Evangélikus Egyházi Értesítő, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1909-06-15 / 2. szám
62 EVANG. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ 2. sz. Az 1909. évi költségelőirányzat azzal a megjegyzéssel fogadtatott el, hogy a jövőben az egyház és az alapítványok vagyonkimutatása is felveendő az évi jelentésbe. A pénztári hivatalban egy irodatiszti állás szervezéséhez hozzájárult a közgyűlés. A pozsonyi diakonissza intézet segélyezésére évi 50 kor. segélyt szavazott meg. Vécsey Leó egyháztag 10 korona segélyt ajánlott fel és hasonlóképen egy magát megnevezni nem akaró szintén 10 koronát, ami örvendetesen tudomásul vétetett. A német egyház azon indítványát, hogy a templom fentartási költségeit a templom építési alapkamataiból fedezzék a közgyűlés nem fogadta el, mert ezen tőke új templomépítésre adatott, s ennek következtében kamatai sem fordíthatók másra. Dr. Hernady Mórné, szül. Amberg Ottilia alapító- levelét, melyben férje néh dr. Hernady Mór és nővére Tomka Adél emlékére, szegény tanulók segélyezésére 1100 korona alapítványt tett, a közgyűlés elfogadta. Hasonlóképen elfogadta dr. Holitscher és neje Cornelius Vera által 500 koronáról szóló, a fasori lel- készi körben szegénysorsú confirmandusok segélyezésére tett alapítványnak az alapítólevelét. Végül Kaczián János esperes úr, esperesi állásának tartamára egyházelnöki tisztéről lemondott. (Lásd egyházi elnökség.) Egyházi elnökség. Kaczián János esperes úr az esperességgel járó nagy elfoglaltsága miatt gyülekezetünk egyházi elnökségéről esperesi hivataloskodásának időtartamára lemondván, az egyházi elnöki tisztség elfogadására a közgyűlés Raffay Sándor lelkész urat kérte fel. Kaffay lelkész úr a f évi május hó 10-én tartott presbyteriális ülésen a következő beszéddel foglalta el egyházi elnöki székét: Igen tisztelt Egyháztanács! Midőn most az egyház rendelkezésére a pesti evang. magyar gyülekezet társelnöki székét elfoglalom, lehetetlen nyilatkozat nélkül tennem meg ezt a rám és a gyülekezetre nézve egyaránt fontos lépést. Ezekben a nehéz időkben, midőn az ideális életfelfogást hirdető s magas eszmények szolgálatában álló egyházak mind nehéz és komoly harcot kénytelenek állani az anyagias, a köznapi célokért küzdő általános közszellemmel: határozott programm nélkül egyetlen napig se élhetünk. Nem élhetünk különösen mi, evangéliomi keresztyének, akik a lét harcát nemcsak az általános köz- szellemmel, hanem a nálunk erőben, számban, eszközökben és elszánt hívekben sokkalta gazdagabb és hatalmasabb vetélytárssal is kénytelenek vagyunk felvenni. A helyzet roppant nehézsége, a kétfelől is reánk kényszeritett védelmi harc ostroma alig enged időt a legnagyobb és legveszedelmesebb ellenség, a belső közöny és meglankadt buzgóság nyomán támadt bajok orvoslására, a munkára még mindig kész és képes önzetlenség tömörítésére, az omladozó falak tatarozgatására. Ilyen helyzetben és ilyen viszonyok között lehetetlen egy országos jelentőségű egyházi elnöki székét elfoglalnom programmszerű nyilatkozat nélkül, amelyben legalább nagy körvonalaiban ne tájékoztassam a gyülekezetét arról, amit az egyházépítés szent munkájának végzésére megtenni vagy előkészíteni szükségesnek tartok. Ezt a nyilatkozatot annál inkább is megtehetem, mert félévi itteni működésem betekintést engedett az egyház belső életébe és erőviszonyaiba. Megvallom, ez a betekintés sok tekintetben lehangoló. A mai eredmények nem állnak arányban a pesti magyar evang. egyháznak sem a jelentőségével, sem tagjai tehetségével s társadalmi és egyéni súlyával. Másrészt azonban éppen ezek miatt biztató is, mert hinni engedi, hogy ahol az anyagi és szellemi erők ily nagy mértékével rendelkező elemek tömörülnek egy gyülekezet keretei között, ott az alkotó, építő munka előfeltételei megvannak, csak az utakat és a módokat, meg az embereket kell megkeresnünk. Bízom a jó Istenben, hogy e szent munkára áldását és Szentlelkének bölcseségét megadja mindnyájunknak. Evangéliomi egyházunknak a hívekkel való érintkezésre s így az egyházhűség emelésére legelső eszköze az istentisztelet. Ennek helyes fejlesztése elsőrendű egyházi érdek. Szomorúan tapasztalom azonban, hogy az istentiszteleten való résztvétel se számbelileg, se bensőség dolgában nem kielégítő. Legyen szabad itt nem szemrehányáskép, hanem csak mint lehangoló jelenséget említenem, hogy egyházunk vezető vagy vezetésre hivatott elemei a templomlátogatásban messze elmaradnak a többi egyház vezetőinek e téren mutatott buzgóságától. Az egyház többi, különösen férfitagjai sem vesznek abban olyan tevékeny részt, amint kívánatos volna. A jó példaadás, azt hiszem, itt is megteremné áldott gyümölcseit. Szomorúan tapasztalom azt is, hogy az éneklés el vau hanyagolva. A gyülekezet alig pár dallamot ismer, énekeskönyvet pedig nem hordoz magával. Mindkét bajon segítenünk kell. Amazon azzal, hogy az ifjúsággal szorgalmasabban gyakoroljuk és megkedveltetjük az éneklést. Emezen pedig azzal, hogy új énekeskönyvet állítunk össze híveink számára, melyben költészetiig is értékes és kedves, formájában és dallamában is tetszetős, mintegy 200 étieket válogatunk össze s a legszükségesebb imádságokkal kibővítve, csinos alakban adunk majd a hívek kezébe. Ezzel az idegen felekezetek kis imakönyveit talán kiszoríthatjuk Ugyancsak az istentisztelet komolyságának és rendjének biztosítására a templomajtóknál és a karzatokon felvigyázókat kell alkalmaznunk. Ezek a felvigyázók azok a diakónusok lehetnek, akikről később fogok megemlékezni. Mondanom se kell, hogy az istentiszteletek számának szaporítása is mindenkép szükséges és áldásos volna. De lehetőleg nem tornatermekben és iskolákban, mert azoknak a hangulata nem kedvez az istentiszteleteknek, hanem amerikai módra olcsón épített imaházakban Azt hiszem, hogy ezeknek a kérdését össze lehetne kötni a vallásoktatás ellátásának átalakításával. Sokféle okból kívánatos, hogy minden egyes kerület vallásoktatása lehetőleg egy vallástanár kezében összpontosuljon, akire egyúttal a kerületi istentiszteletek s belmissziói munkák ellátása is rá volna bízva. Ilyen módon minden kerületben volna egy emberünk, aki az ifjúság tanításától kezdve minden téren a szétszórt hívek tömörítésének munkáját végezné. Ezekre volna bízva a kerület elemi iskoláiban vallástanítással megbízott néptanítók közvetetlen ellenőrzése is, míg ők maguk egyrészt a vallástanítási igazgatónak, másrészt pedig a kerületeket egyesítő lelkészi körök vezetőlelkészeinek adnának számot vallástanításukról és belmissziói munkásságukról. Ilyen módon maguktól teremnének meg idővel az új lelkészi körök, addig is azonban minden kerület központi irányítás és közvetetlen egyéni vezetés alatt állana. Ezeknek a kerületi istentiszteleteknek egyszerű vasvázas imaházakat kellene építtetnünk, hogy az istentisztelet jellege és méltósága csorbát ne szenvedjen. így egyrészt a vallástanárok helyzete emelkednék, jelentősége növekednék,
