Evangélikus Egyházi Értesítő, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1912-07-15 / 2. szám

44 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 2. SZ. tornatermét kibővíteni. E célra az állam által engedé­lyezett 150,000 K építési segély már rendelkezésre áll, a hiányzó összeg felett pedig, remélhetőleg rövid időn belül, rendelkezni fogunk. Az egyházunk keretén belül rendezett gyűjtések utján ez az alap, főleg a gimnázium tanári karának buzgó fáradozása folytán a kezdeményezők által ado­mányozott összegekkel együtt 18,727 K 53 f-re növe­kedett. Elhúnyt férjének és atyjuknak fenkölt gondolko­zását követve, özv. Böhm Károlyné úrnő és gyermekei Böhm Ottó, dr. Böhm Dezső és Böhm János urak, abból az alkalomból, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, néhai dr. Böhm Károly úrnak már bekö­vetkezett elhalálozása után „Az ember és világa“ című műve III. kötetének ítélte oda az ez évi nagy jutal­mát : egy 1000 K-s alapítványt létesítettek azzal a rendeltetéssel, hogy annak évi jövedelme a főgimná­zium VIII. osztályának a tanári kar által, jó maga­viseletű, lehetőleg protestáns, a filozófiában kiváló és a többi tárgyakban is nemes gondolkozású tanulójá­nak adandó ki. Az alapítvány az alapítólevél rendel­kezése szerint „dr. Böhm Károly emlékére tett juta­lomdíj alapítvány“ nevet fogja viselni. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár a főgimnázium javára tett harmadik alapítványának harmadik rész­leteként — 600 K-t — fizetett be pénztárunknál. A főgimnázium egyik volt növendéke, aki ismeret­lennek kívánt maradni „Egy hálás tanítvány alapít­ványa“ név alatt 300 K-s alapítványt létesített azzal a rendeltetéssel, hogy kamatjövedelme a főgimnázium VI. osztályának legjobb mathematikusa jutalmazására fordítandó. Vájner Andor úr és neje Vájner Andorné úrnő 300 K-s alapítványt tettek azzal a rendeltetéssel, hogy annak a jövedelme a főgimnázium vallástanárának kijelölése alapján, a vallástanbán legjelesebb ág. hitv. ev. VIII. osztálybeli tanulónak adandó ki. Ebner Ferencné szül. Kadlecsik Ida úrnő, a pol­gári leányiskola volt növendéke, 200 K-s alapítványt létesített azzal a rendeltetéssel, hogy annak a jöve­delme az évzáró ünnepély alkalmával a polgári iskola egyik, szorgalma és előmenetele alapján erre érdemes növendékének adandó ki. Wolfner Tivadar úr édesatyja elhalálozása alkal­mából, 300 K-t küldött a közfelügyelő úrnak azzal a kérelemmel, hogy ezt az összeget az egyházunk sze­gényei között kiosztatni szíveskedjék. A Tabitha-nőegylet ez évben is pályadíjként egy 20 K-s aranyat és jutalomdíjként egy 10 K-s aranyat bocsátott a főgimnázium igazgatójának rendelkezésére, valamint az elemi és polgári iskola 12 növendékét téli ruhával látta el, a fasori evangélikus nőegylet pedig 40 K-s adományával gyarapította a főgimnázium segélyegyletének alaptőkéjét. A főgimnáziumban rendezett kiállítások, valamint az ifjúsági hangversenyek, szép összeget eredményez­tek a jótékony célokra és szertárak kibővítésére szol­gáló alapra. Örömmel jelentjük, hogy a főgimnázium evan­gélikus ifjúsága, a reformáció 400 éves jubileuma alkalmából létesítendő intézményre gyűjtést rendezett, amely 200 K-n felüli összeget eredményezett. A főgimnázium részére Ulbrich Ede úr két doboz­ban értékes pillangó-gyűjteményt, Hirschler Ferenc úr különböző eszközöket a fizikai szertár részére; az elemi és polgári iskola részére a német egyházközség nőszövetsége 20 K-t, a Tabitha-nőegylet 2 darab 10 K-s aranyat, fenyvesi Vécsey Artur úr 68 K-t, Vécsey Leó úr 30 K-t, dr. Haberern J. Pál isk. I. felügyelő úr 20 K-t, Gmehling Hermann úr 20 K-t, Taub Vik- torné úrnő 10 K-t, Nisnerné úrnő 10 K-t, Vastagh György úr 6 K-t adományoztak jutalomdíjakra. Mindazoknak, akik a testvéregyházat és intézmé nyeit nemesszivű támogatásukban részesítették, fo­gadják áldozatkészségükért hálás köszönetünket. Hit- sorsosaink támogatására annál is inkább égetően szükségünk van, mert a főgimnáziumunk építéséből kifolyólag még mindég több mint 100,000 K költség fedezetlen. Bizalomteljes reménnyel fordulunk tehát egyházunk híveihez, kérve őket, hogy járuljanak hozzá a még fedezetlen összeg törlesztéséhez, nehogy egyházunk még sokáig legyen kénytelen ezután a nagy adóssága után kamatokat fizetni. A belváros részére engedélyezett 30 éves adó- mentesség arra indított, hogy a Simonyi-féle alapít­vány tulajdonát képező hajó-utcai ház újraépítésének kérdésével foglalkozzunk. Szóba került a háznak eset­leges eladása is, de tekintettel arra az ezidőszerint még meg nem becsülhető értékre, amelyet a belvá rosban egy ily aránylag nagy ingatlan képvisel, ezt a tervet elejtettük és az újraépítés előkészítésére egy bizottságot küldtünk ki. Iskolánk beléletére térve át, jelentjük, hogy a Weber Rezső tanár úrnak nyugalomba vonulásával megüresedett tanszékre dr. Böhm Dezső tanár urat választottuk meg, aki a főgimnáziumban két éven át mint helyettes tanár működött és ez alatt az idő alatt teljes elismerésünket vívta ki magának. Foglalkoztunk a főgimnáziummal kapcsolatos inter- nátus létesítésének kérdésével és az internátus ügyét egy lépéssel előbbre vittük, amennyiben a kérdés tanul­mányozására és javaslattételre egy bizottságot küld­tünk ki. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium enge­délye alapján a tanárjelöltek már nehány év óta a reájuk nézve kötelező egy évi gyakorlati évet, a felettes egyházi hatóság hozzájárulása esetén, főgim­náziumunknál tölthetik el. A folyó iskolai évben két gyakorló tanár úrnak adtuk meg erre az engedélyt, a múlt iskolai évben pedig, a betegség folytán akadá­lyozott tanárok helyettesítése körül tett szolgálataik­nak elismeréséül, a költségvetésbe a beteghelyettesí­tésekre felvett, de megtakarított összegből, jutalomban is részesítettük. A főgimnázium tanári karának javaslatára életbe­léptetett gyakorlati fizikai órákon a VII. és VIII. osztály szorgalmas és jómagaviseletű tanulói heten­ként néhány órában foglalkoznak gyakorlatilag Mikola Sándor és Sulek József tanár urak vezetése mellett a fizikai kísérletekkel. Nevezett tanár urak szives fáradozásaiért köszönetünknek e helyütt is kifejezést adunk. A főgimnázium tanáregyesületének alapszabályait jóváhagytuk és azokat, körmányhatósági jóváhagyásuk céljából a püspök úr útján felterjesztettük a belügy­miniszter úrhoz. Örömmel jelentjük, hogy főgimnáziumunk felsőbb osztályainak növendékei tavaly résztvettek a fővárosi középiskolák tornaversenyén, amelyen számos csapat ellen megnyerte a stafétaversenyt és ezzel a győzel­mével a főgimnáziumunk részére szerezték meg a versenyre kitűzött négy zászló egyikét. A reformáció és a március 15-nek évfordulóját, úgy a főgimnázium, mint az elemi és polgári iskolák tanuló ifjúsága, szokott módon kegyelettel ünne­pelte meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom