Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-07-30 / 7. szám
97 ebben áll. Az 1894 évig az ev. lelkészek, tanárok és tanítóktól közösen, bol külön az egyes hivatalnoki osztályok gondoskodtak elsggottaik- ról, ill. Özvegyeikről és árváikról. így keletkezett többféle ev. nyugdíjintézet, melyekbe az ev. egyh. hivatalnokok belépni köteleztelek. 1894-ben létesült az állami nyugdijintézet a felekezeti s községi tanárok számára, melynek tagjai azonban semmiféle más nyugdíj- vagy segély intézetnek tagjai nem lehetnek. Ennél fogva azon tanárok, kik eddig az egyh. intézeteknek tagjai voltak, felvétetvén az országos intézetbe, kénytelenek azokból kilépni. De hogyan 1 Ok az illető intézetek irányában vállalt kötelezettségeiknek pontosan megfelelvén, bizonyos jogokat szereztek magoknak; ellenben az áll. intézet irányában uj, még pedig jóval nagyobb kötelezettségnek tartoznak megfelelni, különösen, ha az előző évekre vonatkozó ille'ékek és azok kamatjai tetemes összeget tesznek ki, a mint ez minden régebbi tanárnál előfordul. Egyszerűen lemondani az egyik oldalon szerzett jogokról és más oldalon tetemes terheket magára vállalni: ez kissé nehéz dolog ! De nem is igazságos, kivált ha tanáraink csekély fizetését tekintjük. Az idézett javaslat iparkodik ezen kérdést megfejteni ; lássuk tehát, mennyire sikerült az neki! Idézett javaslat következőket foglal magában. Mindenek fölött kitűnik annak konstatá- lása, hogy az állami nyugdijintézet tagjai más nyugdíjintézetnek tagjai nem lehetnek. Ebben a t. bizottságnak tökéletes igazsága van; ezt rendeli az 1894. évi 27. t. ez. 3 és 7. §.: ugyanezt mondja a 70764/189G. sz. ministeri leirat, mely a magas minisztériumhoz ugyanezen tárgyban bizonyos helyről intézett kérdésre feleletként leérkezett. Azonban ezen konstatált tény alkalmazásánál különbséget tesz a t. bizottság a jövendő és a hivatalban lévő tanárok közt. Ebben már nem értek egyet a t sz. v. bizottsággal; mert ezen megkülönböztetés nem csak hogy nincs meg a törvényben, hanem ebbe egyenesen beleütközik. A törvény ugyanis általában kimondja a fennebbi határozmányt, semmiféle különbséget nem téve a leendő és meglevő tanárok közt. Kitetszik ez az idézett törvény 3’ §-ának utolsó és 7. §-ának utolsó előtti kikezdéséből, amabban megmondja a módot is, melyen a kilépő tanárok ügyüket az illető intézettel rendezhetik: emebbeu pedig azt rendeli, hogy azon tanárok, kik az országos nyugdíjintézetbe fel nem vehető tanintézeteknél v. hivataloknál nyugdíj igénnyel bírnak,* az országos intézetbe fel nem vehetők. A törvény tehát körülményesebben szól a hivataloskodó, mint a leendő tanárokról és mindenütt azzal az intencióval, hogy senkisem lehet az állami és még más nyugdíjintézetnek tagjává. A javaslat azt mondja, hogy a tanárok jövőre tagokul föl ne vétessenek. En ezt igy bá- torködom módosítani : azon tanárok, kik az orsz. nyugdijintézet tagjai, föl nem vétetnek. Ezt pedig azzal indokolom, hogy miután úgy az egyes iskolák, mint annak egyes tanárai a fölvétel előtt külön is szigorú elbírálás alá vétetnek, lehetséges, ha kivételesen is, hogy valamely iskola, avagy tanár az orsz. nyugdíj intézetbe fel nem vétetik. Miért nem. lehetnének az ily tanárok a kér. intézet tagjai ? En ezekkel szemben fenntartanám továbbra is az alapszabályok eddigi kényszerítő rendelkezését. A hivatalban lévő tanárokra vonatkozólag” azt mondja a javaslat: „a bennlévők és kilépni szándékozóknak . .u Ezzel a bizottság tetszésükre bízza a tanároknak, ki akarnak-e lépni az intézetből vagy nem ? Ilogy ez az orsz. törvénnyel össze nem egyeztethető és éppen ezért a nyugdijigénylőket esetleg igen kellemetlen helyzetbe hozhatja: a fennebbiek után külön bizonyítanom nem kell. A javaslatból tehát azon kitétel: a .kilépni szándékozóknak“ egészen kihagyandó, mert mindenkinek ki kell lépni. • Végre következik a dolog bibéje! A javaslat azt mondja, hogy a kilépő tagoknak „eddig befizetett tagsági dijaik kamat nélkül visszafognak fizettetni.“ Tegye kiki kezét a szivére ás feleljen meg arra a kérdésre, váljon igazságos, avagy méltányos megoldása-e ez a kérdésnek ? Előbb kény szeri tették — és helyes, hogy kény- szeritették a tanárt az intézetbe belépni, ez a maga csekély fizetéséből rendesen fizette évi járulékait azon tudatban, hogy az által az intézet összes vagyonának aránylagos használatát biztosítja magának, ill. özvegyének v. árváinak. Most meg, talán sok év múlva, megint arra kényszerítik, hogy onnan lépjen ki, visszakapván ugyan befizetett illetékeit, de elveszítvén
