Evangélikus Egyházi Értesítő, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1909-10-20 / 3. szám
76 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 3. SZ. Az Ó-testamentomot „Mózessel és a prófétákkal“ íratja, az Újról azt tanítja, hogy „szintén Palesztina földjén íratott, de már a krisztusi események befolyása alatt (!) s az akkor túlsúlyra emelkedett görög műveltségnek megfelelően görög nyelven.“ (Hát ezek mind theologiai képtelenségek. Az Ó-testamentom irodalomtörténete nem prófétákat ismer íróknak. Az Új- testamentom könyveit nem Palesztinában írták Bizonyosan nem írták ott a 27 könyve közül a következőket: Márk, Lukács és János evangéliomát, Ap. Cselekedeteit, a 13 páli levelet, a 7 közönséges levél közül legalább 5 levelet, és az Apokolypsist. Csak 4 könyv marad bizonytalan, de ezek közül is a mai kanonikus Mátét bízvást kivehetjük s igy esetleg Pales- tina területén keletkezhetett a Héberekhez írott levél, továbbá Jakab és Júdás levelei. De bebizonyítani ezekről se lehet, hogy ott keletkeztek volna. A görög nyelv használatának pedig missziói szempontokban van meg az oka). A LXX. fordításának is egészen más okai voltak, mint a tankönyv írója gondolja. Nem azért fordították abban görögre a zsidó bibliát, mert „a héber műveltséget a magasabb görög műveltség váltotta fel“, hanem a leontopolosi templom köré csoportosult afrikai zsidóságnak a szükségletét kellett vele kielégíteni. Az alexandriai vallásbölcsészettel való bensőséges viszonynak szintén szerepe volt ebben a dologban. Az Ószövetséget a tankönyv írója szerint a zsidók így osztották fel: törvény, próféták, zsoltárok. Mintha sohasem hallott volna erről; Thora, nebiim, ketubim. Azt mondja, hogy az egész Ószövetség együtt volt Kr. e. 140-ben, ami annál könnyebben elérhető eredmény volt, mert a szentiratokat a zsidók gondosan őrizték „így Mózes iratait és a későbbi szentiratokat is a frigyládában őrizték“! (Hihetetlen naivitások!) Mózes könyveiről így szól: „A könyvek hitelesek, mert Mózestől származnak.“ (Igen hitelesek, de nem a Mózestől való származásuk miatt!) Az egyes könyvek tárgyalásánál található rendkívül sok tévedést felsorolnom lehetetlen, azért még csak néhány újszövetségi képtelenséget hozok fel a bizottság igazolásául. Csak úgy „stichpróbaként.“ Mindjárt a bevezetésben ezt olvassuk : „A népek epedve várták a szabadító Messiást, mert meggyőződtek arról (!J, hogy saját erejükből az üdvöt el nem érhetik, sem a törvény útján, mint azt a zsidó vallásnál láttuk, sem világi tudomány és bölcseség által, mint azt a pogány bölcsek és népek életéből tanuljuk. De azért a törvény vezérlő mester lett a Krisztusra, mert a bűn felismerését eszközölvén, bünbánatra vezetett (!), a világi tudomány, humanizmus szintén nagyban hozzájárult a messiási üdv utáni sóvárgás érzésének felkeléséhez (!). A zsidók az atyáknak tett ígéret teljesítését várták, a pogányok pedig azon határozott reménynyel kecsegtették magukat, hogy egy Judeából (sic!) jövő nagy király az emberiség boldog aranykorát fogja elhozni. (És ez az ember ilyen absur- dumokkal még pályázni mer!) Lukácsról azt mondja: „Lukács az apostolokkalköz- vetlen érintkezésben volt, Jézus követőivel sokat beszélgetett, így hát a Jézusra vonatkozó dolgokat saját tapasztalatából merítette.“ (Saját tapasztalat és beszélgetés !) János apostolról meg azt írja: „Mennybemenetel után ő volt az első keresztyén gyülekezet elöljárója Palesztinában (Grál 2^.)“ Micsoda képtelenségek ebben a rövid mondatocskában ! És még szentírási idézettel is port akar hinteni úgy a saját, mint az olvasók szemébe! Fogalma sincs az Őskeresztyén egyház viszonyairól s Gál. 29 jelentőségéről!) Ugyanerről a Jánosról a köv. oldalon ezt írja: „Evangéliomát valószínűleg Efézusban irta meg a 68—69 ik (sic)!) év körül, ahol különben is életének nagyobb részét töltötte el.“ (Lehetetlen egy tankönyvírónak nem tudnia, hogy Jánosevangéliomának szereztetése idejét még az orthodoxia vezére Zahn se meri ilyen korainak állítani. Örülhetünk, ha véglegesen el nem disputálják Jánostól!) Az Ap. Csel. nemcsak „mintegy“ folytatása, hanem valóban második része á 3-ik evangéliomnak, amint azt a bevezető szavak is igazolják: „Az első könyvet megírtam Theofilus mindarról, amit stb.“ A könyv céljáról nem lehet ezeket a banalitásokat írni: „A könyv célja kimutatni, hogy Jézus Krisztus — bár láthatatlanul — (mit akar ezzel ?) mennybemenetele után e földön a maga országát megalapította (!) s az újszövetségi szentegyházat az egész földön (??) elterjesztette (Jézus terjesztette, láthatatlanul??); még pedig nem erőszak és fegyver, nem ravaszság és álnokság által terjedt ezen anyaszentegyház hanem az igazság és szeretet ereje által, az Ur kegyelméből és segítségével.“ (A szerző mindezt elhallgathatta volna, ha Ap. Csel. 17 -et megfigyeli. Ilyen állításoktól hemzsegő tankönyvet azonban nem adhatunk az ifjúság kezébe). Pál apostolról azt mondja: „Barnabás és Márk kisérétében Cyprus szigetén, Pamphiliában, Phisidia- és Lykaoniában tanított, majd Lisztrába és Derbébe ment.“ (Persze, persze! Csakhogy tudni kellene ám egy tankönyvírónak, hogy ez alkalommal nem őt kisérte Barnabás és Márk, hanem ő volt Barnabás kísérője. Márk meg csak Cyprus szigetén volt együtt a két igehirdetővel, mikor Pamphiliába érkeztek, Márk hazament Jeruzsálembe. Azt is tudnia kellene, hogy aki Lisztrában és Derbében jár, az Lykaoniában van s így nincs értelme ennek a kitételnek: „Lykaoniában tanított, majd Lisztrába és Derbébe ment.“ Még badarabbnak bizonyul a földrajzi ismerete később, mikor azt mondja: „Galáciának nevezetesebb helyei: Ancyra, Lisztra, Derbe, Ikonium, Likaonia és Pisidia. “ S itt még ezt is állítani meri: „Pál e tartományban Barnabás segítségével második térítői útja alatt gyülekezeteket alapított.“ Rettenetes tudatlanság!) De minek szaporítsam a „stichpróbákat.“ Egy évtizednél tovább voltam szaktanára az írástudoniány- nak. Nekem „stichpróbák“ is elegendők arra, hogy ítéletet tudjak és merjek mondani egy szakomba tartozó könyv felett. De mégis szeretném tudni, honnét tudja a szerző azt, hogy én „stichpróbákat“ tettem. Hátha mégse csak azokat tettem? A bíráló-bizottság másik két tagjára mondott méltatlan vádat, hogy Szolár tanár bele se nézett a munkákba s hogy Algőver kartársam elfogult és igazságtalan, — határozottan visszautasítom s szerzőt visszaadom a jól megérdemelt névtelenségnek. Raffay Sándor, theol. tanár, ev lelkész. A Luther-Gtthon első igazgatója. Hosszú évtizedek egyházépítő munkáját koszo- rúzza meg; tervezgetésben vajúdó két emberöltő reménykedését váltja valóra Egyet. Egyházunk legújabb alkotása: a Luther-Otthon Az Üllői-út és Szentkirályi-utca sarkán álló palota két emelete készen várja már lakóit: — az egyetemekre, felsőbb iskolákra járó protestáns ifjúságot, melyet mindenekfölött az öntudatos munka, az életre komoly készülődés* vonz az ország szívébe, Budapestre.
