Evangélikus Egyházi Értesítő, 1908 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1908-06-15 / 2. szám

sz.

KV AST«. EGYHÁZI ÉRTESÍTŐ

63

szolgálatában álló egyház támogatásával alakult patro- nage-egyesületekre. Nélkülünk elpusztulnak vagy el- ztillenek s ismét megnyílnak a bűn forrásai s fokozott mértékben növekszik a bűn fertője, megmételyezve a társadalmat, az erkölcsöt, mely végeredményben a társadalom pusztulását jelenti.

A megelőző szakosztály célja elérésére:

a) társadalmi úton ellenőrzi a gyermekek nevelését és kipuhatolja a züllésnek indult vagy az erkölcsi romlás veszélyének kitett gyermekeket és fiatalkorúakat;

b) megállapítja a züllésnek és az erkölcsi romlás veszélyének okait s ezen okok megszüntetésére az eset körülményeihez képest:

c) tanácscsal látja el vagy kötelességük teljesítésére figyelmezteti a szülőket;

d) ha a gyermek vág}' fiatalkorú ruegjavulása nem remélhető és a törvényes képviselő beleegyezik, úgy a gyermeket vagy fiatalkorút saját felekezete szerint más megbízható családnál, esetleg a később létesítendő gazdasági telepén helyezi el, vagy a szükséges intézkedés megtételére fölkér valamely hasonló célú egyesületet;

e) ha pedig hatósági közbelépés szükséges, úgy annak megtétele végett az illetékes hatósághoz fordul.

Ezek volnának a megelőző szakosztály működésének kreetei, amelyeknek megállapítása az összehívandó közgyűlésnek lesz a feladata.

II. A második szakosztály, a fogház misszió szakosztály, melynek feladata az elitéltek, különösen a fiatalkor úak közt a foqházmisszió gyakorlása.

A fogházmissziót tehát nemcsak a fiatalkorúak közt gyakoroljuk, hanem általában a letartóztatási intézetekben levő rabok közt.

A fogházmisszió egyik legfontosabb eszköze a patronagenak. Érintkezésbe kell lépni a rabokkal, meghallgatni kívánságaikat s mindazt megtenni érdekükben, ami a letartóztatási-intézet rendszabályával nem ellenkezik, de ami nemcsak a rabok lelki megnyugtatására szolgál, hanem anyagi helyzetük előmozdítására is, s amely intézkedéseket ók épp azért nem tehetnek meg, mert az állam letartóztató-intéze- teiben töltik büntetésüket.

A fogházmissziót számtalan változatban lehet gyakorolni. A tér szűke miatt a részletkérdésekbe bocsátkozni nem akarok, ezért csak nagy vonásokban ismertetem ezen osztály teendőit:

Mindenekelőtt fontos, hogy a fogházmisszió osztály egyetértőleg gondoskodjék a megelőző szakosztályijai a letartóztatottak, nyomornak vagy erkölcsi veszélynek kitett hozzátartozóiról. Ez megint a dolog természetében rejlik. A rabnak szegénységben, nyomorban sinlődő hozzátartozóit meg kell mentenünk az erkölcsi zülléstől. Ezért gondoskodnunk kell róluk; viszont azonban a fogházmisszió feladatánál fogva a rab időszakonként értesítendő a családja helyzetéről. Tudnia kell arabnak, hogy az állam bár büntet, de a társadalom a bűnöst el nem hagyja. Örülne a közeledő kiszabadulásnak, de nem tud örülni, sőt fél attól a naptól, midőn újból vissza kell térni azok közé, akiknek környezetéből a börtönbe jutott. Fél, hogy családja megveti, a társadalom magából kilöki. Nem lesz-e a rab lelkületűre felemelő és javító hatással, ha látja, hogy törődünk családjával s annak helyzetéről időnkint értesítjük is a rabot. Hogy ennek okvetlen eredményeket kell szülnie, az kétségtelen.

A fogházmisszió tulajdonképeni tevékenységi körébe nem esik ugyan, de avval szoros összefüggésben van : a családban fentartani a családtagok és a

rab közötti kapcsot, szoretetet,. tiszteletet. Mert számtalan eset mutatja, hogy az otthonhagyott feleség ledérül él, a férj véres verejtékével összegyűjtött pár száz koronáját elpocsékolja, s az okozna neki legnagyobb örömet, ha rab férje sosem térne vissza. Ne áltassuk magunkat, számtalan példa van reá.

Nem kevésbé fontos továbbá a fogházmissziónak a teendője akkor, ha kiterjeszti figyelmét a fiatalkorú rab és szülői között, s éppen a bűncselekmény elkövetése folytán megrendült békére. Nem egyszer történik. hogy a szülő kitagadja gyermekét bűne miatt, s megtiltja a testvérek érintkezését a bűnöző testvérrel. Ennek a minden keresztyéni szeretetet nélkülöző magatartásnak csak káros gyümölcse lehet, s önmagában hordja a bűnt. Ilyen eshetőségek megakadályozása is a fogházmisszió feladata.

Meg vagyunk szokva, hogy a mai emberek ezeket, az életben mindennapi eseteket, csak közönynyel nézik. Ha a pillanat hatása alatt szánalom tölti el szívüket, a gyökeresebb orvoslást azokra hagyják, akiknek az illetőkhöz közük van, mert nekik jogcímük nincs a beavatkozásra.

Ami törekvésünk éppen oda irányul, hogy létesítsünk eg}' olyan szervezetet, amely az emberiség jólétének előmozdítására alakulva, a nemesebb, keresz- tyénibb felfogás által vezetve, hivatásánál fogva kötelességének tartsa az oly családi viszonyokba való beavatkozást is az emberiség, a keresztyén vallás nevében, amire különben jogosítva nem volna.

Meg kell küzdeni az idegenkedéssel. Lehet, hogyha kinyújtjuk segítő kezünket, csak visszautasításra találunk. Ily esetben nem szabad megriadnunk, mert hiszen rendesen a nép legalsó osztályaihoz tartozó egyénekkel van dolgunk, kiknek az intelligenciájuk, belátási képességük kisebb, kikben a nemes érzés, az erkölcsi erő csak szunnyad, de akikben csak ami munkáságunk fogja felébreszteni a tudatot, hogy az emberben rejlő teremtő erőt az emberiség javára kell felhasználni.

A harmadik szakosztály feladata a kiszabadulok, különösen a fiatalkorúak munkához juttatása és a felettük gyakorlandó állandó felügyelet (foglalkoztató és felügyelő szakosztály).

Tehát helyszerzés, munkaközvetítés, menedékhelyek, foglalkoztató intézetek létesítése. Ezen tevékenység szükségességét és fontosságát nem kell hangsúlyozni. Nem kisebb ez osztály feladata, mint az előző kettőé.

Az országos protestáns patronage egyesület oly ipari és gazdasági telepet óhajt létesíteni, amelyen a kiszabadulok értékesíthetik munkájukat. Mert tagadhatatlan, hogy az emberekben meg van az idegenkedés a börtönviselt egyének iránt. Nem szívesen alkalmazzák őket, ami plausibilis. Éppen ezért oly munka- telepről kell gondoskodnunk, amelyen a rabviselt ember is kifejtheti munkáját és megkeresheti tisztességes megélhetéséhez szükséges mindennapi kenyerét.

Ezen tevékenységet, a szabadult rabnak munkával való ellátását ki kell egészíteni a társadalmi patronagenak, a szabadult rab feletti erkölcsi védelem és támogatás gyakorlásával. Mert mennyi rab van, akinek megvolt a tisztességes kenyere elitéltetése előtt, és azt meg nem becsülve a bűn útjára lépett. Éppen azért, mikor munkához juttatjuk a rabot, nem szabad őt szem elől sem tévesztenünk. Érdeklődnünk kell tehát iránta a kiszabadulás után is, mert így tudja, hogy erkölcsileg obligóban van azok iránt, kik munkát szereztek no ki, de tudja azt is, hogy az, aki munkához juttatta, nem veszile róla figyelő tekintetét sem. A kiszabadultat támo-