Evangélikus Egyházi Értesítő, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1912-07-15 / 2. szám

) sz EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 51 vétség kiadására vonatkozó ama javaslatát, hogy ha a társaság pénzügyi helyzete jelenleg nem engedné meg a mű kiadását, ó hajlandó volna azt saját költ­ségén kiadni, csak kéri. hogy a társaság őt vállalti’ tában anyagilag támogassa. Egyben tárgyalta az igaz­gató-tanács P&ulik János nyíregyházai lelkésznek a postilla kiadására vonatkozó javaslatát. Az igazgató- tanács mindkét javaslatot az irodalmi szakbizottsághoz utalta azzal, hogy az a kiadványokra szánt összegre nézve egy beosztási tervezetet készítsen s ezzel kap­csolatosan tárgyalja a fenti művek kiadására vonatkozó indítványokat. Majba Vilmos főtitkár jelentést tett a szétküldött és visszaérkezett tankönyv-vállalati kérdőívekről. Be­mutatta a kérdőívekről összeállított kimerítő statiszti­kát, mely nagyon tanulságos. Bebizonyosodott, hogy a gyülekezetek legnagyobb része óhajtja a tankönyvek esperességenként való egyöntetűvé tételét. A bekül­dött 447 válasz közül 348 az egyforma tankönyvek használata mellett nyilatkozott s csak 99 ellene. Ör­vendetes jelenség az is, hogy’ a társaság kötelékébe 118 gyülekezet óhajt belépni. Csak a könyvtár-válla­latra vonatkozólag nem olyan kedvezők a válaszok, mint amilyennek reméltük. Egyelőre 248 gyülekezet óhajt ifjúsági könyvtárt felállítani. Ezek közül 220 gyülekezet évi 0119 koronát ajánlott fel könyvszük­séglet címén. Sok gyülekezet azért nem állít fel ifjú­sági könyvtárt, mert nincs felekezeti iskolája. Az igazgató-tanács hosszabb eszmecsere után elfogadta a főtitkár azon javaslatát, hogy az egyes egyház- kerületek megkeresendők a tekintetben, miszerint minden egyes gyülekezetben, akár van felekezeti isko­lája, akár nincs, felállittassék egy ily ifjúsági könyv­tár, amint az a reformátusoknál megvan. Mert ami­képen kötelességünk az igehirdetést élőszóval terjesz­teni, éppúgy kötelességünk az egyes gyülekezetekben alkalmat és módot nyújtani az ifjúságnak, hogy lelkét prot. szellemi könyvekből képezze. Továbbá ne fe­lejtsük el azt sem, hogy egy jó könyvtár egyúttal a legbiztosabb óvintézkedés a tekintetben, hogy a gyer­mekeket a csavargástól és a rossz társaságtól elvon­juk. Ügy a felekezeti iskolába, valamint községi és állami iskolákba járó gyermekek, kik hitoktatásra járnak, szívesen fognak fizetni 30—40 fillért egy éven át, ha jó könyvet kapnak olvasásra. Életbe­vágó érdekünk, hogy a gyermekeket prot. szellemi könyvek olvasására szoktassuk s ezzel ellensúlyozzuk a keresztyénellenes szellemet. Kérjük lelkészeinket a kérdés mellett a kerületi közgyűléseken állást foglalni. A budavári evangélikus templom. József nádor neje: a nemesszívű Dorottya főher­cegasszony, ki evangélikus volt, nagyon szerette a pesti magyar evangélikus hitközség ékesszóló papját: Székács Józsefet, s vele tervezte, hogy Budavárban evangélikus templomot építsen, ki is szemelték a házat, melyet e célra megvesznek. A katholikus papság akkoriban ellenezte, hogy a nádor székhelyén protestáns templom állíttassék; s József nádort, ki hitének erős híve volt, szintén meg­nyerte a maga pártjára. De az öreg nádor sokkal fel­világosultabb, türelmesebb volt, semhogy az építést erővel ellenezni akarta volna; másfelől pedig nejét is jobb in szerette, semhogy vallásos buzgóságával szemben merev tilalomhoz folyamodjék. Ő szép szerével akarta eligazítani a dolgot. Neje persze elmondta neki, hogy melyik házat fogják megvenni templomnak, de mikor aztán inog akarták venni, az a ház akkor már nem volt eladó — megvette másvalaki, aki dehogy vált volna meg tőle. Több ilyen kiszemelt házzal jártak így. — Kedves Székács, mondta egyszer a főherceg- asszony, mi lehet az oka annak, hogy a mi kiszemelt házainkat mindig más veszi meg előlünk ? — Én sejtem az okot, felelte Székács. Ne mondja meg fenséged ezután még a férjének se, hogy melyik házra alkuszunk, s akkor meg is fogjuk venni. Ettől fogva teljes titokban tartották a dolgot s egy nap a fóhercegasszony azzal lepte meg a nádort, hogy: — No, most már van házunk a várban templom­nak : tegnap fizettük ki az árát. A nádor meg volt lepetve, s mosolyogva ismerte el magában, hogy így aztán már ő sem változtathat a dolgon, ha az egészet háta mögött tették s nemsokára Budavárában felépült az evangélikusok temploma. ■ ■■■ 1 " ....... ■/' ■ - ■ ' -------------------­A z evangélíom ereje és a belmísszíói intézmények áldásos működése. Regény az életből. 1911 január havában kiszabadult a m. kir. gyűjtő­fogházból egy előkelő család rossz útra tévedt gyer­meke, ki sikkasztás miatt hosszabb időre el volt zárva. Hogy Isten igéje egy ily emberben mily átala­kulást tud véghez vinni s hogy a kellő belmissziói intézmények ezeket újból vissza tudják hódítani a társadalomnak, amennyiben munkára tanítják őket, mutatja az alábbi levél, melyet az illető Németország egy belmissziói intézményéből a gvújtőfogház ev. lel­készéhez írt Közöljük a sok megható részlettel bíró levelet egyfelől azért, hogy a viliig tényekből lássa az evangéliumnak még ma is ható-működő, csodatevő erőjét; de viszont és főleg azért közöljük e levelet, hogy a társadalmat és az ev. egyházunkat buzdítsuk ily belmissziói intézmények létesítésére, mert azok az evangélium eszközei, s ezek révén vezéreltetnek a bűnösök jó útra. A levélben következőképen nyilat­kozik meg a megtért lélek : Nagytiszteletű Uram ! Nem tudom, emlékszik-e Nagytiszteletúséged még arra a .... k .... d-ra. aki annyi fáradtságot és áldo­zatkészséget vett igénybe Nagytiszteletűségedtől ? Már jó egy esztendeje annak — tavaly, 1911 január havában volt, hogy valahonnan Kőbányáról jövet, — nem akarom megnevezni, hogy honnan, — de Nagy- tiszteletüséged már tudni fogja — igen magamra hagyott állapotban voltam, amikor On dr. L___úrhoz a jánlott, majdan személyesen utánajárt, hogy a tolonc- ház züllött és szennyes lakóitól három nap múlva szabadultam. Nem sokkal ezután átlátta Nagytiszteletű- séged helyzetem kisértő voltát is, amelyet én magam festettem le On előtt és nem csak hogy szíves aján­lata folytán közvetített dr. L___Urnái 14 koronát, h anem saját zsebébe nyúlt és adott 10 koronát segít­ségemre kölcsönképen. Utolsó szavai azok voltak, hogy ha nem is tudnám azonnal vagy egyszerre vissza­fizetni, úgy küldjem meg, ahogy tudom, legalább egy részét, hogy jóakaratot lehessen látni, mert az ember megkeményedik és az ártatlannak is szenvednie kell alatta, ha folyton segítünk és mindig hasztalanul. Emlékszik talán Nagytiszteletüséged most arra a ___k-re ? Én mondhatnám, hogy ezen utolsó szavai adják az indokot soraimra, azonban nem a csupasz indok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom