Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1897-11-30 / 11. szám

146

hogy az értekezlet tagjai, kik Tilsittől-Baselig gyűltek össze, néha-néha testvériesen jól megczi- bálták egymást.

Lutheránus.

Oroszország, Érdekes azon küzdelem, melyet a balti tartományok észt és lett ev. népe nyelvének érdekében kifejt. A balti tartományok lakosságának többsége észt és lett 6 e két nép nyelve nem érvényesült sem az egyház kormányzásában, sem a felsőbb oktatásban, amennyiben az elenyésző kisebbségben lévő német grófok és földes urak tartották kezükben a hatalmat. Theologiai tudomány tekintetében ez nem volt veszteség; mert a német nyelv elengedhetlen kellék arra nézve, a ki theologiával foglalkozik. De az észt és lett ev. hívekre nem volt áldásos ez intézkedés; mert gyakran oly lelkészeket kaptak, kik gyülekezetük nyelvét nem értették s népükkel nem éreztek. E miatt a 80*as években, a midőn a szolgaságban tartott nép öntudatra ébredt, zavargások is voltak a gyülekezetben. 1896. óv őszén az észt és lett nép, papjai és főldesurai kivételével, folyamodványt nyújtott be a dorpati egyetem rektorához, kérelmezve, hogy még két párhuzamos theologiai tanárságot szervezzenek s az egyik észt a másik lett tanárral töltessék be. A theologiai tanári kar véleményadásra szólittatván fel a tanári kar, Dr. Kvacsala János, theol. tanár, hazánkfia kivételével oda nyilatkozott, hogy a két új theol. tanári állás fölösleges és a kérelem nem teljesítendő. Dr. Kvacsala külön véleményében üdvösnek tartja, ha tekintettel az észt és lett gyülekezetekre, a gyakorlati theologia terén két új tanári-tanszék felállittatik. Terjedelmes és jól megokolt külön véleménye megjelent a „Nordlivländische Zeitung“ 205 számában. Dr. Kvacsala nemes lelkületónek adott kifejezést, midőn a nem vérrokon, de elnyomott két nópfaj érdekében felemelte szavát s a keresztyén szeretet hirdetésénél nem maradt a „theoria“ kényelmes légkörében.

lása a szabadsággal való visszaélés“), hogy hitüket istenies élettel és jótékonysággal díszítsék, botrányt és gyalázatot pedig üdvös fegyelmezéssel kikerüljenek, illetve jóvátegyenek —

A második thémát különösen R ü b e n s- trunk lelkész fejtette ki velős rövidséggel és világosan. Előadásának gondolatmenete a következő : Miután a kegyelmi eszközök egyházunk tanítása szerint minden embernek szólnak, komolyak és hatékonyak, az isteni kegyelemhatározat egyetemesnek ismertetik. Ha ennek daczára mégis nem minden ember üdvözűl, az abban leli magyarázatát, hogy a gratia Dei nem irresistibilis; a kegyelmi eszközök nem ex opere operato, hanem csak sub conditione fidei hatnak. Ezzel a reformátusok prádestinatianismusát utasítjuk vissza, a római syn- ergismust pedig egyházunknak a kegyelmi eszközökről való azon tana zárja ki, hogy az újjászületés a keresztsógnek és az igének hatása, és hogy az igaz hitben való megmaradás a kegyelmi eszközök, az igének és az úrvacsorának hű használatához van kötve, a melyek által az újból és újból való megigazittatáshoz reális isteni erők közöltéinek velünk. így, végzi az előadó, a kegyelmi eszközökről való lutheri tan oly üdvbizonyosságot nyújt, a minőt sem a reformátusok prädestinationalis elmélete, sem a rómaiak synergismusa távolról sem adhat. — A harmadik thóma tárgyalásánál a két előadó majdnem teljesen ellenkező eredményre jutott. Matschosz egyrészt az egyház szellemi lényegét és hivatását, másrészt a polgári hatóságnak azon isteni jogát hangsúlyozza, hogy egyedül ő hivatott a socialis népviszonyok jogi alakulását törvényileg rendezni. A miből arra a követelésre jut, hogy egyházunk tartózkodjék az állam törvényhozó munkájába való minden beavatkozástól, de tartsa kötelességének Isten igéjének hirdetésével tagjait úgy befolyásolni, hogy a földi életkérdésekben is Isten törvényét teljesítsék. Lie. Seehawer ezzel szemben midenekelőtt azon tapasztalati tényt constatálja, hogy socialis viszonyok a kér. élet és erkölcsök kifejlődését hátráltatják, tehát a socialis működést a keresztyénsóg megvalósítása érdekében mondja szükségesnek. Hogy pedig az egyház is ajánlja fel közreműködését az államnak a socialis kérdés megoldásánál, azt főkóp azzal támogatja, hogy az egyháznak Kötelessége az evangóliom mellett »törvényt is hirdetni. Egyházunk bensőséges jelleménél fogva e közreműködést természetesen a gyülekezetekben fogja megkezdeni a lelkész és egyéb orgánumai által, de ki fogja azután terjeszteni az egész egyházra és népre is az összes egyházi orgánumok (egyházkormány, zsinat, egyetemes gyűlés, tanintézetek, sajtó) által és férfiasán fogja a keresztyén socialis erkölcstan isteni alapgondolatait a nép- osztályok és a törvényhozó s végrehajtó tényezőkkel szemben kifejezni. így fog egyházunk igazi megtartó munkát végezni ellentétben a socialis forradalommal és igazi előkészítő munkát a socialis reformok számára. Az értekezlet tagjainak többsége az igen beható és a gyakorlati élet egyes kérdéseire kiterjeszkedő vitában Seehawer nézetéhez csatlakoztak.

Ezek tárgyaltattak a nevezett értekezleten alaposan, komolyan és őszintén, úgyhogy az elnök zárószavában méltán fejezte ki örömét és háláját a hallottak felett, temészetesnek mondván azt is,

Olaszország. A „Religió“ 35. száma közli az egyleti élet képét az olaszországi róm. kath, egyházban. E tudósítás szerint a kis Piemontban következő egyletek vannak: 578 plébániai egylet, 113 kath. ifjúsági egylet, 88 kath. hitelszövetkezet, 133 kath. munkás egylet, 456 más kath. egylet. Azt hisszük, hogy ez élénk egyleti életnek nyoma sem lenne, ha az egyletek megerősítésére ott is olyan „egyetemes“ gyűlés féle legfelsőbb fórumot alkottak volna, mely tudvalevőleg félti a már meglevő egyleteket s mindent elkövet, hogy azok igazán felvirágozzanak.