Evangélikus Egyházi Értesítő, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1911-12-31 / 4. szám

EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 4. SZ. bevétele 662 K 11 fillér volt, az 1909 -1910. évben már 1912 K 66 fillérre emelkedett, az 1910—1911. évben pedig 2521 K 61 fillér bevétellel dicsekedhetik. Vagyona ez idő szerint 2144 K 6 fillér. A buzgóságnak oly számai ezek, melyek méltán dicsérik a vezetőket. S ha figyelembe vesszük, hogy az egylet a lefolyt három év alatt segélyezésekre 837 korona 10 fillért fordított, bátran állíthatjuk, hogy a fasori jótékony nőegylet egyike egyházunk legszebb reményekre jogo­sító intézményeinek. A jelentés szép összeállítása az egyesület fáradhatatlan titkárát: Beretvás Sándorné- Zsigmondy Viola úrasszonyt dicséri. Kívánjuk, hogy az egyesület az eddigi nyomokon haladva dicsőségére legyen, egyházunknak. Vallásos estély. A fasori lelkészi körben alakult Konfirmált Leányok Egyesülete december 6-án az evan­gélikus főgimnázium dísztermében vallásos estélyt ren­dezett, amelyen nagyszámú előkelő közönség vett részt. A gyülekezet éneke után Kaczián János esperes-lel­kész imádkozott és megnyitó beszédet mondott, amelyben lelkes szavakban ecsetelte az egyesület nemes céljait és feladatait és kifejtette, hogy az egyesület a kon­firmált leányok hitéletét ápolni és az evangélikus egy­házhoz való hű ragaszkodásban megtartani akarja. Majd Hajnalfy Margit egyesületi tag ínczédy' László­nak „A nővér“ című költeményét szavalta el. Bayer Alice és Mika Anna egyleti tagok Grieg „Peer Gynt“- jéből játszottak zongorán négykézre. Lindner Vilma írónő olvasta fel ezután „Élet ő felsége látogatása“ című elbeszélését. Eleőd Ágiája egyleti tag, a Nem­zeti Zenede növendéke zongorázott, míg Babits Vilma egyesületi tag, operai növendék, Mozart Áriáját éne­kelte Morascher Hugó karnagy zongora- és Mind- szenthy Izabella egyleti tag hegedűkíséi été vei. A közön­ség záróénekével az estély véget ért. Jótékonykodás a Deák-téri lelkészi körben: Jel­szóra adakoztak: Zechmeister Erzsiké 10 kor., dr. Kre- puska Géza 14 kor., Névtelen 6 kor., Lugossy Gitta 100 kor., Gregersen Béla 24 kor., Pelényi János 20 kor. A diakonisszáknak adakoztak: Kacsinka Kornélné 10 kor., Láng László 130 kor. és téli fűtésre szenet, Hegedűs Mária 20 kor. A budapesti evang. női gyámintézet számára özv. Győry Vilmosné 200 koronát. Jótékony alapítvány. Egyházunk egyik érdemes, buzgó tagja, Gállik Lajos rézművesmester december hó elején megtért az Úrhoz. Emlékezetét szerető és hűséges élettársa Gillan Irma asszony azzal kívánta megörökíteni, hogy 2000 korona alapítványt tett jóra- való iparosok kiképeztetésére. A nemeslelkű asszony kegyeletes cselekedetét nem kell dicsérnünk, mert a jó tett maga az élő dicséret. Gyászában azonban őszinte testvéri részvéttel osztozunk. A Női Gyámintézet érdemes elnöke, özv. Győry Vilmosné úrnő, lemondott. Ezzel a lemondással az egyesület válságba került. Az a terv merült ugyanis fel, hogy az erők egyesítése végett a Női Gyámintézet és a jóformán teljesen azonos célú Fasori Nőegylet olvadjon össze. E terv kiviteléhez sok szeretet és önmegtagadás szükséges. De hisszük, hogy ezt meg is találjuk az arra illetékes köröknél. A Női Gyámintézét a mi nagy Székácsunk alkotása s csaknem félszázados fennállása óta országos nevet szerzett a jótékonykodás terén. A diakonisszák a Tabitha kötelékében a szegények felkeresése és a betegek ápolása által nagy szolgá­latot tesznek a gyülekezeti élet fejlődésének. Kár, hogy szolgálatukat oly kevesen veszik igénybe s leg­fölebb oly helyekre kérk őket, ahol hónapokra lenné­nek lekötve, ami pedig lehetetlen. Az ó-évet befejező istentiszteletek alkalmával min­dig a szegények számára szoktunk gyűjtést rendezni. Híveink talán nem is képzelik, mennyi szegény keresi fel a lelkészi hivatalokat segítségért. Sajnos, hogy ez a segítség csak nagyon’ csekély lehet, mert szegény­alapunk alig valami, gyűjtésünk is gyarló. Nagyon kérjük a híveket, hogy a szegényeknek szóló ó-évi gyűjtést kegyes bőkezűségükben részesítsék. Emlé­kezzenek meg ama bölcs mondásról: „Jobb adni, mint elfogadni“. Kimutatás a fasori lelkészi körben az 1911. évben befolyt kegyes adományokról. 1. Fasoripapiak-alapra: Hudecz András 10, Vecsey Etelka 5, Buthy Gyula b. édes anyja emlékére 30, Mester Jásosné 4, Tóth Józsefné 10, Szászik Károlyné 10, Jahn Erzsébet 20, Lappert Rezső és neje sz. Fröhlich Ilona 20 és Glatz Ernő és neje sz. Rubner Magda 6 koronát, összesen: 115 korona. 2. Jelszó alapra: Polónyi János és Hajós Janka 5 és Jahn Erzsébet 20 koronát, összesen: 25 korona. 3. Oltárképre: Krutzler Mária 5, Nemcsics Jánosné 5, Molnár Istvánná 1, özv. Relle Jánosné 10, Névtelen 10 és Markó Miklós és neje sz. Hanel Elvira 15 koronát, összesen: 46 korona. 4. Irgalomházra: Özv. Molnár Károlyné 10 koronát. 5. Fasori jótékony nőegyletre: Jahn Erzsébet 20 korona. A szegények támogatására: Benes Katalin 6, Kornaí J. Gyuláné 10 és Posner Valéria 2 korona, összesen : 18 koronát. • Báles János a fasori orgonaszéket kipárnázta. A kegyes adományokon és adakozókon nyugodjék Istennek gazdag áldása. Jótékonyság a X. kér. lelkészi körben. A X. kér. leányszövetség egy megható szép karácsonyfa-ünnepet rendezett a X., Pongrác-úti iskolában szavalat és énekkel egybekötve a vasárnapi iskolába járó gyer­mekek részére, kik közül 26-an ruhát és cipőt kaptak s valamennyien (40-en) süteményt és gyümölcsöt. Azonkívül ellátott a Tabitha-nőegylet ezek közül 6-ot meleg ruhával és Dreher Jenőné sörgyárosné őnagy- sága 2 fiút teljes ruhaöltözékkel. Az ünnepélyt Kolba Lajos egyháztanácsos szép beszéddel nyitotta meg s a karácsonyfadíszítést végezte Kolba Lajosné a leány­szövetség tagjaival. Pénzbeli adománnyal hozzájárultak: Bodendorfer Géza 5'—, Benyó Emil 2'—, Brückner Lajos 3'—, Dániel Géza 3'—, Dietrich Károly 5‘—, ' Gratz Dániel 5'—, Evang. Családi Kör 40'—, Harth Frigyes 1'—, özv. Eisch Jánosné 1'—, Klimay Pál 2'—, Klemm 3*—, Keul Vilmos 5'—, Keller József 5'—, Keller Bertha 2'—, Knechtsberger Soma 5 —, Kolba Lajosné 5 —, Kolba Lajos 5'—, dr. Ráisz Rezső 2'—, Leyrer János 2‘—, Moiret Lajosné 5'—, Meyer Jenő 2'—, Mehringer R. 2'—, Mózes József 1'—, Neuman Jónás 1'—, N. N. —'40, N. N. —'60, Trebbin Ágost 2'—, Pintér Katalin P—, Podruzsik Ferenc 1—. Sperl Gusztáv 1—, Posewitz Kornél és neje 5'—, Vörös István P—, Wagner Lajosné 2'—, Wiirsching Dezső 1'— koronával. Süteményt és gyümölcsöt adtak: Kolba Lajosné, Kolba László, Matz Sámuelné, Pintér Katalin, Salczer Rózsi, Keller Bertha. A ruhaszövetből ingyen meg­varrták a ruhákat: Bárány Ilonka, Becker Katalin és Ilonka, Bazlik Mariska, Raisz Mariska, Salczer Rózsi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom