Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1895-06-01 / 6. szám
83 árthat a táncz, Ha a tán ez önmagába bűn volna, úgy el kellene attól még a gyermekeket is tiltani.“ (Luth. W. ed. Waioh XI. 642.) Luther Krisztus követését nem a világmegvetésbe és az Istentől adott földi viszonyok puszta tagadásába, hanem a világias, múló, önző gondolkozásmód legyőzésébe helyezte. Ezen felfogáshoz nem tudtak és nem tudnak sem a múlt sem a jelen enthusiastái felemelkedni. A Lutherhez zarándokokoló álpróféták, midőn a nagy reformátort pártjukba csalni nem sikerült, egyre ócsárolják az ő életmódját és azt hiszik, hogy ők az igazi refurmácziónak szóvivői, mig Luther félúton megállapodott, ő a wittenbergi „sanft lebende Fleisch“ ! Hangsúlyozza reformátorunk nem egyszer aizt, hogy a régi keresztyén symbolumokhoz hűen ragaszkodjunk, mert ezek erős védgátat fognak kénez- ni a jövőben keletkező tévtanok és szakadárok ellen. Az anabaptistákkal reformátorunknak is sok haja volt. Ok, úgy mond, folyton Cornelius százados példájára hivatkoznak, és egy különleges esetből általános szabályt alkotnak. Az anabaptisták azt kívánják, hogy csak az kereszteltessék meg, a ki valóban hivő, a gyermek pedig még nem hihet, mintha bizony a felnőttek hitvaüoinásából meggyőződhetnék arról, hogy ők igazán hisznek. Az anabaptisták azt mondják, hogy a gyermekeket nem kell keresztelni, mert ők még a koresztségel értelmükkel felfogni nem képesek, erre nézve ekként érvel reformátorunk: „Gleich als Unite und niizto die Vernunft etwas zum Glauben ! Ja, eben umb dieser Ursachen willen .soll man die Kinderl in taufen weil sie nicht Vernunft oder Verstand haben. I)a- rumb sind sie auch geschickter die Taufe zu emp- fahen; denn die Vernunft ist das allergrösseste Hindernis* des Glaubens, sintemal sie Alles, was Gott sagt, und timt, für ungereimpt und närrisch I)ing hält, als die sich stets an Gottes Wort ärgert und stösst. Ach, was will man viel sagen ? K a n u Gott den Gewachsenen und Alten den IIei- ligen Geist geben, so kann er denselben vielmehr auch d e n K i n d c r 1 i n g e b e n (Erl. A. 61. 861). Ezzel befejeztük tanulmányunkat e tárgyról, gondolva, hogy nem végeztünk hiábavaló munkát, midőn épen napjainkban, a midőn, különösen az alföldön, oly sok bajunk van a szektákkal, megös- merkedünk Luther e tárgyra vonatkozó nézeteivel. Jó lesz Luther intéseit, megfigyeléseit megszívlelni. Sz.----------JK--B---------Á llj őrt! Ily czíin alatt nekünk ront az „Urálié“, eme igazán hazafias szellemű, protestáns irányú, politikai, szépirodalmi és közgazdasági lap 41-ik számában. Múlt számunkban közölt első czikkünket közli egész terjedelmében. Nem az abban foglalt állításokat igyekszik megczáfolni, hanem keresi a czikk megott rejlő hátteret, azután divatos és szabadalmazott nemes honmentők módjára egy csomó gyanúsítást és vádat dob felénk. A vádak tömegével vezeti be czikkünket s igy arra törekszik, hogy hamis szemüveget nyomva olvasóinak szemébe, azok ne lássák azon igazságokat, a melyeket az „Őrálló“ által egész irányában elitéit „Egyházi Szemle“ nevezett czikke tartalmaz. Az „Őrálló“ következő szavakban indokolja kirohanását ellenünk : „Megígértük programmunkban, hogy a hazafiatlanság ama fajtáját sem fogjuk kímélni, azzal szemben is őrt fogunk állni, mely a magyar protestantizmust rákfenékét emészti: a pánszláv és pangerman törekvéseket sem, sőt mind az ellen, a mi a tiszta magyar hazafiassággal szemben, a vallás köpönyegébe, tetszetős jelszavakba burkolódzva a közönyt akarja terjeszteni.“ Az < Málló monopolizált tiszta hazafiasságával e sorok alapján teljesen tisztában vagyunk s nyíltan mog- valljuk, hogy azon általa hangoztatott tiszta hazafiasságból, mely mások törekvéseinek gyanúsításában remekel, mi részünkre osztályrészt nem igényelünk. Református testvéreink majdnem kizárólag magyar anyanyelvűek, és ők magyarságukat uton-utfélen hirdetik. Mi nem tartjuk azt rákfenéknek, ha a hazai ág. h. ev. egyházban, lévén abban a magyarokon kívül tótok és németek is, azok származásukat el nem tagadják, ahhoz ragaszkodnak és nyelvüket, nemzetiségüket, az országos törvény által is biztosított határokon belül, fejleszteni és művelni törekszenek. Az evangélium nincs egy néphez, nyelvhez kötve, az egyetemes jellegű s azt állítani, hogy csak egy népfaj tarthat arra igényt, nem Protestantismus, nem haladás, hanem leszállás a Krisztus előtti túlhaladott álláspontra: n pogányság álláspontjára. Az újkori pogányságot, az exclusiv nationalismust, akarni meghonosítani a Protestantismus körén belül, ez a rákfene — mely újabb időben betört egyházunkba, mely ellen mi kíméletlen gúnynyal és tiszta igazsággal felfegyverezve küzdeni fogunk. A rákospalotai felügyelő azon kijelentésével, hogy csak a templomban legyünk evangélikusok, ily pogány elemet visz be az egyházba. 11igyj0 el az „Őrálló“ érdemes szerkesztősége, hogy bennünket nem vezet a személyes gyűlölet és rokonszenv. Mi, ha azon szavak más, akár turóez-szent-mártoni, akár iniskolczi ev. templomban hangzottak volna el, azt a támadó, elitélő, kárhoztató hangot épen úgy alkalmaztuk volna. Egyházunknak nehéz kérdése a nyelvi kérdés. A Protestantismus, a mint az egyes emberben érvényre akarja emelni az egyéniséget, úgy minden egyes népre nézve lehetővé teszi a szellemi egyéniség érvényesítését. A katholicismusnak van szent- nyelve, muj protestáns értelemben minden nyelő szent és kedves Isten elolt, ka becsületes és jellemet ember beszéli azt. Mi a nyelvkérdésben lapunk programmjában kifejtettük álláspontunkat — ép észszel és helyes logikával nem lehet tehát szemünkre vetni azt, mintha eljárásunk alattomos és perfid volna — mert perfid csak akkor lenne az,
