Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1895-11-01 / 11. szám
162 hogy e lap ellen s különösen annak tulajdonképeni szerkesztője, Goldschmidt, ellen fel kellene lépni. De senki sem mert sikra szállni, mivel félt mindenki a szerkesztő éles tollától. Kierkegaard hazájának és magának, a tehetséges Írónak, Goldsch- midtnak vélt szolgálatot tenni akkor, a midőn iro- dalmilag sikra szállott lapja ellen. Az eredmény az lett, hogy a lap hasábjain megindult ellene a hajsza s azok is, kik kárhoztatták G. eljárását, az ő utóbbi pártjára állottak. K. nap nap-után kénytelen volt elviselni a gúny éles nyilait. Állandó alakja lett a G. által szerkesztett „Corzar“-nak. A tömeg kinevette őt, sőt egyesek me^ az utczán is bántalmazni akarták. Különösen fájt neki, hogy a nép embereit, kiket mindég szeretett, teljesen elidegenítette a lap tőle. G. későbben belátta hogy K. jóakarója volt s működésével a „Corzar“-.iál felhagyott, de művének következményeit nem semmisíthette meg. (Folytatása köv.) IRODALOM. Thébusz János: A magyarországi ág. h. e v. e gy h á z 1891—94-ik i o rs z ág o s zsinatának története. Budapest HornyánszkyViktor kiadása. 1895. 602 lap. Ára 5 frt. Minden kornak, minden eseménynek meg van a maga költője, meg van a maga történetírója. A trójai háborút megénekelte Homer. Egyházunknak legutolsó zsinatát megírta Thébusz János. Egy nevezetes eseménynek történetírója lehet oly egyéniség, a mely azon eseményben cselekvő szereppel birt, lehet olyan egyéniség is, a mely az eseménytől, melyet leír, teljesen távol áll, s épen azért sok esetben nagyobb higgadtsággal írhatja le kútfők nyomán az esemény történelmét. A kortársak rendesen igen jó krónikások, de ritkán jó történetírók. A történelem nem történelem, ha tisztán az események száraz leírására szorítkozik s nem adja az események mélyebb okát s egyszersmind azok bírálatát. A kortárs azért adhatja ritkán jól az általa is átélt események történetét; mert reá nézve szinte lehetetlen az események felett állni. Különösen nehéz, szinte a lehetetlenségek közé tartozik oly eseménynek történelmét megírni, a mely még nem teljesen a múlté; mert hiába a halottak felett, különösen a gyáváknak, nem nehéz pálczát törni, mig nagyon is meg van a kínálkozó alkalom : hízelegni azon élőknek, kiknek kezében van a hatalom. A mi zsinatunk történelmének megírása is korai dolog, mert csak akkor leszünk képesek annak történelmét helyesen megírni, ha majd zsinatunk minden következményével, mozgató erőivel, szereplő egyéniségével a múlté lesz. Most még teljes történelmét nem Írhatjuk meg, legfeljebb krónikások módjára leírhatjuk eseményeit — hozzá adva rokon vagy ellenszenvünk nyilvánításait. Igen jellemző, hogy épen az a férfiú, a ki egyházunknak annyit ártott hangzatos otromba czimü pamfletiével, vállalkozott a magyarországi ág. h. ev. egyház 1891—1894 iki országos zsinata történetének megírására ! ? Ily értelemben hangsúlyoztuk ismertetésünk elején, hogy minden eseménynek meg van a maga méltó történetírója, A Thébusz Jánosban személyesített irány hozta létre egyházunkban a zsinatot, az vitte benne a döntő szót, az tette reá a mű koronáját : az arányosítást. Az egyes ülések tárgyalásai lehetőleg részletesen vannak leírva, de már maga történelmi rész, az teljesen hasznavehetetlen, ott az iró az általa kedvelt nivón mozog: a pamflet irás terén, A munka elején sokat foglalkozik a régi bányakerület utolsóelőtti püspökével, úgy állítva őt oda, mint aki püspöktársai között az egyedüli volt, a ki a zsinattartást ellenezte és az elé akadályokat gördített. Per longum et latum leírja püspökké választását is, .melynek magához a zsinattartáshoz semmi köze. Úgy állítja őt oda, mint a nem hazafias párt jelöltjét, holott jól tudja, hogy oly férfiak, aminők Tatay, Breznyik, voltak legbuzgóbb pártfogói. A nevezett püspök a zsinat ellenzés terén nem állott egyedül, hisz Geduly sem volt barátja a zsinatnak, ismerve egyházunk szerencsétlen helyzetét. Á bányakerület utolsó előtti püspöke — mint a „történetiró“ ferdén állítja, nem nemzetiségi érzelmek által vezéreltetve ellenezte a zsinatot, hanem mivel egyházát szerette s épen azért nem óhajtotta azt azon lejtős útra gördíteni, mely egyházilag lejtős útnak személyesitője : Thó- busz János. A nem szentesített kánonokat létrehozó pesti zsinat tanúsága elég erős indokul szolgált arra nézve, hogy a zsinattartást azok, kiknél az egyházban nem a múló politikai czafrang a fő, minden kitelhető erővel ellenezzék. A kyriar- chikus tendentia, melyet elösmer a szerző is, már a pesti zsinatnál jelentkezett, de akkor még csak szelíd bárányka volt ahhoz képest, a mit a legutóbbi zsinat e téren alkotott. Á „történetíró“ maga is említi művében, hogy mennyire örültek apáink a felett, hogy a pesti zsinat kánonjai nyomtalanul elvesztek, nem nyerve meg a szentesítést. Lám, pedig a zsinat kortársai mennyire epedtek a szentesítés után. A mi a zsinatunk egész vonalán veres fonalként húzódik a kyriarchia. Kyriarchia. melyet a világnak tetszeni óhajtva maguk a lelkészek is elősegítettek A pesti zsinat nem végződhetett a kyriarchia teljes győzelmével; mert ott voltak öntudatos lelkészek, kik egyes elbizakodottabb kyriarchákkal szembe mertek szállni, pedig akkor az sokkal nagyobb koczkázattal j árt 1 Igaz volt azon érv is, melyet a zsinattartás ellenzői hangoztattak, hogy nem vagyunk kellően előkészülve a zsinatra. Az egész zsinat „történelme“ ezen indok fényes bizonyítékát képezi. Az egyetemes felügyelő nagy hatalmáról tesz tanúbizonyságot a szerző akkor, midőn annak egy kiálltása (14 lap) lehetővé teszi a zsinattartást. Ä zsinat születését a következő szavakban adja a szerző : „az egyetemes felügyelő csengő hangján erélyes határozottsággal igy kiáltott fel: „jó hát! ha zsinatot akarunk tartani, úgy tartsuk meg és ne halogassuk tovább. Menjünk be a zsinatba.“ És lön zsinat ! A zsinat egész leírásán végig vonul két poli-
