbinak a renegátok fu- qatismusával csinál propagandát. Meinhold főérvét Ábrahám történetisége ellen arra alapítja, hogy Abrahám és a Genesis keletkezése között igen hosszú idő (14—lötX) év) telt el. Do Köhler állítása szerint a Genesis (és az egész Peniatouch) forrásai közt az. amelyet jelenleg a legfiutalabbnak tartanak, P. csak vázolja a történetet. A másik két forrás : E. és J. melyeknek keletkezését a modern kritika 850—750 ro (Köhler E-t 1100 raés J-11000-re) teszi, egymást a lődologban kiegészíti és Köhler szerint a bírák és a királyok első korának Ábra- hamról való nézetét tükrözi vissza. De ugyanezen hagyomány Abrahámról fel van tételezve a deuto- ronomikus íörvényekben (D) is, úgy hogy ha ezen törvények Mózestől erednek — egész Mózes koráig felmehetünk. De lm e deutorouomikus törvények nem is volnának mózesi eredetűek mint azt a legtöbn kritikus tényleg tagadja — és ha igy J. és E. volnának legrégibb tanaink Abrahám történetéről, még akkor is Abrahámot történeti személynek kell tartani, mert nem lehet megmagyarázni, hogyan és miért alkotta volna magának Israel fan- tásiája . ezt az ősatyát és állította volna történoto élére. Abrahám nem lehet sem emberré degradált isten, sem ethnographikus gyűjtőnév (Wellhausen, Meinnold). Vannak Abrahám élotébon vonások, melyek műn érthetők, ha a nép költői phantasiáju alkotta ideális ősatyának tartjuk. Még más ellenvetéseket, melyeket Abrahám történetisége ellen felhoztak, szintén visszautasít a szerző ; nevezetesen azt is, hogy Abiabám kora és története forrásainak (E. I. és P) idejo közt nagy az időköz. Ila azt hz időt nem a jelenkor viszonyaiból Ítéljük meg (mint Meinhold), hanem meggondoljuk, hogy más népek (pld. az indusok) is évszázadokon át őrizték meg vallásos hagyományaikat, sőt ha még hozzávesz- szük, hogy nem lehetetlen, hanem valószínű, hogy forrásaink szerzői már régebbi Írásbeli feljegyzéseket felhasználhattak, teljesen megszűnik ezen érv bizonyító ereje. Ha tellát nem lehetetlen, hogy Abrahámtól forrásaink koráig egy mogbizbató hagyomány megőrizte Abrahám történetet „ha a zsidó tradiczió lehetséges, akkor balgaság volna, ha neki más lehetőséget akarnánk előírni- (Wellhausen szavai más összefüggésben.) Miután szerzőnk így biztosította magának az alapot, hozzáláthat Abrahám történetének forrásaink kritikai felhasználása mellett való megírásához. És ez neki remekül sikerült. Ugyanezen érdekkel bir és ugyanazon alapossággal van megírva Köhlernok másik czikke Amosról. Ezen próféta könyvét a modern kritikusok általánosan az első prófétiui iratnak tartják és különösen a mi könyvünkre támaszkodnak abbeli állításukkal, hogy a 8. század prófétái alakították át az ó-israeli vallást egy erkölcsi, szellemi vallássá. Szorintuk a régi Izral Ihoh-t a Sinai hegyen uralkodó zivataristennek tartotta és a törzsekre oszolt totemismusnak hódoló nép f'etisisztikus módon liszteké őt. (Ezen felfogás néhány Mózos korabeli s későbbi vallási tüneményből kiindúlva azon merész kövotkeztotésen alapszik, hogy ezen ó-israeJi vallás uzonos az arab népnek Mohamed fellépése előtti, teli át ‘J< H N) (!) evvel fiatalabb, vallásával.) Ezen tennészeies vallást az A mossál kezdődő próféták emeltek volna egy magasabb fokra, minek bizonyítására épen Amos könyvét felszokták hozni. De Amos könyve tartalmának gondos kifejtése azon eredményre vezoii a szerzőt, hogy Amos „uj ismereteket lhoh lényegéről és a világhoz .... és Is- raelhez . . . való viszonyáról seholsem «kar közölni. Amit ezen tekintetben mond, azi mind a kegyeseknél mágától értetődőnek tételezi fel." Csak azt szorettük volna, ha a szerző az integritás kérdésénél határozottabban visszautasította volna azt a nézetet, mely Amosbun pusztán Ítélete* hirdető prófétát lát s ezért az üdvigórctot tartalmazó részletek hitelességét megtámadja. Mint ily mennydörgő prófétát a modernek Amost sokkal nagyobbszerü jellom nek mondják, mint ozon sorok írójának egy fiatal berlini extraordinarius (Gunkel) előadásán volt alkalma ezt hallani. Még Amos 5. 2(> magyarázatában is más felfogásunk van, mint a szerzőnek. (Folyt kóv.) IRODALOM. K. P. Pobodonos/.ev : .Streitfragen der Gegenwart.“ Autorisirte deutsche Uebersetzung von R. Borelmrdt und L. Kelelmer. Berlin 18‘j7. Verlag von August Deubner. 23*2. I. ára 2 Irt 70 kr. A mű, melv jelenleg német fordításban mog- jele nt. eredetiben rövid fél év alatt három kiadást ért. P. az ó hitü egyház sz synodusának legfelsőbb egyházkormányzó testületének elnöke egyedüli laikus a papok tanácsában, eredetileg egyetemi jogtanár. Érdekes a mii, amennyiben egy egészen más világnézet tagja annak Írója. Igyekszik védeni az absolitizmust szemben a modern kormány formával, az óhilfíségot szemben a róni. katholieismussal és protest an tismussal A meggyőződés ereje és komoly tanulmány tör át az írott betűn. A mű themái, melyekkel rövidebb és hosz- szabb czikkokben foglalkozik a következők : állam és egyház ; az új hit és új házasság ; a sajtó ; korunk betegségei ; jellemrajzok ; az új demokratia ; korunk nagy hazugsága; esküdtszék ; a hit , a hatalom és felsőbbség; az egyház. E tartalomjegyzékből is látnivaló, hogy kiválóan vallási és társadalmi kérdéseket tárgyal kiváló előszeretettel a szerző.
