Evangelikus egyházi szemle, 1897 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1897-07-30 / 7. szám
91 Mayer Endre, theol. tanár: „Hazslinszky Frigyes emlékezete.“ Eperjes. 1897. 31 lap. Hazslinszky Frigyes, a hires természettudós és eperjesi tanár, életrajzát adja egykori tanítványa. A tanítvány hálája és szeretete kisugárzik az életrajz minden sorából. Hazslinszkynek nagy érdemei vol tak az eperje*i collegium anyagi ügyeinek rendezése körül is. Az életrajz egyes helyeit nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül. A 25-ik lapon következő állításokat koczkáztat a szerző : „Daczára annak, hogy gondolkozásában oly kiváló volt s buzgósággal, bizalommal, jövöbo vetett reménységgel és kitartással fáradozott tanügyünk érdekében, hitetlenséggel és vallástalansaggal vádolták ellenfelei. Igaz, hogy az ö hitét nem nyűgözték az egyháznak hitvallásai, szabadságra törő s a természet szép harmóniájában Istent kereső lelkét nem elégítették ki a száraz dogmák : de midőn mindenütt az igazság után kutatott, mert azt szerette s az igazságot hirdette tanítványainak is és midőn ezen igazságot az erkölcsivel s a jóval összekötötte, maga is jó példát mutatva tanulóinak, akkor nem szabad öt hitetlenséggel vádolni. Keresztyénnek és protestánsnak tudta magát a büszkén vallotta magát annak, mert meggyőződésből volt protestáns. Istenét ott szerette imádni a világ nagy templomában, hol a harmat gyöngyo a fűszálon, az égbe emelkedő pacsirta dala s a napfénynek mindent éltető sugarai oly meghatóan s oly szépen magasztalják a világ Alkotóját: .mindeneket bölcsön teremtette!, betölt a föld a Te gazdagságiddnl.“ Theologiai tanárnak, a ki az ág. h. evang. egyház theologusait tanítja nem szabad az egyház hitvallását nyűgnek nevezni. Az egyház nagy kincsét képezik az egységes szellemű hitvallási iratok, a ki azokat komolyan nem tanulmányozza, azok szollemébe be nem hatol, azt nem szabad magasztalnunk, hanem felette sajnálnunk. Felekezeti iskoláink kevés hatással voltait az újabb időben s ennek oka, hogy tanáraink nagy része „nyűgnek“ tartotta a hitvallást s jobban érezte magát a „világ nagy templomában“ mint az egyház templomában és légkörében. Károsnak s elítélendőnek találjuk az oly általános, semmit mondó frázist is, a minőt a szerző műve 28-ik lupján említ, azt mondva : No feledjük hogy a protestantismus ereje az ideálokért való küzdelemben kifejtett kitarló buzgóság s a jobb jövőben való hit.“ Ezen erőt feltaláljuk a mohámé* danismusban is — ezért kár lett volna a reforiná- czió korában s azóta kifejtett nagy küzdelem és áldozat. Ha protestantismus erejéről szólunk, válogassuk meg Szavainkat; mert hiszen a világ úgy is tücsköt bogarat ért a protestantismus alatt s a legradikálisabb és egyházellenes liberalismus is ezt a köpenyt szereti felölteni. m _ .1. Jansen : „Persönliches Christenthum.“ Religiöse Betrachtungen. Autorisierte Übersetzung von Eva Quistorp. Brepien. Verlag von i. Morgenbesser. 1897. 80 lap. Ara 1 márka. Kilencz prédikáeziót tartalmaz e füzetke,melynek szerzője .lausen,rőkeni (Norvégia) lelkész. Reánk nézve annyiban is érdekes e -füzetko ; mert képviselve látjuk benne az új angol-kerosztyón irányt, moly az evang. északon nagyon elhatalmasodott. Jansen beszédeivel Norvégiában foltünést keltett, a mennyiben egészen új modorban szónokol. Minden beszédben csak egy czélt tűz maga elé: hallgatói megtérését. Mintha e beszédek nem is szólnának hivő templomi közönséghez, hanem teljesen a keresztyén világnézeten kívül állókhoz. A beszédgyiijtemény bevezetésében a fordító közli Funcke Otto brerrai lelkész véleményét e beszédekről, a ki azokról következőképen nyilatkozik :u Nagy érdekkel olvastam e beszédeket. Tulajdcnké- pen nem is pródikácziók azok, ha az ember „tudományosan* akar Ítélni. Szövegmagyarázatnak nyoma sincs. A prédikátor a felolvasott szövegből egy gondolatot kap ki s azutan saját útj in halad. De ez út az evangeliom határain belől vezet. Szellemes és egyszerű módon (és lehot-o szebb dicséret) kimutatja a prédikátor a belső megújulás szükségét. Ez az egyik födolog, a másik pedig az, hogy e megújulás egyedüli eszközlője: a közösség Jézussal. Azt hiszem, hogy anaps/ámos és a philosophus egyenlő érdekkel olvassa ezen elmélkedéseket.“ Ugyan ily elismerőleg nyilatkozik o beszédekről Jensen, christhiniui theologiai tanár. Angol methodisztikus irány klassikus példányát látjuk o beszédekben. A confessionális alapot soha nem érinti a szerző. Szerintünk visszaesés ez a katholicismusba — Pel ági us iránya érvényesül. A megtérés és megújulásnál az ember játsza a lő- szeropet, minden az embertől függ — s nem látjuk hangsúly ozását az Isteni kegyelemnek. Krisztus nem mint Megváltó lép elénk, hanem mint tanító az út erre a dogmanélküli, az unitárius ke- resztyénség foló vezet. A hüresis és sekta útja ez. Az egyház intézményéről és kegyszereiről kicsiny- löleg szól, ha egyáltalán említésre méltónak tartja a szerző. Érthetjük azután, hogy a niethodizmus és pápistaság egyaránt jó halászterületnek tartja Norvégiát. Beszédeiből közlünk egyet. Az első beszéd czinio : Mit kíván tőlünk Jézus ?“ A beszéd alapigéje János ev. 3, 3. A szerző elmélkedése a következő : „Mit kíván tőlünk Jézus? — Azt, hogy szivünkben személyesen adjuk meg magunkat neki. Nem azt kívánja, hogy bizonyos egyházi szó- - kásra figyeljünk, vagy valami vallásos modort elsajátítunk, vagy magunkra erőszakoljuk „hinni14 ezt vagy amazt a bibliában. Nem, az ő szándéka, életének, szenvedésének, halálának egyedüli czélja, hogy az emberi szívben létesüljön a nagy változás, alapos változás, egy új mindent uraló szeretetnek szomélyos odaadása. Ez az, a mit Krisztus akar. Es miért ? Mórt meg van győződve, hogy ez az igaz és valódi emberi életnek egyedüli útja. Ezért akar erre rábeszélni bennünket, és ezért akarlak én is erre rábeszélni benneteket. Csatlakozzatok Jézushoz, adjátok meg magatokat szivetekben Istennek ! Jól tudom, hogy van még sok más kérdés is, melyet e mellett tisztáznunk kell. De még arra van idő. Kozd el csak, ha a kezdet még oly csekély is. A keresztyénség somini sem, ha nem lett valamivé a szívben, ha azt meg nem ragadjuk akként hogy Pál apostollal azt mondhatjuk: ......... Az az egyedüli, valóságos keresztyénség, a melyet szivünkben megragadtunk. Nem értek én ez alatt bizonyos ethusiasmust, vagy bárminemű más érzel-
