Evangelikus egyházi szemle, 1896 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1896-05-20 / 5. szám

75

I). Adolf Hamack : Das Mönthum seine Ideale und seine Geschickte. Viert«? verbesserte Auf- age. Giessen. I. Hickersche Buchhandlung. 1895. 62 1.

A kis füzet, melyet mint ifjúkori művét a hires berlini theologiai tanár újból kiadott, érdekkel olvasható s nem tapasztalható benne a Ritschl-féle destructiv irány káros hatásában. Az elvek és következtetések megegyeznek Luther elvoivol.

Igen helyes azon indokolása a mű megírásának, hogy ámbár az ev. keresztyén bizonyos arra nézve, hogy n keresztyén tökéletesség nem lelhető föl a szerzetesség formáiban, nűndazáltal alaposan meg kell azt bírálnia és megállapítani fénvoldalait. Csak az győzte lo a szerzotesség élőt ideálját, a ki annak legjobb része felé is képes még jobbat helyezni. A ki a szerzetes életidealt kicsinvlőlog félre teszi, nem ösmeri azt. A ki pedig ösmeri, az bevallja, mily sokat lehet tanulni attól

A szerzetesség egy bizonyos korban indokolt volt. A szerző szerint jobb, ha az ember a házasságot, az evést és ivást, sőt általában az embori részt tisztátalannak tartja, mintha o/.cn dolgokat valóban tisztátalanokká teszi az érzéki elvadulás által.

A szerzetesség kiindulási puiitia, fejlődése története egészen más a keleti egyházban mint a nyu- goti egyházban. A keloti egyház szerzetessége a • 9-ik század óta nem fejlődik. A keleti egyház szór zetesei passiv szerepet visznek az egyházban és e passivitásukban védelmezik a cultust és a nemzeti szokásokat. Az újabb korban Tolstoj grófban lát juk személyesítve a valódi görög szerzetest, a kinél nem létezik más lehetősége az egyház reformjának, mint a kultúrával és történelemmel való radikális szakítás, és a kinek minden erkölcsi doh g be van szonnyez 'e, még a házasság is, a mennyiben az érzékivel összefüggésben van. Hogy mily borzasztó ellensége volt a keleti egyháznak egykor a manicbeismus, azt épen Tolstoj iratai alapján állapíthatjuk meg. Minél komolyabban veszi a görög szerzetes a maga kerosztyénsógét, annál tehe tetlenebbűl áll szemben azon sötét nézettel, hogy .az egész világ az ördög hatalma alatt áll és végre •is kénytelen monokülni a világi egyház tekintélyéhez, ha nem ukur a manicheismusha esni.

Egészen más a szerzetesség képe a nyugoti egyházban, a hol történettel bir, sőt történetet csinál és pedig ogyház és világ történelmet. A nyugoti egyházban a szerzetesség hosszú harczot vív az egyházzal. A szerzetesség győzedelmeskedik utolsó fejlődési fokán a jezuitizmusban az egyház felett. Nem Assisi Ferencz szerzetes rendje ez, ha- ,nem azon jezuitizmuRé, amely előbb a világiegyház programmját elfogadja s azáltal a lényeget feladja. Aszkezis és világlemondás csak formává és a politika eszközeivé lesznek. Erzékios mystika és diplomaczia lépnek az egyszerű kegyesség és erkölcsi fegyelem helyébe.

A keleti szerzetesség megtartotta önállóságát, de e mellett sivárrá lett, a nyugoti élénk, de e mellett lényegét elvesztette.

A szerzetesi élet a világunt lelkeknek még ma is nyugalmat adhat, de a történelem egy más, a felett álló egyszerű igazságra utal, a mely szerint az az ember kezdi meg igazán Krisztus követését, a ki hivatásában és állásában a hit és szeretet által munkatársa Isten országának.

A szerzetességről hazánkban is sok helyen téves nézetek vannak elterjedvo, pedig e tekintetben alapos nézetekre koll szert tennünk, ha megakarjuk ismerni okát annak, hogy miért lett az augustinus szerzetes egyházunk, 'a keresztyéuség reformátorává s miért nem szabad sem a régi sem az uj szerzetesség álláspontjára visszatérnünk, ha az evangeliom alapján akarunk maradni, hogy életideálunkat nem Krisztus utánzásában, hanem követésében fellelhessük. Sz.

T. G. Misiryk. „.Jan Hm. N »se obrozeni a nase reformace“. Prága 1896. 58 1 (Húsz János. A mi újjá születésünk, ami roformácziónk). Egy országban som lett annyira elnyomva és megsemmisítve a reformáczió mint épen Húsz hizájábrv Húsz János emléke kezd újból folólodni, csshliogy ez az emlék, hibás úton van. Másrészt az ultramontán Írók szeretnék elhitetni, miszerint a cseh nép szerencsétlenségének és ölésiének oka az, hogy a csoh nép oly lelkes hive volt a reformácziónak. A tudós tanár ez utóbbi nézotot határozottan visszautasítja azzal, hogy nemzete nem esott el a reformáczió ideáljaiért való lelkesülés miatt, hanem mert hűtlenné lett azokhoz. A tekintetben nem oszhatjuk Húsz lelkes b irátájának nézetét, hogy ő a reformáczió legtökéletesebb alakjának, kinyom itáuak tartja a csoh-morva atyafiak egyházát.

A csohek a szerző nézete szerint még nem nevezhetők Húsz népének. Az uj kor liberális irányzata nem egyéb, mint a kor nagy ogyozménye, mely oda irányul, luagy a társadalmat mindenáron megtarthassa a forradalom elrontott alapjain. Itt-ott egyet mást javít az épülőién, sőt annak alapj út 19 megérinti, csak az igazán alapos revíziótól és reformtól irtózik. A franczia forradalom által hangoztatott testvériség egészen elüt attól az igaz in humánus alapon nyugvó testvériségtől, melyet a cseh-morva atyafiak akartak megvalósítani. A mai divatos nézet mértéke szerint ítélve Húsz nem volt nemzeti ember. O egészen határozottan akként nyilatkozott: „Inkább szerotem a jó németet mint a rósz csellót.“

Húsz elitéltetéséről szólva megemlékezik azon történeti tényről, moly szerint a tiszta erkölcsű és fedhetetlen életű Húsz felett ítélkező bírák elnöke az a pápa volt, a ki előbb tengeri kalóz volt s a ki nem védekezett a mérgezés nyilvános vádja ellen.

Szól azután a cseh nép újra ébredéséről. Az első ébresztők közé sorozza Kollárt s kimutatja, miszerint az uj életre keltők Húsz követői valáüak- Az ébresztők a nemzetiségi eszmét a vallásos humanizmusra alapították, mig a jelenkori liberalizmus megelégszik a puszta naczionalizmussal, n»czi-