Evangélikus Egyházi Értesítő, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1911-04-15 / 1. szám
6 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 1. SZ. vett az egyetemes Gyámintézet jubileumán, ahol 400 koronás ajándékot is adott a jubileumi alapra. Tabitha jótékony nőegyletünk özv. Haberern Jo- nathánné buzgó vezetése alatt most is áldásos munkásságot fejtett ki. Működéséről külön jelentés ad számot. Itt csak azt állapítjuk meg teljes örömmel és megelégedéssel, hogy ez az egyesületünk a szeretet munkáiban egyházunk jellemzője és méltó dísze. Az egyesület három osztályban hetenként varróórákat is tart. Nevezetesen a Deák-téri iskolák helyiségeiben szerdán délután gyülekeznek össze az egyesület nőtagjai, serdült leány tagjai és az iskolás leányok és szorgalmasan varrogatnak a szegények számára. Ugyanakkor a választmány ülést is tart és a segélyezések dolgában határoz. A szegények segélyezése hetenként szombaton délelőtt történik a székesfőváros e célra átengedett egyik helyiségében. A segélyezés méltányos és igazságos kiosztásában az egyesületnek nagy segítségére vannak a diakonissza-nővérek, akik minden segélyre szoruló szegényt felkeresnek s azok viszonyait kitudakolják. Az egylet vagyona 1910 május végén 100-617'68 korona volt. Az 1909/10. évben a segélyezettek száma 543. A fasori nöegylet özv. Liedemann Sámuelné elnöklete alatt csendes szervezkedő munkát fejtett ki. A lelkészi kar megállapodása szerint az összes nőegyletek egységes vezetés alá fognak kerülni s ezáltal majd munkásságuk is elevenebb és messzebbre ható lesz. A vallástanítás az elmúlt évben 5 rendes, 4 óradíjas vallástanárral és 13 vallástanítóval 140 intézetben 3549 tanulóval foglalkozott. Az intézetek és tanulók e folytonos és rohamos szaporodása érthetővé teszi, hogy a vallástanitás nemcsak anyagi terheinket, hanem az ellátására irányuló gondjainkat is folytonosan növeli. A vallástanítás igazgatásának terhes munkáját Majba Vilmos végzi. A vallástanári testület havonként egy rendes s a szükséghez mérten több rendkívüli értekezletet is tartott. Az ifjúság valláserkölcsi nevelése érdekében még a következő istentiszteleteket is, tartották : Az V—VI. kér. ifjúságnak a váci-úti iskolában minden hónap első vasárnapján és a nagy ünnepek első napján d. e. 9 órakor Kemény Lajos. Az angyalföldi iskolában minden hónap harmadik vasárnapján d. e. 11 órakor Kemény Lajos. A fasori templomban, minden hónap első és harmadik vasárnapján d. e. s./49 órakor Bereczky Sándor és Steuer Lajos. A Szent László-úti iskolában az ünnepek első napján d. e. 10 órakor Steuer Lajos. Az üllői-úti imaházban minden vasárnap és ünnepnap d. e. 10 órakor Algö- ver Andor, Sass Béla, Martony Elek, Hudák János. A Deák-téri templomban minden hónap első hétfőjén délelőtt 8 órakor Martony Elek. A VI. kerületi állami iskola növendékeinek az intézetben a téli hónapokat kivéve minden hónap második és negyedik vasárnapján d. e. 9 órakor Majba Vilmos. Az alapítványok közül a Siebreich-iéle alapítvány kezelésében történt említésreméltó változás, amennyiben az ennek felügyeletére kiküldött bizottság 1910 június 16-án tartott ülésében az egyháztanács jóváhagyásával elhatározta, hogy az alapítványhoz tartozó budai ingatlanokat pontosai! megállapítja és azok kezelését a pénztár tisztviselőire bízza. Pénzügyek. Az egyház főjövedelmét képező személyes évi járulékok beszedésénél az elmúlt évben is szomorú tapasztalataink voltak. Nemcsak a tekintetben, hogy az előirányzott összegnél kevesebb, összesen csak 45 85L03 korona folyt be, hanem abban is, hogy még intelligens egyháztagok is zúgolódva fizetik a valóban csekély évi járulékot és fenyegetőznek, hogy inkább kilépnek az egyházból, mintsem tovább is viseljék annak terheit. Szomorú jelenség ez nagyon, de egyúttal nagyon megszégyenítő is első sorban azokra, akik ilyen kijelentéseket tesznek. Érthetetlen, hogy amikor mulatságokra, divatra, hiábavalóságokra oly könnyedén dobálják a pénzt, akkor az egyháztól, mely bölcsőjüktől a sírjukig folytonosan csak a jóra biztatja, vigasztaló szavával készséggel támogatja őket, még azt a pár koronát is sajnálják, amivel azt nemes társadalmi nevelő munkájában támogatniok kell. Ez az oka, hogy egyházunk pénzügyi viszonyai a lehető leggondosabb takarékoskodás mellett sem javulnak oly módon, amint azt elvárhatnék. A múlt évi számadás szerint, amelyet mellékelve teljes egészében közzé teszünk, a bevételek összege 113.216'84 korona, a kiadásoké pedig 116.026'67 korona, e szerint a túlki- adás 2.811'83 korona volt, amivel együtt az egyház fedezetlen hiánya az év végén 20.782'05 kor. A nagy hiány nemcsak általában a takarékoskodást teszi kötelességünkké, hanem különösen is int arra, hogy a jövő években a költségvetést úgy kell megcsinálnunk, hogy az évközi túlkiadásokat elkerüljük. A jövő 1911. évre a költségelőirányzat a következő : 97.877'06 kor. bevétellel szemben 97.335‘40 korona kiadás áll és így 54L66 korona fölöslegre van kilátás. Terveink, kilátásaink az egyház jövő fejlődésének hitéből és reménységéből táplálkoznak. A templomépítés kérdése felszínen van s megoldásra vár. Hisz- szük, hogy a székesfőváros jóakarata és egyházunk vezetőinek bölcsesége, valamint híveink áldozatkészsége együttesen megtalálja majd azt az utat és módot, amely egyházunk jövendő fejlődésének céljaihoz vezet. Végtelenül fontos és messze kiható jelentőségű lesz az a tisztújítás, amely előtt egyházunk most áll. A legnemesebb és legáldásosabb célú intézmények is vezetőik buzgóságából és kitartásából, bölcseségéből és készségéből nyerik azt az erőt, amely a győzedelmes előhaladás nélkülözhetetlen alapja és feltétele. Kérjük «az egyház Urát, hogy a következő hat esztendőre olyan f vezetőket állítson egyházunk minden munkaterére, akikben a buzgóság és a szeretet lelke él. A megsegítő szent Isten neve pedig legyen áldott közöttünk mindörökké! II. Alapok, alapítványok. 1. Az egyház tőkéje 1910 dec. 31 175.068 K 97 f. 2. Székács Józs. „Jelszó“-álap . 13.012 „ — „ 3. Alapítvány a templomi ének fejlesztésére........................... 10225 „ — „ 4. Özv. Kéler Sándorné sz. Bielek Teréz alapítvány ..................... 10.384 „ 31 „ 5 . Szegényalap........................... 2.249 „ 56 „ 6. Loisch Ede és Ottilia sz. Melczer alapítv................................. 10.323 „ 89 „ 7. Dr. Hernádi Mór.... 548 „ 24 „ 8. Tomka Adél......... 663 „ 40 „ 9. Dr. Nagy Károly sírbolt-alap. 2.262 „ 73 „ 10. Orgona-alap......... 677 „ 93 „ 1 1. Fasori paplak-alap .... 30 - „ 35 „ 12. Szentedény-alap ..... 749 „ 07 „ 13. Kőbányai templom-alap . . . 7.841 „ 73 „ 14. Kőbányai templomoltárkép-alap 518 „ — „ 15. Sziebreich Károly olcsó lakásalap .......................................... 126.999 „ 48 * 1 6. Siebreich Károly sírfentartási alap.......................................... 817 „ 29 „ 17 . Siebreich Károly ruházati alap 502 „ 73 * 18. Holitscher Pál és neje alap. - 518 „ 65 „