Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1895-12-01 / 12. szám

182

a te tulajdonodat képezi attól, a mit Isten igéjétől és másoktól kölcsönöztél. És légy elővigyázatos azon beszédeknél, a melyek életed felett állanak, csak az esetben lépj azok terére, ha az ige és Isten ujja a lelkipásztorkodásban arra indítanak, és sohasem azon látszat kedvéért, hogy talán több tapasztalattal és hitismerettel bírsz, mint a mennyi a valóságban tulajdonodat képezi. E téren nagy alkalom van az önmegtagadásra, s ez képezi a jó lelkiismeret próbakövét. Önmagukat tönkreteszik azok a fiatal lelkészek, akik azonnal ébresztő prédikátorok akarnak lenni, daczára annak, hogy senki sem vette észre náluk az erős ébredést ; a kik úgy szeretnek tetszelegni, mint kik tapasztalatban, örömben, szenvedésben, hitben gazdagok, daczára annak, hogy a hit kezdetén állanak, s hitük alig tette meg az első gyermeklépéseket. Ez a rósz és nem helyeselhető kettősség, melynek eredménye a szellemi maradiság és terméketlenség; mert ők fantasztikusan előrántották azon haladást, melyet az Ur később’szánt nekik, ők maguk idézik elő személyük őszintetlenségét, melyben aztán nem képesek többé a valóság és képzelődés között külömbséget tenni.

Ily utón azután külsőkép is előtérbe nyomul a kettősség. Lassan megszokja az illető azt, hogy mássá lesz hivatása közben és mássá személyes életében. Sokan észreveszik ezt. Úgy találják, hogy a lelkész, aki vasárnap erős, kegyes, telve tűzzel és kenettel, hétköznap egészen közönséges ember, olyan mint a legtöbb ember, sőt talán nagyon is szembetűnő hibái és földi hajlamai vannak, ez aztán sokakban megerősíti azt a nézetet, hogy nem is kell oly komolyan venni azt, a mit a lelkész vasárnap prédikál, hogy el lehet abból egyet mást hagyni is, a mint a lelkész maga is megcselekszi azt. A lelkész személyes életének és a gyülekezet ezen halálos veszedelmének elháritása czéljából nem lehet eléggé hangsúlyozni a személyes igazság és őszinteség követelményét, hangsúlyozni azt, hogy az illető törekedjék őrizkedni a kétlényiiségtől, s igyekezzék, ha mindjárt kezdőként és gyengén is, de mindég becsületesen lenni keresztyénnek és lelkésznek.“

E kis szemelvény is tanuskodhatik arról, hogy Jensen müve megérdemli, miszerint a lelkész gonddal forgassa és tanulmányozza azt. Ma, a midőn egyházunk legnehezebb korszakának idejét éljük, fel kell alaposan fegyverkeznünk a szellem fegyvereivel, hogy nehéz hivatásunk kötelességeinek eleget tegyünk, s majdan az Úr itélőszéke előtt számot adhassunk sáfárkodásunkról.

Sz.

D. Martin von Natliusius. Die Inspiration der Hl. Schrift und die historische Kritik. Stuttgart 1895. (Band XX. Heft 6. der „Zeitfragen des

christlichen Volkslebens“ herausgegeben von 'E... Frhr v. Ungern-Sternberg und Pfr. H. Dietz.)

Mióta Bonnban az u. n. szünidei tanfolyamokon (Ferienkurse) a legmerészebb bibliakritikai hy- pothesisek biztos tudományos eredmények gyanánt áruitattak, azóta nagyon aktuálissá vált az inspi- ratiónak már magában is fontos és nehéz kérdése. Folytak is a vitatkozások jobbról-balról. És azóta ezen kérdés, kapcsolatban az ó testamentomi kritikának újabb, Wellhausen nevéhez fűződő u. n. eredményeivel, melyek ép az inspirátió kérdését is napirendre hozták, minden egyéb theológiai kérdést absorbeálni látszik 1

Ezen kérdések megbeszélésének lánczolatá- ban, mint ez idő szerinti utolsó lánczszem megjelent nem rég ezen fent idézett munka a greifs- waidi egyetem egyik tanárától, a ki a keresztyén élet fontos kérdéseit már gyakrabban positiv theol. álláspontjáról szellőztette.*)

Az egész 41 oldalra terjedő füzet tartalma 8. tételbe van foglalva, melyek mindegyikét Nathusius szokott világosságával és érthetőségével kifejti. Miután az első négy pontban kifejtette, hogy az újabb kritika által segítségül hivott történeti tudomány, ujabbkori nagy haladásai daczára, a keresztyén vallásnak és igy a szt. irás isteni eredetének rovására sem lehet, mivel ennek eldöntése nem a tudományos kutatás, hanem a hivő keresztyén lelkiismeretbeli tapasztalatának dolga, melyet, csak az egyház tapasztalata óv meg a túlságos subjektivismustól, rátér az inspirátió lényegének közelebbi meghatározására. A szt. irás nem csak azért Isten igéje, mivel nem sajátos gondviselése által lett azzá az egyházban (Köhler), hanem azért is, mivel a szt. irás szerzői szellemüknek az Isten szellemétől való természetfeletti befolyásolása következtében isten üdvútjait, parancsait, Ígéreteit szóval mindazt, ami üdvünkre szükséges, tudhatták és az eseményeket és személyeket helyesen megítélni tudták. Ezért csalatkozhatlanok és a hívőre nézve feltétlen tekintélyt képeznek- Nézetünk szerint ez kifejezi mindazt, amit régi dogmatikusaink az „impulsus ad seribendum sug- gestio rerum“ és a szt. irás tulajdonságaival mint a hitre nézve fontosat mondani akartak. Másrészt az, ami náluk tarthatlan, hogy t, i. a csalatkozhatlan- ságot és az isteni kinyilatkoztatást még a természetes ismeret tárgyaira is kiterjesztik, el van kerülve. Isten csak azt nyilatkoztatta ki nekik, amit természetes utón el nem érhettek „a mi emberi szívbe még be nem hatolt.“ Isten úgy használta fel az írókat, amint találta, teljes individualitásukban. Amint meghagyta nyelvüket, úgy természetes ismereteiket is, a melyek lehettek tévesek is.

*) L. n. e. gyűjteményben megjelent müveit : „Natur- wissensch. u. Philosophie" „Wissensch. u. Kirche im Streite um die theol. Fakultäten" „Die Verfassung der ev. Kirche etc" „Die Kernfrage im Kampf um das Apostolikum etc “