Evangélikus egyházi szemle, 1895 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1895-08-01 / 8. szám
116 “bői békeüdvözletet mond mindnyájának. Messziről hangzik az éjen át a patak zúgása, vagy egy majorban a kutya ugatása, vagy a vasút füttye. A gondolatok szerető üdvözlettel vagy aggódó gonddal sietnek egyik másik házba — a pásztor szeme nyugszik a nyájon, hogy átadja azt annak, a ki egyedül mondhatja magáról: „Én vagyok ama jó pásztor.“ A mit az egyház completoriumnak*) nevezett, arra szolgált, hogy a nap vallási életét össze foglalja és befejezze. S a pap, miként a napot megkezdte, úgy be is zárja az Úrnak szeme előtt. — Ha szüksége van szoros rendre, hogy szállongó gondolatait vaiami adotthoz kösse, ott van a „Magnificat“ mellett Simeon dicséneke s a Gloria — a nap legméltóbb befejezéséül. S evvel végzünk mi is. Visszatekintünk gondolatban a csendes papiakra, a mint elterül a holdfényben avagy sötétségben, beárnyalva fáktól, melyeknek koronáját gyöngéd éjjeli szellő, vagy haragos hózivatar járja át beárnyalva a temlom tornyától, melynek üregiből a bagoly egyhangú kiáltása hangzik, megemlékezünk a ház apraja — nagyjárói, a kik mind imádkoznak, mielőtt lámpát oltanak szobácskájukban: „Breit aus die Flügel beide, o Jesu meine Freude und nimm dein Küchlein ein“ s ime halljuk a magános pásztort még imádkozni, vele imádkozik a szentek közössége az egész föld kerekségén: „Mostan bocsásd el a te szolgádat Uram békességgel a te beszéded szerint, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, melyet készítettél minden népeknek szemeik előtt; a pogánynépeknek megvilágosittatásokra való világosságot és a te népednek az Israelnek dicsőségét. Dicsőség legyen az Atyának, a Fiúnak és Szt. léleknek, miként vala kezdetben, úgy legyen most és mindörökkön örökké ! Amen. H. K. ——— —i— hé— ■ — IRODALOM. „Anyag és szellem.“ Bölcsészet-csillagászati tanulmány, Kármán Pál: Budapest 1895. Ára frt, Szerző e műben ismerteti a különféle vallások, valamint a keresztyén hitczikkektői eltérő különböző bölcseleti irányok alapitóinak tanait Istenről, a világról és az emberről; igy szintén a csillagászatnak és a természetbuvárlatnak a biblia némely állításaitól eltérőhypothesiséit a világegyetemről és a naprendszerről, mely vélekedésekkel szemben a szerző a biblia álláspontját védi. E munka érdekes olvasmány és beható tanulmányra vall, s a menynyiben vannak, kik olvassák ugyan Flanmiariont, de a keresztyén hittant vagy a bibliát soha sem veszik kezökbe ; a menynyiben a „bölcsészek“ találgatása hova-tovább szélesebb körben elterjednek a nélkül, hogy azok megczáfolásával hozzá férhetne az egyház a divatos eszmék által elkábitottakhoz; föltéve, hogy *) Az ó-egyház napszaki imádságainak (hóra) utolsója, vagyis éjjeli imádság. e füzet az ilyen megtántorodottakhoz eljutna, a menynyiben a védekezés elég ügyes, jó szolgálaton tenne. Szóval a törekvés, a czél nemes és méltánylandó. Azonban tekintetbe véve, hogy azok előtt, kik hivatásuk szerint theologusok, mindezen hypotlie- sisok nagyon ismeretesek, ezek számára kár volt azon hitellenes elmefuttatásokat ily terjedelemben lenyomatni. Inkább az ellenérveket kellett volna teljesebben felsorolni, kifejteni. A menynyiben meg a közönség jelentékeny része azon ábrándokat nem ismeri, felesleges, hogy egyházias irányú könyv terjeszsze az ily es vélekedéseket, kivált midőn nem tudhatja az ember, hogy esetleg ily módon nem tántorít-e meg némelyeket hitében, holott megszilárdítani akarta. Végre, hogy maga a szerző is a biblia tanain túl menő hypothesisekbe bocsátkozik (jv. o. 123— 125 lap), tehát a biztos alapról letérve a találgatások lejtőjére lép, az sehogy sem helyeselhető. Zsilinszky Mihály: „A Horváth-Szlavonorszá- gi Protestáns Egyházak Kérdéséhez.“ Budapest, 1895 Különlenyomat gyanánt kiadja: a Prot. Egyh, és Isk Lap Szerkesztősége. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap“ szerkesztősége a múlt évi zajos egyetemes gyűlés után felkérte Zsilinszky Mihály egyházmegyei felügyelő urat, hogy a felmerült tárgyalások alkalmából ismertesse meg lapjának olvasóit az oly éles vitára okot szolgáltató horvát-szlavón egyházi kérdés lényegével. Az előszóban közölve van a jeles szerzőnek a szerkesztőséghez intézett levele, melyből térszüke miatt csak a következő részletetközöljük : „Nem titok Ön előtt, Naoytiszt, úr, hogy én újabb időben aggódom egyházunk jövője felett. De aggodalmam tárgyát nem a Protestantismus vallásos eszméi képezik. Ezek most is azon fényben ragyognak, a melyben a Megváltó isteni leikéből kisugároztak. Még az úgynevezett egyház- politikai kérdések kapcsán felszínre került nehézségek sem kedvetlenitenek el ; hiszen én reméltem, hogy nemsokára azok is el fognak múlni. Erős megg> őződésem, hogy az igazság — bár nem küzdelem nélkül — győzni fog. Egyházunknak egész múltja nem egyéb erős küzdelemnél a vallás és erkölcs nagy eszmeiért. A Történelem bizonyítja, hogy ama küzdelmek alatt nagy erények és nagy szenvedélyek mozgatták az emberek cselekvését. Ma, kevés eszményi törekvés mellett sok az alant járó önzés ; kevés tényleges hazafiság mellett sok a szóbeli hazafiaskodás ; kevés szeretet mellett soka gyűlölködés és az együttműködést lehetetlenné tevő gyanúsítás. Ezek pedig nem alkotó, hanem romboló elemek. A szenvedély erőt kezd venni a józanságon, a harag a nyugodt okosságon. Ebben látom én a veszedelmet: ezért aggódom egyházunk jövője felett. Ez az állapot teszi nehézzé, hogy ne mondjam : lehetetlenné a horvát-szlavón prot. egyhá