Evangélikus Egyházi Értesítő, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1910-04-24 / 1. szám
24 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 1. SZ. Szerzett értesülésünk szerint Budapest székesfőváros tanácsánál a második ügyben beadott kérvényünk az elintézés előkészítésének stádiumában van. Hogy egyházunkat a tárgyalás elrendelése készületlenül ne találja, egy szűkebb bizottságot küldtünk ki azzal a megbízással, hogy állapítsa meg, mily értéket képvisel a tőlünk kisajátítandó telektömb, és hogy mily összegre lesz szükségünk, az új templom. iskolaépületek és bérház megépítésére. A népoktatás ingyenessé tétele tárgyában megalkotott törvény folytán sürgősen foglalkoznunk kellett azzal a kérdéssel, miként tartsuk fenn elemi iskolánkat, amely a tandíjszerzés jogának megvonása folytán egyik legnagyobb jövedelmi forrásától elesett. Egyházunk tradícióihoz híven osztatlan egyhangúsággal elhatároztuk, hogy elemi iskolánkat minden körülmények között fenntartjuk, a tandíj megszűnése folytán beálló jövedelemcsökkenés fedezéséről pedig egyébként fogunk gondoskodni. A célból kérvényt adtunk be a közoktatásügyi m. kir. miniszter úr őnagyméltóságához, melyben hivatkozással a fővárosi iskolák sajátlagos viszonyaira, kértük, hogy a törvény értelmében megadható állami segélyen felül elemi iskolánk további állami segélyben részesíttessék. Úgyszintén a székesfővárostól is egy állandó, az eddiginél nagyobb összegű, elemi iskolai segély megszavazását kértük, kérelmünket azzal indokolva meg, hogy elemi iskolánk megszüntetése esetén a székesfővárosnak aránytalanul több költséget okozna a felállítandó új elemi iskola, amelyben elemi iskolánk tanulói elhelyezendők lesznek. A közoktatásügyi m. kir. miniszter úr leiratában arról értesített, hogy kérvényünk ez idő szerint időelőtti, a székesfővárostól pedig eddigelé nem kaptunk választ beadványunkra. — A miniszteri leiratból megnyugvással konstatálhatjuk, egyrészt hogy a törvény végrehajtása még hosszabb idő kérdése, másrészt hogy kilátás van arra, miszerint kérvényünk kedvező elintézést nyerend, mert különben a miniszter úr nem elodázó, hanem elutasító határozatot hozott volna. Foglalkoztunk ez évben is a létesítendő interná- tus kérdésével is, mely a fasori templom paplakának kérdésével függ szorosan össze; miután azonban a kiszemelt ingatlan tulajdonosa és a székesfőváros között megállapodás nem jött létre, ez a kérdés egyelőre szintén függőben maradt. Az egyetemes egyház palotájának elkészülte után dísztermében az egyetemes egyház a lefolyt évben tartotta meg első ízben közgyűlését, mely alkalommal az ülésterem szűknek találtatván, az egyetemes közgyűlés elhatározta, hogy gyűléseit továbbra is a testvéregyházak nevében a közfelügyelő úr által készségesen felajánlott dísztermünkben fogja megtartani. Tavalyi jelentésünkben előterjesztettük már, hogy a pénztári hivatalban beállott munkaszaporulat szükségessé tette a hivatal személyzetét egy új állás rendszeresítésével szaporítani. — Miután az irodatiszti állás rendszeresítéséhez az összes érdekelt testületek hozzájárultak, az állást rendszeresítettük és arra egyelőre próbaképen egy évre Szelinyi Béla urat hívtuk meg, aki mint a testvéregyházak jegyzője, ezen minőségben hosszabb idő óta nagy buzgósággal szolgálta egyházát. Az új állás rendszeresítése szükségessé tette az eddigi pénztári szabályok átdolgozását, ami az érdekelt testületek bevonása mellett meg is történt. Az új pénztári szabályok 1910 január 1-ével léptek életbe. Az egyetemes nyugdíjintézet létesítése folytán, amint ezt már tavalyi jelentésünkben jeleztük, lépéseket tettünk lelkészeink és vallástanárainknak az egyetemes nyugdíjintézetbe leendő átutalása iránt. Örömünkre szolgál jelenthetni, hogy az egyetemes nyugdíjintézet 1909 január 1-től kezdve lelkészeinket és vallástanárainkat a kötelékébe átvette. A helyi nyugdíjintézetünk volt tagjai egynéhány an az átutalás folytán anyagilag károsodtak volna, ezért elhatároztuk, hogy az illetőket szerzett jogaik tekintetében a helyi nyugdíjintézet fogja kártalanítani. Ennek természetes folyománya, hogy a nyugdíjintézet alapszabályai megfelelően átdolgozandók, mely munkálat most van folyamatban. A budapesti ref. theologiai Akadémia ez évben ünnepelte meg templomában fennállásának 50-ik évfordulóját, mely ünnepélyre református testvéreink minket is meghívtak. Szíves-örömest képviseltettük magunkat küldöttségileg annak az intézetnek örömünnepén, amelynek megalapítása körül a mi egyházunk nagy Székácsa is kivette a maga osztályrészét és amely hosszú időn át a két evangélikus egyház közös intézete volt. Ugyanezen alkalomból az Akadémia igazgatóságához üdvözlő iratot is intéztünk. A hitrokoni szeretetnek és az összetartozandóság érzetének kívántunk kifejezést adni akkor, amikor elhatároztuk, hogy a lövőben a Rákóczf-út melletti egyház mindenkori lelkésze és tanítójának gyermekei a fenhatóságunk alá tartozó iskolákban ugyanabban a mérvben részesüljenek a tandíjmentesség kedvezményében, mint a mi saját alkalmazottaink gyermekei. A fasori templom oltárképén Benczúr Gyula mester serényen dolgozik, de a mestermű még ez évben sem készülhetett el. Az oltárképre befolytak az elmúlt évben a következő adományok : Múlt évi jelentésünkben kimutatva 6677 K 60 f Kochlács Vilma .............................. 2 „ » Fabiny Erzsébet.............................. 1 0 „ — „ Ifj. Kellner Ernő......................... 20 „ — * Zimányi Margit.............................. 20 „ — „ Polgár Sándorné......................... 6 * — „ Fait Jakab.................................... 10 , - , Wichmann Jakabné ..... 4 „ — „ Linhardt Józsefné sz. Marx Terézia 4 „ » J. Erzsébet.................................... 20 „ - „ Schwebler Józsefné.................... 1 0 „ — „ Ihász György.................................... 20 „ - „ Benyus Pálné............................... 8 „ — „ Pap Borbála.................................... 7 „ — „ Tóth Józsefné.............................. 1 0 , - „ Raffay Sándor gyűjtése . . . . B8 , — * Goldbuch Margit......................... 5 „ — „ Fabiny Géza.............................. . 5 „ — „ Kruspár Amália............................... 20 „ „ Dr. Lipták Pál és neje .... 10 » - , Az eddigi gyűjtés tehát . . 6906 K 60 feredményezett, mely még mindig nem fedezi a mesternek biztosított tiszteletdíjat. Hálásan köszönjük a nemesszívű adakozóknak áldozatkészségüket és egy