Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-01-30 / 1. szám
18 Leska János érdemekben megőszült egyházi férfiú, a kit Geduly püspök halála után püspök jelöltként emlegettek. O egyike a legjelesebb és legképzettebb theologusoknak és egyházi szónokoknak. Beszédei klasszikusak s kívánatos azok megjelenése a sajtóban. Luther kátéjának magyarázata közkézen foiog. Egyházunk symbolikus könyveit biblikus tót nyelvre fordította. Az „Augustana confessio“ védelme már napvilágot látott. A symbolikus könyvek többi kézirata a sajtót várja. Érdekes, hogy ezen jeles képzettségű egyházi férfiú és theologiai iró felett ítélkező törvényszék világi elnöke az atheista Büchner „Krafft und Stof“ czimű művének fordítója és egykori apostola Láng Lajos volt. Az anyag és erő kiadója és fordítója bizonyára ama új evange- liom hirdetésekor nem gondolta, hogy ő még a régi evangeliom szolgái felett is Ítélkezni fog s részben érvényt szerez az anyag és erő hatalmának. Leska János tehát megszűnt esperes lenni. Az elvekhez hű harczos eleste — még ha azon elvek tévesek is — méltó az igaz részvétre. Sokszor a jellemes bukás többet ér mint a dicsőség, melyhez elveink és jellemünk árán jutottunk ! Reméljük, hogy Leska János megszabadulva az esperesi hivatal irodai munkáitól s az esperesi dicsőségtől, melyet úgy is csak a közbizalom általános óhaja folytán viselt s mely után sohasem kapaszkodott — egyházirodalmi téren szolgálni fogja az őt szeretni meg nem szűnt híveket, népét és egyházát. Gyümölcsök. Az új egyházpolitikai törvényekkel vonatkozásban egy aradi politikai lap a következő sorokat hozta, melyeket itt közlünk : „Ismét lefolyt egy év az idő végtelenjén, az 1896 ik már Krisztus születése óta, ellenben csak az első, hogy a házasságok immár nem a mennyekben, de előzőleg az anyakönyvvezető fenyőfa asztala előtt köttetnek. Ma zárták 1) az anyakönyvvezetők házassági-matrikuláik első vaskos kötetét s ebből az egy kötetből nagyon érdekes meglepő dolgok tűnnek ki, fényes cáfolatául, avagy támogató érvül az egyházpolitika vitái során felmerült aggályoknak. Az első érdekes és meglepő dolog az, hogy a polgári hásasság behozatala által ki zárólag csak is igen sokat nyert a róm. katholikus vallás. A mérleg az egész évről a következő : a róm. katholikus vallás nyert 24 házasfelet, az evang. református veszített 11-et, a gör. keleti veszittet 9-et, az ágostai veszített hármat, az izraelita veszített 1-et. Fényes cáfolata ez a statisztika azon vádnak, mintha a polgári házasság a vallásosságnak, de kölönősen a róm. katholikus vallásnak ártalmára lett volna. Ellenkezőleg azt látjuk, hogy valamennyi vallás veszitett általa s csakis a róm. katholikus nyert“. Váljon a nevezett alkotások barátai és lelkes harczosai megvannak-e elégedve e „fényes czáfo- lattal,“ meg vannak-e elégedve a protestáns elvek győzelmével a politikában ? Vagy talán még most sem látják, hogy kinek szolgálatában állottak ? Igazán naiv lelkek. Annak idején Szász Károly püspök ur volt az egyedüli bátor férfiú a sok prot. püspök és felügyelő között, a ki szavát felemelte a felekezet nélküliség törvénybe iktatása ellen. Kételyeit eloszlatták s ő is sietett a többiekkel ezen „eminens“ egyházi érdek szolgálatában „igennel“ szavazni, A nép sok helyütt értelmetlen gyermek s épen azért a törvények túl koraiak lehetnek reá nézve. Egy alföldi falusi gyülekezetben következő beadvány érkezett a lelkészhez, melyet mint jellemzőt, magyar fordításban itt közlünk : „A mi szomorú ügyünkben ekképen szólunk önhöz lelkész ur. Eddig szivünk szerint is az ág. h. ev. egyházban mint annak tagjai voltunk, miután azomban az egyházi szent fényt legyőzte Wekerle miniszter rendelete és kiadta azt a törvényt, hogy az embernek nem muszáj egy egyház tagjának sem lenni, ha nem akar s mi nem akarunk s itt aláírjuk magunkat (11 aláirás.) Ezzel levelünket befejezzük s mindegyikünk számára külön bizonyítványt kérünk, egymásnak tanúi leszünk, esetleg elég egy bizonyítvány is. Tisztelettel.“ Ezek ma még csak elszórt jelenségek — még az uj „szellem“ liberalismusa nem hatotta át a tömegeket. Szomorú, hogy már a falvakban is vannak ily jelenségek. A nép a törvény megengedhető intézkedését parancsnak veszi, csak egy két szo- czial demokrata izgató kell s a gyengék eltánto- rodnak. A vallásszabadságról szóló törvény meghívja a szektákat, hogy üssék fel sátorukat nálunk. Mert hiszen Magyarországon protestánsok is vannak s a talaj készen áll, Németországban a szekták összejöveteleiket a rendőrség tudta nélkül meg nem tarthatják s azokon mindig részt vesz egy rendőr közeg. Nálunk erre semmi gond. Vándor futkosó, atyafiak bejárják gyülekezeteinket és tartanak istentiszteleteket, gyűléseket — úgy, hogy e tekintetben az állam által elismert és tűrt felekezetek között nincsen külömbség. Most még csak a baptisták és nazarenusok működnek gőzerővel, de maholnap itt lehetnek a methodisták, adventisták, darbysták, ir- wingiánusok, üdvhadsereg stb. De a legnagyobb satyrája a kornak, hogy épen akkor, midőn meg van engedve, hogy az ember mindennemű egyházi adó alól magát kivonja, mégis az egyházi adóval legjobban megterhelt evangélikusokat arra kényszerítik, hogy koldus filléreikkel emeljék a katholikus kultusz fényét
